hirdetés

Partnereink

Fittebb vagy, mint egy iskolás?

hirdetés

Fittebb vagy, mint egy iskolás?

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) rendhagyó módon mutatta be a NETFIT® legutóbbi tanévi országos méréseinek eredményeit. Húsz iskolás mellett az Australian Open junior győztes teniszezője, Piros Zsombor is belekóstolt a tesztekbe, és a hazai média állócsillaga, Kasza Tibi is beszámolt a testnevelés órák emlékeiről.

A Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola húsz diákja korántsem egy átlagos hétfői tanítási napon van túl, hiszen nem mindennapi esemény az, ha együtt tesztelhetik fittségüket az Australian Open junior győztes teniszezőjével, Piros Zsomborral. Hab a tortán, ha azt is elmondhatják magukról, hogy fittebbek nála, vagy a korábbi világbajnok öttusázó Balogh Gábornál. A többek között állóképességi, hasizom, hátizom, fekvőtámasz, helyből távolugrás teszteket mindannyian kipróbálták, és az eredmények szerint a gyerekek szépen megállták helyüket a versenysportolókkal való összehasonlításban.

hirdetés

„Nem voltam a testnevelés órákon példakép, amit lehetett, ellógtam.” – vallotta meg Kasza Tibi. „Ez meg is látszott az alkatomon. De most felnőtt fejjel már látom, milyen fontos az életünkben a mozgás. Én akkor kezdtem sportolni, amikor a színpadra kerültem, és ezt azóta is igyekszem rendszeresen megtartani.”

A 17 éves Piros Zsombor már magántanuló, és a testnevelés órák helyett napi két edzése van: „A NETFIT®-hez hasonló teszteket edzéseken is végzünk, például az állóképességi tesztet, ebben elég jó eredményt sikerült elérnem. Most a fekvőtámasz, hasizom és helyből távolugrás tesztet is megcsináltam, és szerencsére nem vallottam szégyent sem Balogh Gábor, sem a felsős gyerekek mellett.” – nyilatkozta az Australian Open junior bajnoka.

Bár a jelen lévő diákok kiváló eredményeket produkáltak, pl. a nyolcadikos Islai Róbert 2,58 métert ugrott helyből, a hetedikes Papp Tamás 42, a lányok között pedig Csaba Lilla 36 szabályos fekvőtámaszt nyomott, az átlag magyar iskolások fittségén sok a javítanivaló. A legnagyobb gondok az állóképességnél mutatkoznak: a tizenkettedikes fiúk 33%-a, a lányoknál pedig 42% tartozik a fokozott fejlesztést igénylő piros zónába. Jellemző még, hogy a kor előrehaladtával ezek az eredmények fokozatosan romlanak, tehát ötödikes korban ennél még jóval kedvezőbbek a mutatók. Az első két év mérőszámait összehasonlítva viszont megkockáztatható, hogy már érződik a rendszeres iskolai testmozgás, a mindennapos testnevelés pozitív hatása, hiszen a nyolcadikos és tizenkettedikes tanulók a második évben jelentősen jobb eredményeket értek el az állóképességi tesztben.

A diákok rendszeres testmozgásra nevelése fontos küldetésünk, a mai rendezvényünk is ezt a célt szolgálta. A NETFIT® program keretében lehetőség nyílik a gyerekek egészségközpontú fittségi eredményeinek nyomon követésére, ez egyfajta értékelő és visszajelző eszköz a diákok, szüleik és tanáraik részére egyaránt. Célunk, hogy mindannyian folyamatosan kövessék a fittségi mutatókat, hiszen a felmérések eredménye extra motivációt adhat a rendszeres testmozgásra. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez iránt már kisiskolás korban kialakuljon a gyerekekben az igény, mert így sokkal nagyobb az esélye, hogy felnőttként is egészségtudatos életet élnek majd.” - mondta Balogh Gábor, az MDSZ elnöke.

Szöveg és fotók: Merlin Communications

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés