hirdetés

Partnereink

Az egészség fehérben érkezik

hirdetés

Az egészség fehérben érkezik

Az utóbbi hetek egyik legtöbbet említett élelmiszere a tej. Azt még nem tudhatjuk, emelkedik-e majd a fogyasztása, ha majd kisebb adó terheli, de számos pozitív tulajdonsága miatt érdemes lenne gyakrabban a kosarunkba tenni. A tej világnapja kapcsán néztük meg, miért hasznos számunkra.

A tejnek kitüntetett szerepe van az életünkben, hiszen ez az első táplálék, amit születésünk után fogyasztunk. Mégis, mintha megfeledkeznénk az érdemeiről, mert felnőttként egyre kevesebbet iszunk belőle, sőt vannak, akik kifejezetten tartózkodnak tőle. A romló presztízs a statisztikákon is látszik: 2005-ben az egy főre eső tej- és tejtermékfogyasztás 167 liternek felelt meg, alig egy évtizeddel később ez már csak 147,5 liter volt. A magas árszínvonal minden bizonnyal hozzájárult a csökkenéshez, azonban egyre több azok száma, akik valamilyen probléma vagy meggyőződés miatt iktatják ki az étrendjükből. A TÉT Platform Egyesület szakértők segítségével járt utána, miért van ez, és miért lenne egészséges, ha több tejet és tejterméket fogyasztanánk.

Folyékony energia

Miközben a tej talán a legjobb kalcium- és D-vitamin-forrásunk, számos más hasznos tápanyagot is tartalmaz. 1 dl tejben átlagosan 3,4 gramm fehérjét, 1,5-3,6 gramm zsírt, 5,3 gramm szénhidrátot és 48-64 kcal-t (202-267 kJ) energiát találunk. Emellett A, D, E-vitamint, valamint B1, B2, B12 és C-vitaminokat, niacint és folsavat tartalmaz. Egy liter tejben körülbelül 4 gramm ásványi anyag is van, például kálium, nátrium, magnézium és cink. Kalciumtartalma körülbelül 125 mg deciliterenként, amit azt jelenti, hogy egy bögre tejjel a napi szükséglet egynegyedét már fedezhetjük is.

A tejben és a belőle készült termékekben, így a joghurtban, kefirben, sajtban és túróban megtalálható vitaminok és ásványi anyagok nagyon fontos szerepet töltenek be egészségünkben, az alapvető élettani folyamatok szabályozásában, kifejezetten a csontok fejlődésében és később a csontritkulás megelőzésében. A tej könnyen emészthető, jól hasznosítható tápanyagokat tartalmaz, és emiatt minden korosztálynak ajánlott, mutat rá a TÉT Platform szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus, szociológus is.

„A hiedelmekkel ellentétben a tej kifejezetten jól emészthető, a legtöbb diétás étrendben is helyet kap. Legfontosabb szerepe valóban gyermekkorban van, ilyenkor a benne lévő kalcium és D-vitamin hozzájárul az egészséges csontfejlődéshez és növeli az úgynevezett csúcs-csonttömeget is, amely a legfontosabb preventív faktor a XXI. század járványának is nevezett oszteoporózis szempontjából. Éppen ezért fontos az idősek számára is. Azonban a felnőttek egy része téves információk miatt szinte teljesen kiiktatja étrendjéből a tejet, sőt a tejtermékeket is” – mondja a szakértő.

A dietetikus több ilyet is említ. „A legtöbben laktózérzékenység vagy tejfehérje-allergia miatt kerülik a tejet. Bár a laktózérzékenység több ok miatt alakulhat ki és hazánkban a felnőttek harmada erre hivatkozva nem fogyaszt tejet, a valóság az, hogy a diagnosztizált laktóz-intoleránsok száma ennek mindössze töredéke, 7-10 százalék körüli. A tejfehérje-érzékenyek aránya mindössze 1,5-2 százalék”- összegzi Antal Emese, aki szerint, ha nem is kedveli valaki a tejet, a tejtermékeket nem szabad kihagynia az étrendjéből. „A savanyított tejtermékek, így például a joghurt koncentráltan tartalmazzák a tej értékes tápanyagait, így a csontok egészséges fejlődéséhez szükséges kalciumot is. Ráadásul sok joghurt a szervezetünk számára hasznos, probiotikus baktériumokat is tartalmaz, így a bélflóránk egyensúlyára is jó hatással lehet.”

Szöveg: TÉT Platform

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.26.

Ma Ervin napja van.

Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre

Vasárnapig jelentkezhetnek az iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok a Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatára, melynek keretében 800 n...

  • 2018-04-25 09:55
Idén is a pápai csapat bizonyult az ország legjobb matekosának

1240 csapat vett részt a Játssz!Ma! gondolkodásfejlesztő játékban, amelynek vasárnapi döntőjében a tíz legjobb csapat mérte össze tudását és talpraese...

  • 2018-04-24 17:52
Szárnyakat kaphatnak a Petőfi Rádió hallgatói!

Ezen a héten Nagy Futam lázban ég a Talpra Magyar három műsorvezetője: Harsányi Levente, Szabó Győző és Bikfalvi Tamás, hiszen szerencsés hallgatóik k...

  • 2018-04-24 15:23
Cseh Anna Marie: „Képtelen vagyok nem magyarként létezni a világban”

Modellként világszerte ismerik Cseh Anna Marie­ arcát, színésznő­ként pedig most már a nevét is. Életét nagy vargabetűk jellemzik, itthon a Corvinusra...

  • 2018-04-24 12:44
15 éve jelent meg először a magyar National Geographic

Idén ünnepli tizenötödik évfordulóját, és változatlanul őrzi piacvezető pozícióját a National Geographic magazinmagyar nyelvű kiadása.

  • 2018-04-23 11:21

hirdetés

Már hazánkban is elérhető a titániumból készült karóra

Több, mint harmincöt évvel ezelőtt a Casio egyik mérnöke, Mr. Ibe legyőzte a fizika törvényeit. Megalkotott egy olyan órát, amely ellenáll az ütődésne...

  • 2018-04-23 09:16
Megújul a Finlandia üvege

Új dizájnt kap a népszerű finn vodka. A Finlandia új megjelenését a jég inspirálta és néhány jellegzetes finn motívum is megjelenik a csomagoláson.

  • 2018-04-22 21:10
Fiatalok első lakása: a többség nyitott a hitelre

A fiatalok többsége nyitott a hitelfelvételre lakásvásárlás esetén – derül ki a Fundamenta 25 és 35 év közötti magyarok körében végzett felméréséből. ...

  • 2018-04-22 18:33
Ördög Nóra: „Ott volt mellettem, amikor babáért küzdöttem”

Az erős nők erősítik egymást. Ezt vallja Ördög Nóra, Mádai Vivien és Rubint Réka is, akik ezúttal közösen álltak a világ egyik vezető női fehérnemű má...

  • 2018-04-22 16:21
Nagy Sándor életében mindig is komoly szerepet játszott a hit

Peller Mariann „Utazás a lelked körül” című műsorának legújabb vendége Nagy Sándor színész, aki betekintés nyújt spirituális világnézetébe. A színész ...

  • 2018-04-22 14:02

Minden cikk

hirdetés

hirdetés