hirdetés

Partnereink

Nyaralás okostelefonnal, női és férfi szemmel

hirdetés

Nyaralás okostelefonnal, női és férfi szemmel

Hatékonyabban használják ki az okostelefonjaikat a nők, mint a férfiak, előrébb járnak a mobilfizetés, a navigáció és egy sor más, a nyaralás alatt fontos alkalmazás használatában - derült ki abból a kutatásból, amelyet a Huawei Technologies készíttetett többek között Magyarországon is. A felmérés szerint a két nem telefonhasználat terén sem csak ebben különbözik: a férfiak a jó hátlapi kamerát, a nők viszont a gyorsaságot - a processzort - részesítik előnyben a nyaralás során. A medencébe viszont továbbra sem vinnénk magunkkal okostelefont, mindössze a felhasználók harmada tartja fontosnak, hogy a telefon vízálló legyen.

A Huawei Vakációs Barométer-ét az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég készítette 12 európai országban, s ennek eredményeiről korábban már publikált a cég, ám ma újabb részleteket hozott nyilvánosságra.  A barométer azt vizsgálta, hogy az okostelefonok mely funkciói és tulajdonságai a legfontosabbak a felhasználók számára a nyári vakáció során. Messze a legtöbben – a válaszadók 83 százaléka – az akkumulátor üzemidejének hosszát tartja a legfontosabbnak nyaralás ideje alatt. A felhasználók háromnegyede azt is lényegesnek tartja, hogy nagy tárhelye legyen a telefonjának, emellett a jó minőségű hátlapi kamera és az akadozás nélküli teljesítményt kínáló nagy teljesítményű processzor (62-62 százalék) szerepel a legfontosabb preferenciák közt.

hirdetés

A felmérés a nők és a férfiak okostelefon használati szokásainak különbségeire is rámutatott. Kiderült, hogy nők „okosabban” használják, azaz jobban kihasználják a mobiltelefonjukról elérhető szolgáltatásokat: 67 százalékuk használja a GPS navigációt a telefonján (a férfiaknál ez az arány 61 százalék), és a mobilfizetés terén is az urak előtt járnak. A hölgyek 16 százaléka használja erre a célra telefonját, szemben a férfiak körében mért 13 százalékkal. A nők előrébb tartanak abban is, hogy az utazásaikat okostelefon segítségével szervezzék, 34 százalékuk használja erre a telefonját, míg a férfiaknak csak 25 százaléka. A turistáknak készített alkalmazások használatában is élen járnak a nők: több mint negyedük tájékozódik a segítségükkel az idegen városokban, míg a férfiaknál 20 százalék ez az arány.

A férfiaknak a szelfi, a nőknek az erős processzor fontos

Meglepő eredmény, hogy a férfiak többen jelölték meg fontos preferenciaként a szelfik készítésében kihagyhatatlan előlapi kamera minőségét, mint a nők: az urak 43 százaléka várja el, hogy jó minőségben szelfizhessen a nyaralás alatt, a hölgyeknél ez az arány csupán 36 százalék. A férfiak közül nagyobb arányban (64 százalék) tartják fontosnak a jó hátlapi kamerát, mint a nők (60 százalék), a mobil gyorsaságát biztosító processzorra viszont a hölgyek közül tartanak többen igényt: 65 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ez a tulajdonság lényeges számukra, míg a férfiaknál ez az arány 59 százalék.

A magyarok szeretnek gyorsan megosztani

A kutatásból az is kiderült, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé fontos neki a telefon hátlapi kamerájának minősége. Míg a 18-24 év közöttiek 70 százaléka a nyaralás szükséges kellékének tartja a jó minőségű képeket készítő eszközt, addig a 35-45 év közöttieknek már csak alig több mint fele gondolkodik így.

A különleges kamera tulajdonságok (speciális fotózási módok, széles látószögű lencse, beépített funkciók, amikkel a készített képek könnyen megoszthatók a közösségi média felületeken) a régiós eredmények alapján a válaszadók körülbelül negyedének fontosak.

A magyarok között azonban jóval többen tartanak igényt ilyen különleges funkciókra: a speciális hátlapi kamera módokról a hazai megkérdezettek 43 százaléka, a széles látószögű lencséről 42 százalékuk nyilatkozta, hogy lényegesnek tartja egy okostelefonban a nyaralása során. Az, hogy a készített fotó rögtön megosztható legyen a közösségi oldalakon, szintén fontosabb a magyaroknak, mint a régiós átlagnak, itthon 29 százalék nyilatkozott így, míg a teljes vizsgált területen ez az arány 22 százalék.

Alig számít az ütés a por és a víz

Az olyan praktikus tulajdonságok, mint az ütésállóság, porállóság vagy vízállóság igen alul vannak a fontossági listán: a megkérdezettek mindössze 39 százaléka tart igényt az előbbire, porral vagy kosszal szembeni védettség 35 százalékuknak bír jelentőséggel, míg vízálló telefont csupán kevesebb, mint a válaszadók harmada, 32 százalék tartana fontosnak.

A kiváló minőségű képernyő a megkérdezettek több mint felének (59 százalék) bír jelentőséggel, a megkérdezettek 53 százaléka pedig a navigációhoz és térkép applikációkhoz szükséges GPS elérést tartja elengedhetetlennek. Az LTE/4G kapcsolat a válaszadók nagyjából felének fontos, a hölgyeknek inkább (52 százalék), mint a férfiaknak (45 százalék).

Nyaralás alatt az Instagramot töltjük le legtöbben

A Huawei megbízásából készített kutatás arra is rámutatott, hogy a nyaralás során a legtöbbek által használt okostelefonról elérhető szolgáltatás a Booking.com, ezt a felhasználók 55 százaléka használja. A másik utazós alkalmazásnál, a Tripadvisornál (34 százalék) viszont népszerűbb az Instagram (37 százalék), ahogy a felhasználók mintegy negyede a zenéket biztosító Spotfy és a filmnézésben élen járó Netflix nélkül sem tudja elképzelni a nyári vakációt.  

Szöveg, képek: Pressinform

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés