hirdetés

Partnereink

Mindenkit lekörözött az Országos Mentőszolgálat kampánya

hirdetés

Mindenkit lekörözött az Országos Mentőszolgálat kampánya

Szinte szirénázva száguldott az első helyig az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kampánya az Adó1százalék.com játékán. A hazai sztárokat felvonultató komikus videó, amely az egész országnak megtanította az újraélesztés mozzanatait, így a számos 1%-os felajánláson kívül értékes nyereményt is hozott a szervezetnek.

Az Adó1százalék.com nyereményjátékán 1 hónapon keresztül lehetett szavazni az 1%-os kampányokra. 2016-ban több mint 30 videós és képes kampány indult a versenyben, köztük szórakoztatóak, kreatívak és meghatóak is. Minden olyan szervezet nevezhetett, amely fogadhat 1%-os felajánlást; ez lehet egy civil egyesület vagy alapítvány, egy egyház vagy egy kiemelt költségvetési előirányzat is. Lehetett indulni egy 2015-ben vagy egy 2016-ban készült kampánnyal is.

hirdetés

A játékban több mint 3 ezren szavaztak, 669 szavazattal nyert az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az ismert újraélesztős videó – szintén fergeteges – második részével. A „Tartsd életben!” című újraélesztési kampányfilmben a mentők népszerű szóvivőjét, Győrfi Pált a Valami Amerika 2-ből ismert Bala (Csuja Imre) és maffiózó társai támadták meg. Megmenekülési történetének segítségével az egész ország örökre megjegyezte az újraélesztés fontos mozzanatait. A videó második része már kifejezetten az 1%-os kampányra készült. „Izgalmas és felemelő forgatás volt. Izgalmas, mert éjszaka, egy gyártelepen támadtak gengszterek a mentőkre, ugyanakkor felemelő, hiszen a filmszakma mesterei önzetlenül, szívből vállalták, hogy segítenek” – számolt be az Országos Mentőszolgálat Alapítvány a kampányfilm forgatásának pillanatairól az Adó1százalék.com-nak.

A szervezet tavaly is nagy sikert aratott az adófizetők körében, 2016-ban 93 millió forintos adó 1%-os felajánlásban részesült. Az Alapítvány az 1%-os felajánlások teljes egészét életmentésre fordítatja, például mentőorvosi kocsit, defibrillátort, újraélesztő készüléket vásárol belőle. A játék első helyezettjének nyereménye ezen felül 250.000 ezer forint értékű hirdetési felület az Adó1százalék.com portálon. A szavazás célja egyrészt, hogy felhívja a figyelmet az 1+1% felajánlás fontosságára, másrészt támogassa a civil szervezeteket és egyházakat.

A szavazáson másodikként szintén egy mókás videó futott be, mégpedig a Magyar Bohócok kampányfilmje. Harmadikként pedig a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány végzett egy szívszorító beteg kisgyerekről készült képpel.

A szervezők a szavazók között értékes ajándékokat sorsoltak ki: Hotel Wellamarin****superior szállásutalványt, Borkollégium tanfolyamot, valamint páros belépőt a Winelovers rendezvények egyikére.

Az idei játékban résztvevő szervezetek listája:

AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány, Bliss Alapítvány, Dobogókőért Közhasznú Alapítvány, Elek-Ágh Állatmenhely Alapítvány, Elhagyott állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület, Eurakvilo Alapítvány, Élet Diabétesszel Egészségesen Sokáig Közhasznú Egyesület, Futrinka utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport Egyesület, Greenpeace Magyarország Egyesület, Hit Gyülekezete, Jövőbarát Alapítvány, Krajczáros Alapítvány, Gombolyag „Mezei Iskola” Alapítvány, LáriFári Alapítvány, Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület, Menhely az Állatokért Környezetvédelmi és Állatvédelmi Közhasznú Alapítvány, Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Alapítvány, NOÉ Állatotthon Alapítvány és Magyarországi Krisna Tudatú-hívők Közössége, Országos Állatmentő Alapítvány, Országos Mentőszolgálat Alapítvány, Önkéntes Polgárőrség Kékcsei Egyesülete, Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány, Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület, Sorsfonó Önismereti Egyesület, Studium Generale Alapítvány, Tadashii Harcművészeti Sportegyesület, Tappancs Állatvédő Alapítvány, WWF Magyarország Alapítvány.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés