hirdetés

Partnereink

Az Iszlám Állam bedrogozott harcosai

hirdetés

Az Iszlám Állam bedrogozott harcosai

A Szíriában dúló háború hullámai Európát sem kímélik, ám hogy a háború kíméletlenségében, az ember ember elleni kegyetlenségében milyen szerepet játszanak a drogok, az ma már jól ismert: temérdek híradás számol be a Captagon nevű drogról, amelytől a katonák, beleértve az Iszlám Állam harcosait is, „nem ismernek félelmet”. Kevésbé közismert, hogy a szert eredetileg gyermekek tanulási és viselkedési nehézségeire írták fel a 60-as években.

A Captagon nevű serkentőszer hatóanyagát – amely kémiai unokatestvére egy ma is használt, főként fiataloknak felírt pszichiátriai szernek, az Adderallnak – eredetileg a német Degussa AG gyógyszergyár vezette be 1961-ben az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar) nevű pszichiátriai „rendellenesség” kezelésére – amelyről egyébként a mai napig nem bizonyították, hogy valódi orvosi betegség lenne. A szer ezután terjedt el szerte a világon, és bár mellékhatásai miatt végül betiltották, az illegális piacon utat talált magának a háborús övezetbe is.

hirdetés

A katonák ilyetén „harcra drogozása” nem példa és előzmény nélküli: a második világháborúban a német hadsereget a Pervitin márkanevű metamfetamin-tabletták millióival látták el. A szer növelte a kockázatvállalási hajlandóságot, miközben csökkentette a fájdalomérzetet, az éhség- és szomjúságérzetet és az alvásigényt. 1939-ben a drogot egy katonaorvos 90 egyetemi hallgatón tesztelte, hogy végül megállapítsa: a Pervitin segíthet a náci fegyveres erőknek, hogy megnyerjék a háborút.

A sok millió dolláros Captagon-üzlet ma a közel-keleti feketepiac szerves részét képezi. A kémiailag hozzá hasonló, szintén amfetamin-alapú pszichiátriai serkentőszer, az Adderall mellékhatásai között szerepel a hallucináció, mánia, agresszió, ellenségesség és pszichotikus epizódok; a Captagon – más amfetaminokhoz hasonlóan – eufóriát, függőséget, lecsökkent gátlásokat, nagyobb mennyiségben pszichózist, paranoiát és erőszakos agressziót okozhat.

– Egy felettesünk adta nekünk – számolt be egy katona, aki szedte a Captagont –, kötelesek voltunk bevenni a tablettát, és amikor bevettem, ha megláttam egy Hezbollah harcost vagy egy szír katonát, meg akartam ölni és meginni a vérét. Többé nem gondolsz a saját családodra sem. Amikor beveszem a tablettát, mindenkit meg akarok ölni.

Egyes pszichiátriai, receptre felírt szerek és az általuk kiváltott agresszív viselkedés sem új keletű téma, hiszen a sokszor válogatás nélkül gyilkoló, akár családjukat sem kímélő ámokfutókról igen gyakran derül ki, hogy pszichiátriai tudatmódosító szerek hatása alatt álltak. A kérdés már csak az, mikor jutunk el oda, hogy gátat szabjunk e szerek széles körű társadalmi terjedésének, mielőtt túl késő lesz.

Szöveg: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

Kép: koha.mk

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés