hirdetés

Partnereink

Egy beteg gyerek megnevettetése nehezebb, mint 300 emberé

hirdetés

Egy beteg gyerek megnevettetése nehezebb, mint 300 emberé

“Nemcsak nevetéssel szeretnénk gyógyítani, hanem lelki támaszt és erőt adunk. Hallgatunk és figyelünk… ott vagyunk, ahol a legnagyobb szüksége van ránk a gyerekeknek és szüleiknek.

A nevetésterápia, a humor gyógyító erővel bír, és amellett, hogy kedvező hatással van immunrendszerre, oldja a szorongó szülők fájdalmát, és a kórházi dolgozók lelkén is könnyít. A magyar bohócdoktorok módszere és szemlélete a híres bohócorvostól, Campel “Path” Adamstől származik, aki az 1970-es évek óta cseréli orvosi ruháját bohócruhára.  A Magyar Bohócok A Betegekért Alapítvány vezetőjét, Balogh László sokan jól ismerjük gyerekkorunkból, a Cigánykerék című műsor Lalájaként. De ő már több mint tíz éve a reflektorfényből visszavonulva, csakis a beteg gyerekeknek él, immár Dr. Lalaként.

hirdetés

“Hihetetlennek tűnhet, de a 16 év vizitjei során 140 tégely piros és fehér arcfestéket fogyasztottunk,  és két bőröndnyi arclemosót használtunk el utána, hogy a saját rokonaink is felismerjenek bennünket. 40 ezer kutyát és 30 ezer zsiráfot hajtogattunk – és több mint 180 ezer beteg gyermeket látogattunk meg.” Jelenleg ketten tartanak viziteket: Dr. Lala és Dr. Jázmin hetente négy kórházat látogatnak meg, és eközben a bohócrezidensek képzésére is nagy figyelmet fordítanak. A bohócdoktorság nem hétköznapi munka, hanem felelősségteljes hivatás, amelynek elsajátításához rengeteg kitartás és türelem szükséges.

A bohócdokik most a Te segítségedet kérik, hogy folytatni tudják vizitjeiket és a programjukat. Adód 1 %-a lehetővé teszi számukra, hogy továbbra is folyamatosan, hétről hétre látogatni tudják a Heim Pál Gyermekkórház, a Semmelwes Egyetem  II. sz. Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinika és a székesfehérvári Szent György Kórház osztályain fekvő beteg gyermekeket.  Vizitjeiket a www.facebook.com/bohocdokik oldalon követhetitek.

Adószám: 18238657-1-43

Bankszámlaszám:

K&H Bank       10403136 – 31306553 – 00000000

MagNet Bank  16200182 – 00067410 – 00000000 

Szöveg, fotók: A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés