hirdetés

Partnereink

A csontritkulás megelőzése már gyermekkorban elkezdhető

hirdetés

A csontritkulás megelőzése már gyermekkorban elkezdhető

Szeptemberben újra elkezdődött az iskola, de azt még ki kellene találni, hogy mit sportoljanak a gyerekek délutánonként a sok teendő mellett? Szülőként fontos odafigyelnünk, hogy mit választunk gyermekeink számára, mivel a csontok, az izmok és az ízületek egészséges fejlődését kb. 25%-ban életmódbeli tényezők határozzák meg. Éppen ezért a megfelelő mozgás elengedhetetlen gyermekeink számára, de egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, mennyit és hogyan sportolnak. Az ízületkímélő úszás például jót tesz, de a „HOPP és PUFF” elemekkel tarkított ütközéses mozgás (pl.: ugrálás) erősíti igazán a csontokat, és ez járulhat hozzá akár az időskori csontritkulás megelőzéséhez is*. Íme, néhány hasznos tanács az Ízületőr szakértő gyógytornászaitól a mozgással kapcsolatban.

Mozgással az egészséges csontokért!

Az iskolába lépés időszaka komoly változást jelent a gyermekek számára mind lelki mind fizikai szempontból. Azzal, hogy a kisgyerekek beülnek az iskolapadba napjuk nagy részét mozgás nélküli ülőmunkával töltik. Csontjaink egészséges fejlődésének érdekében azonban elengedhetetlen a fizikai aktivitás, csakúgy mint a helyes táplálkozás. A fehérjék, zsírok és ásványi anyagok kiegyensúlyozott bevitele ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint a megfelelő mennyiségű kalcium és D-vitamin fogyasztása. Fontos viszont, hogy a kalcium csak akkor hasznosul igazán szervezetünkben, akkor tud beépülni csontjainkba, ha a gravitáció ellenében végzünk mozgást, például gyalogolunk vagy ugrálunk.

Monek Bernadett, az Ízületőr program szóvivője és az ORFI vezető gyógytornásza hangsúlyozza: „Életünk során a testünk által igényelt mozgásforma időről időre változik. Gyermek- és fiatal felnőttkorban sok „HOPP és PUFF” típusú, úgynevezett ütközéses mozgásra van szüksége a csontoknak, így az ugróiskola, a fogócska vagy a békaugrás ugyanúgy segíti a csontok egészséges fejlődését, mint a szökdelés vagy a tánc. A csontállomány erősítésének szempontjából a népszerű úszás inkább kiegészítő sportként javasolt, de ne feledkezzünk meg számos egyéb jótékony hatásáról, például az állóképesség növeléséről vagy az izom erősítéséről.” Körülbelül harmincéves korunk után azonban ezek a mozgásformák már inkább terhelést, mint hasznot jelentenek szervezetünk számára, ezért azokat jobb, ha elkerüljük. Természetesen 35 éves kor felett is nyugodtan futhatunk, kocoghatunk és röplabdázhatunk is, de megfelelő felszereléssel tegyük mindezt. Ha azonban a mozgás fájdalommal jár, mindenképpen ízületkímélő mozgásra és szakember tanácsára van szükség.

Kiemelten fontos: gyermekkorban a csontritkulás ellen

A Nemzetközi Osteoporosis Szövetség 2016-os összefoglalója* hangsúlyozza a mozgás kiemelt szerepét a csontritkulás megelőzésében a pubertás- és korai pubertáskorban, ám arra is felhívja a figyelmet, hogy a már serdülőkor előtt megkezdett rendszeres ütközéses mozgás hatékonyabb az időskori csontegészség szempontjából.

A mozgás hiánya nemcsak a „csúcs csonttömeg” növekedésére hathat negatívan (csontunk épülése, más néven a csonttömeg növekedése általában 20-25 éves korunkra fejeződik be), de az elért csontállomány megtartására és az izomzat fejlődésére is. Az időben megkezdett megfelelő és rendszeres mozgás fiatal felnőttkorban (23-30 évesen) a csont ásványi anyag-tartalmának emelkedését, és a combcsont keresztmetszeti méretének, valamint a csont sűrűségének növekedését eredményezi. A serdülőkor ebből a szempontból kiemelten fontos időszak, mert „csúcs csonttömegünk” 60%-át ekkor szerezzük, és a testsúlyterhelés alatt álló csontok egészen időskorig megalapozzák a csontvázrendszer egészségét.

A gyermekkori fizikai aktivitás tehát bizonyítottan növeli a csont méretét, így élénkítve a csontépítés folyamatát, és jórészt meghatározva az időskori csonttömeget is. Nem mindegy azonban, hogy miként mozgunk gyermekkorunkban. Az alsó végtagi ellenállással szemben végzett tréning (például az ugrálás, a kocogás vagy a futás) növeli a csonttömeget a csípőcsontban, de nem növeli a gerincben. Fontos tudnunk, hogy a csontszövet lényegesen lassabban reagál a gyakorlatokra, ezért minimum 6 hónapos tréning szükséges a mérhető változások elindulásához.

Eleget mozgunk?

A Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságának 2014-es felmérése rámutatott, hogy a magyar nőknek mindössze 17%-a, a férfiaknak pedig csupán 25%-a sportol rendszeresen, ráadásul összességében véve heti rendszerességgel csupán minden negyedik ember sportol Magyarországon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fizikai aktivitásra vonatkozó ajánlása** szerint a 18 és 64 év közötti felnőttek szervezetében a mindennapi sport elősegíti a szív- és érrendszer, valamint a csontok egészségét, és hozzájárul az izmok fitten tartásához is, éppen ezért a mozgás mindenki számára kiemelten fontos.

Az 5 és 17 év közötti gyerekeknek napi legalább 60 percnyi közepes (aerob) vagy erős (anaerob) intenzitású mozgás ajánlott, ami lehet játék, sport, gyógytorna, testnevelés vagy családi kirándulás is. Aerob mozgásról akkor beszélünk, amikor a szervezet oxigénfelvétele és -leadása egyensúlyban van, így nem fulladunk ki, és beszélgetni is tudunk mozgás közben. Anaerob mozgás esetén a szervezetnek több oxigén kell a szükséges energia előállításához, és ilyenkor lihegve, zihálva lélegzünk, kifulladunk. Monek Bernadett, az ORFI vezető gyógytornásza felhívja a figyelmet, hogy „egy nemzetközi kutatás*** igazolta, hogy a korai pubertáskorban már a csengetéskor végzett 3x1 perces felugrásos gyakorlatok is elegendőek ahhoz, hogy a tanév végére jelentős csonttömeg-növekedést eredményezzenek a csípőízület környékén.”


Hogyan és mit sportoljanak a gyerekek? Tippek az Ízületőr (www.izuletor.hu) szakértőitől:

• Napi 60 perc fizikai aktivitás ajánlott minden gyermek számára, főleg manapság, amikor a számítógép vagy egyéb okoseszközök melletti üldögélés az egyik leggyakoribb időtöltés. Utóbbi időt csökkentsük le amennyire csak lehet, a 60 percet pedig akár fel is oszthatjuk több részre!
• A csontszövetben az érzékelhető változások elindulásához legalább 6 hónapos folyamatos megfelelő típusú mozgás szükséges. A legjobb, ha az ütközéses mozgás 25-30 éves korunkig (a „csúcs-csonttömeg” kifejlődéséig) a mindennapjaink részét képezi.
• Az ütközéses („HOPP és PUFF”), saját testsúllyal végzett tréning (pl.: ugrálás, ugróiskola, szökdelés, békaugrás, trambulin, kötélhúzás, felülés, fekvőtámasz, guggolás, kitörés, mászókázás, lépcsőzés, futás, tenisz, néptánc, kosárlabda, kézilabda, stb.) elengedhetetlen a gyerekek számára az egészséges felnőttkori csontozat kifejlődéséhez.
• Kisgyermekkorban inkább futkározzanak, ugráljanak, fogócskázzanak szabadon a gyerekek, a fejlettebb mozgáskoordinációt igénylő ütközéses mozgásokkal tarkított csapatsportok választása kisiskoláskorban és 14 éves kor felett előnyösebb.
• Közepes (aerob) és magas intenzitású (anaerob) mozgás egyaránt szükséges az egészséges csontozat kifejlődéséhez. Ideális estben a fizikai aktivitás nagyrészt aerob mozgásból áll, de lehetőleg minimum háromszor egy héten magas intenzitású edzés is szerepeljen a gyerekek napirendjében.
• A közepes intenzitású tréning változatos legyen (pl.: kerékpározás a barátokkal vagy a családdal, aktív játék a kertben, gyaloglás, rollerezés, tánc, kutyasétáltatás, fogócska, frizbizés), és izomerősítő gyakorlatokat is tartalmazzon.
• A vízben végzett mozgás kímélő ízületeink számára, és számos jótékony hatása van, de gyermekkorban nem feltétlenül előnyös a csontok fejlődése szempontjából, mivel a víz felhajtó ereje „kikapcsolja” a gravitáció hatását, a csontok megfelelő fejlődéséhez pedig szükséges a gravitáció ellenében végzett mozgás.
• Mindig tartsuk szem előtt a fokozatosság elvét! A túlzottan intenzív fizikai mozgást igénylő sportok hátráltathatják a zavartalan csontfejlődést, főleg abban az esetben, ha a testtömeget korlátozó diétát is előírnak a serdülők számára.
• Fontos, hogy a gyerekek élvezzék a mozgást és a sportot, amit választottak, ám az extrém terheléssel járó aktivitás (pl.: súlyemelés, ritmikus sportgimnasztika, 4-5 órás edzések a versenysportban) inkább kerülendő. A sokak által kedvelt ritmikus sportgimnasztika (RSG) például az ízületek fokozott igénybevételét okozza, megterheli az ízületi szalagokat, a porcot, az ízületi tokot, valamint extrém megnyúlást követel az izmoktól és a szalagoktól is.

Fogadjuk meg az Ízületőr szakértőinek tanácsait, és minden korban ügyeljünk csontjaink épségére! Ne feledjük: csontjaink megfelelő fejlődésének érdekében fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás, az időskori csontritkulás megelőzése pedig már gyermekkorban elkezdhető. Éppen ezért bátorítsuk gyermekeinket az egészséges életmód kialakítására, saját egészségünk megőrzése érdekében pedig, ha szükséges, használjuk kúraszerűen a patikákban kapható glükózamin és kondroitin tartalmú porcépítő készítményeket!

 
Forrás: Ízületőr weboldal – www.izuletor.hu
 
Borítóképdrbense.hu

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés