hirdetés

Partnereink

A nevetés élettani hatásai

hirdetés

A nevetés élettani hatásai

Aki sokat nevet egészségesebb! Mindegy, hogy mikor miért, ha jól esik, ne tartsuk vissza kacajrohamunkat! Pontosan miért is tesz velünk jót az önfeledt kacarászás? A cikkünkből kiderül!

Egészséges nevetés!

hirdetés

A nevetés erősíti az immunrendszert. Azok az emberek, akik vidámak, és elmondásuk szerint sokat is nevetnek, tized annyiszor lesznek betegek, mint azok, akik kissé megkeseredetten élik a mindennapjaikat. A testük védekező rendszere erősebbé válik, ezáltal sokkal hatékonyabban áll ellen a betegségeknek. Mosolyra fel! Ne legyünk szürkék!

A hosszú élet titka!

A nevetés egyértelműen levezeti a feszültséget. Ezért is van az, hogy az ember egy hatalmas nevetés után szó szerint elfárad. A testedben felgyülemlett feszültség, stressz, mely addig mozgatott, és energiádat biztosította, hirtelen eltűnik, így erőkészleted lemerül. A stressz pedig közvetetten hozzájárul az egészség idő előtti romlásához, hiszen növeli a szívbetegségek, a fekélyek, a szívroham, vagy akár a daganatos betegségek kockázatát is. Azok az emberek, akik rendszeresen és hatékonyan szabadulnak meg a munkával, családdal, tehát az egész élettel járó felgyülemlett feszültségtől, egész egyszerűen tovább – és nem utolsósorban egészségesebben – élnek.

Gyerekkorban az ember átlagosan négyszázszor nevet egy nap. Ez lehet kuncogás, kacagás, hahotázás, vagy akár csak egy elmosolyodás. Ezzel szemben felnőttkorra ez a szám 15-re csökken, holott éppen felnőttkorban lenne nagy szükség az egészség védelmére.

Egyéb hatásai!

Azon kívül, hogy nevetni állati jó, akár egyedül kacarászva akár csoportosan, a nevetésnek az előbbieken kívül még számos más hatása is van:

   egyensúlyban tartja a vérnyomást

   élénkíti a vérkeringést, erősíti a szívműködést

   alaposan megmozgatja a belső szerveket, és azok vérellátottságát is fokozza

   segít leküzdeni a félelmeket, a depressziót vagy a borús gondolatokat

   egyfajta meditációs állapotba juttat, mely pihenteti és felfrissíti az agyműködést!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.17.

Ma Rudolf napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés