Partnereink

Mosoly koncert: több ezren fogtak össze az autista gyermekekért

Mosoly koncert: több ezren fogtak össze az autista gyermekekért

Közel tizenegymillió forintot gyűjtött össze eddig az Út a Mosolyért Alapítvány az első magyarországi autista vizsgálóközpont létrehozására. Az autizmus spektrum-zavarral élő gyermekek megsegítésére szervezett Mosoly koncertnek köszönhetően több ezren fogtak össze a nemes célért. Támogató felajánlásokra továbbra is van lehetőség, melyet bankszámlára utalással vár az alapítvány.

Az Út a Mosolyért Alapítvány legutóbbi, „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” jelmondatú kezdeményezése minden eddigi várakozást felülmúlt. Az óriási érdeklődésre számot tartó, május 4-i Mosoly koncerten a budapesti Erzsébet téren számos híresség mellett támogatók és adományozók ezrei fogtak össze annak érdekében, hogy létrejöhessen Közép-Európa első autista vizsgálóközpontja a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai klinikáján.

Az Akvárium feletti medence partja és környező területei teljesen megteltek a koncert kezdetére, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar és magyar popszakma legjava egy eddig sosem látott, sosem hallott formációban ötvözte zenei tudását. A zenei est Czippán Anett és Garami Gábor műsorvezetők moderálásával délután 6 órától vette kezdetét, ahol az érdeklődők a Heim Pál Gyermekkórház munkatársaitól bővebb tájékoztatást is kaphattak az autizmus spektrum-zavarral élő gyermekeket és családjaikat érintő nehéz körülményekről. A megértés, az elfogadás és a segítség jegyében pedig olyan híres magyar zeneművészek álltak színpadra a 100 Tagú Cigányzenekarral együtt, mint Szulák Andrea, Kollányi Zsuzsi, Singh Viki, Hevesi Tamás, Kasza Tibor, Vastag Csaba, Király Viktor, Berkes Olivér és Závodi Marcel. Újrahangszerelt slágereiket követően az este meglepetés és egyben fő produkciójaként pedig közösen adták elő az Anna and the Barbies együttes Márti dala című szerzeményét.

A példa nélküli koncert és összefogás célja az, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élő gyerekek kórházi ellátásának nehézségeire. A jelenlegi körülmények ugyanis nem teszik lehetővé a kisebbek számára a nyugodt orvosi vizsgálatokat és kezeléseket.

Eddig összesen közel tizenegymillió forint gyűlt össze. A hét felvonásos Mosoly koncert zenei műsorát megelőzően és azt követően is rengetegen éltek a lehetőséggel, hogy a helyszínen felállított gyűjtőpontokon adakozhassanak, ami közel egymillió forintot jelentett. Az Út a Mosolyért Alapítvány bankszámlaszámára pedig folyamatosan érkeznek az adományok, ezidáig tizenegymillió forintnyi támogatás érkezett. Május végéig továbbra is várják a felajánlásokat. Az így összegyűlt összeget egy európai szinten is egyedülálló, speciális tulajdonságokkal rendelkező és akadálymentesített környezetet biztosító vizsgálóközpont kialakítására fordítja az alapítvány.

„Minden várakozásunkat felülmúlta, hogy ilyen sokan csatlakoztak kezdeményezésünkhöz, és támogatásukat is kifejezve ennyien vettek részt a Mosoly koncerten. Csodálatos élmény volt látni és megélni, hogy a nemes cél érdekében mennyien adakoztak a helyszínen, és azóta is folyamatosan érkeznek a felajánlások az alapítványhoz. Fantasztikus érzés, hogy egy ilyen példátlan és különleges összefogás részesei lehetünk, amelyben az autista spektrum-zavarral élő gyermekek és családjaik életét tehetjük jobbá. Hiszen a mosoly írja a legszebb varázslatot!” – mondta el Szijjártó-Nagy Szilvia, az Út a Mosolyért Alapítvány elnöke. 

Az Út a Mosolyért Alapítvány kezdeményezését támogató felajánlásokat a következő bankszámlaszámra lehet eljuttatni: 10918001-00000087-36910019.

További részletek az alapítvány www.utamosolyert.hu weboldalán és közösségi oldalain találhatók.

Szöveg, képek: Trinity.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 10.19.

Ma Nándor napja van.

Bejelentették az MTV EMA első fellépőit és díjátadóit

Demi Lovato, Shawn Mendes, Camila Cabello, Kesha és a The Killers – az MTV a mai napon bejelentette az MTV Europe Music Awards első fellépőit. Az erős...

  • 2017-10-19 18:26
Így telik St. Martin egy napja!

A Sláger TV Bencze házhoz megy című műsorának legújabb szereplője St. Martin lesz, az ő otthonába, életébe nyerhetünk bepillantást. Kiderül, hogy St. ...

  • 2017-10-19 17:02
7 érdekesség a hazai termálvizekről

Magyarországon nem nehéz jótékony hatású vizekre lelni, hiszen hazánk bővelkedik a gyógyforrásokban. Mégis, ha szeretnénk rátalálni a számunkra legmeg...

  • 2017-10-13 19:33
Mesekönyveket gyűjtünk rászoruló gyermekek számára!

Kérjük, hogy vegyen részt a SPAR Magyarország és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat könyvgyűjtő akciójában! Gyűjtse otthon és munkahelyén a feleslegess...

  • 2017-10-13 15:27
Fluor Tomi szerint a beatbox sem segített a magányos ősemberen

Samu viszontagságos élete, Kittenberger Kálmán különös hobbija és Szent Imre erényöve – történelmünk meghatározó alakjait veszik górcső alá a Comedy C...

  • 2017-10-13 11:45

hirdetés

Öt mesébe illő látványosság Izlandról

Vastag jégtakaróval borított fjordok, kristálytiszta források és felhőfátyol mögé rejtett vulkánok – Izland természeti csodái eredeti formájukban, az ...

  • 2017-10-13 09:38
Coming out nap a Viacomon

Október 11-e a nemzetközi Coming Out Day, vagyis az Előbújás napja, amikor az LMBTQ közösség az elfogadást, a nyitottságot és az őszinteséget ünnepli....

  • 2017-10-12 22:21
Ada laktózmentes fehérjével fogy

A népszerű műsorvezető és kétgyermekes anyuka, Ada mindig is odafigyelt arra, hogy egészségesen étkezzen. Gyermekkora óta sportol, sőt az elmúlt évekb...

  • 2017-10-12 20:50
Trumpot ejtették, új trollkodásokkal jönnek a South Park negyedikesei

Október 12-én, csütörtöktől vadonatúj részekkel jelentkezik Cartman, Kenny, Kyle, Stan és a coloradói kisváros, South Park apraja-nagyja a Comedy Cent...

  • 2017-10-12 19:20
Bódi Gusztiék vendégül látták Schobert Norbit és Rubint Rékát

Most csütörtökön a Sláger TV műsorának vendége lesz Rubint Réka és Schobert Norbi. A méltán híres fitnesz gurukat most először látja vendégül Bódi Gus...

  • 2017-10-12 17:50

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés