hirdetés

Partnereink

Fölösleggel egészségesebb?

hirdetés

Fölösleggel egészségesebb?

A csapból is az folyik, hogy túlsúlyosnak lenni nagyon egészségtelen. Ez igaz is, már amennyiben valaki kórosan elhízott, de egy átlagos testalkattal rendelkező lányra, akin van egy kis plusz kiló, inkább pont az ellenkezője érvényes.

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a teltebb alkattal rendelkezők sokkal ellenállóbbak a betegségekkel szemben, mint a vékonyabbak. Hogy ennek mi lehet az oka? A plusz zsírtartalékok nagyon is fontosak a szervezet számára, mert ha szükség van rá, akkor ezekből táplálkozik. Ha viszont nincsenek ilyen tartalékaink, mert az állandó fogyózások miatt keveset eszünk, akkor megfosztjuk magunkat ettől a védelemtől. Ha már a fogyózásnál tartunk, az állandó drasztikus fogyókúrák rendkívüli módon megviselik a szervezetet, ráadásul még pszichésen is rosszul érezzük magunkat tőle, mert akárhányszor elhaladunk egy tükör előtt, mindig csak a hibákat keressük magunkban. Persze itt is vannak szélsőségek, de szerintem általánosságban elmondható az emberekről, hogy tartanak attól, hogy plusz kilókat szednek fel. A komoly elhízást persze érdemes kerülni, ezért oda kell figyelnünk az egészséges táplálkozásra, de ha csak pár kilót hízik az ember, az nem tragédia, mégis sokan annak élik meg. Sokat hallhattátok, hogy a teltebbek vidámabbak. Nos, ez nemcsak amiatt van, mert ha sikerül elfogadniuk magukat, akkor kisebb bennük a megfelelni vágyás, hanem ennek fizikai okai is vannak, mégpedig hogy akin több felesleg van, annak a szervezete több szerotonin hormont termel, ami fokozza az érzelmi reakciókat, például a boldogság érzését.

hirdetés

A lelki és fizikai egészség szempontjából nagyon sokat számít, hogy mennyit stresszelünk. Így is éppen elég stresszforrás van az életünkben, mert sok területen kell megállni a helyünket, ahol legtöbbször 100 százalékot várnak el tőlünk. Ezért az az idegeskedés, amit amiatt érzünk, hogy fel ne kerüljön ránk néhány plusz kiló, szinte fel se tűnik, pedig nagyon sokat számít. De ha képesek vagyunk elengedni ezt a félelmet, akkor érezhetően meg fogunk könnyebbülni.

Forrás: Wannabe

Képek: bouvet.cafeblog.hudivatesstilus.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés