hirdetés

Partnereink

Klinikai gyógyszervizsgálat: aki már átélte, nem fél tőle

hirdetés

Klinikai gyógyszervizsgálat: aki már átélte, nem fél tőle

A klinikai gyógyszervizsgálatok világa mindmáig kissé rejtélyes. Pedig Magyarország nagyhatalomnak számít ebben, az egy főre vetített vizsgálatok számát tekintve Európában a negyedikek vagyunk. Sokaknak mégsem jut eszébe, hogy szeretteik különleges lehetőséget kaphatnak ezzel a kezükbe. Egy új, hazai kutatás most részletesen bemutatja, mit tudunk a klinikai gyógyszervizsgálatokról, miért és mennyire félünk tőlük, és mit gondolnak azok, akik már részt vettek ilyen kutatásban.

Hazánkban évi 20.000 főnek adatik meg a lehetőség, hogy az elsők között próbálhasson ki új, akár a korábbinál hatékonyabban működő terápiákat, gyógyszereket. Noha a klinikai vizsgálatok a sikeres állatkísérleteket követik, a járatlan úttól érthetően tartanak néhányan. Sokkal kevesebb szó esik viszont arról, hogy több százezer szerencsés kiválasztott életét hosszabbították már meg a legfrissebb, leginnovatívabb gyógyszereken alapuló kezelések. Miközben évek, évtizedek is eltelhetnek egy-egy olyan terápiával, amely egy idő után már nem eredményez javulást, addig a klinikai gyógyszervizsgálatok új reményt hozhatnak.

hirdetés

A világban 38 klinikával 20 éve jelen levő Synexus magyarországi hálózatának friss kutatásából kiderül, hogy akik kevesebbet tudnak erről a lehetőségről, ők félnek inkább egy kicsit az ismeretlentől, illetve a „kísérleti” jellegtől, míg a korábban részt vevők döntő többsége szívesen vállalna ismét szerepet új klinikai vizsgálatban. Az ingyenes magánorvosi kezelés, a gyógyulás új esélye önmagában is vonzó a korábbi és az új érdeklődőknek. Mindemellett a megkérdezettek harmada még nem is hallott erről a lehetőségről. Azok többsége viszont, aki keresztülment már klinikai vizsgálaton, hatásosabbnak tartja új kezelését, mint a régit, sőt 72%-uknál mellékhatás sem lépett fel.

Szinte minden megkérdezett tudja, hogy a klinikai vizsgálatokban történő részvétel ingyenes, de azt már csak a válaszadók fele gondolja, hogy a terápiás készítményeket is térítésmentesen kapják a résztvevők, pedig valójában ez is alapadottság. Meglepően sokan nem tudják, hogy a klinikai gyógyszervizsgálattal összefüggő orvosi kezelés ingyenes, és hogy várakozásra sincs szükség.

A válaszadók nagy többségében az az önzetlen szándék is megjelenik, hogy részvételükkel hozzájárulhatnak egy sokakat érintő innováció létrejöttéhez.

Érdekes tanulság, hogy azok, akik általában véve is nyitottak az újdonságok iránt az életben, láthatóan nyitottabbnak bizonyultak a klinikai vizsgálatok iránt is. Számukra vonzó, hogy ha most vesznek részt klinikai gyógyszervizsgálatokban, olyan készítményeket és terápiákat kaphatnak, amelyeket mások csak körülbelül 8-10 év múlva, hiszen egy gyógyszer piacra kerülésének teljes időciklusa mintegy 15 év, költsége pedig hozzávetőleg 1 milliárd dollár. Mindezt szigorúan ellenőrzött körülmények között tehetik, ahol a jövő sikere az orvoson, a terápián és a páciensen egyaránt múlik.

A kutatás részletei itt találhatók: https://www.synexusklinika.hu/kutatas2016/

Szöveg, kép: arvalicom.com

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés