hirdetés

Partnereink

Körömrágás és ami mögötte van!

hirdetés

Körömrágás és ami mögötte van!

A körömrágásnak számtalan oka lehet. Szorongás, idegesség, lelki megpróbáltatás vagy csupán egyszerű szokás is előidézheti ezt a tudatalatti cselekvést. Most annak néztünk utána, hogy vajon mik lehetnek a valódi kiváltó okok és mit tehetünk ellenük.

 

hirdetés

A körömrágás az egyik leggyakoribb „rossz szokások” közé tartozik. Persze kinek mi a rossz, mert például a vadul harapdáló személynek biztosan nem olyan kellemetlen élmény, mint az éppen őt figyelőnek. Ez a mechanizmus főként akkor indul be, ha idegesek vagyunk, és olyan döntések elé helyeznek minket, amit nehezen tudunk meghozni. Ezen felül a folyamatos félelem is lehet a következménye a körömrágásnak, amikor az érzéseket, vágyakat egyáltalán nem vagy nem megfelelő módon fejezzük ki. Most nézzük meg pontosan milyen típusait különböztetjük meg ennek a - sok esetben tudatalatti - cselekvésnek.

Ha a körmök rágásán túl a körülötte lévő bőrfelületet is rendszeresen ritkítjuk, akkor olyan agresszió állhat a háttérben, amit nem fejezünk ki, hanem inkább magunkban tartunk. A szorongás, és a titkolózás is lehet egyfajta kiváltó oka körmeink foggal történő megnyirbálásának. A pszichológusok szerint a bőr rágásával testi fájdalmat okozunk magunknak, azért, hogy a belső fájdalmat ezáltal csökkenthessük.

A körömrágásnak nem minden esetben a lelki okok tudhatóak be, de az esetek felében általában erről van szó. Ez akkor deríthető ki, ha megfigyeljük azt, hogy milyen élethelyzetben rágjuk a körmünket. Koncentráljunk erre például akkor is, ha teljesen nyugodtak vagyunk, vagy csak akkor, ha feszültté válunk. Lehet, hogy ez csak egy megrögzült cselekvés, ami már gyermekkorunk óta tart, és semmilyen módon nem vagyunk képesek csillapítani a körömrágást.

A körömrágás azon kívül, hogy idegesítő szokás még rendkívül egészségtelen is. Egyrészt a körmeink mivel folyamatosan sérülnek, könnyebben elkaphatunk valamilyen gombás fertőzést. Ezenkívül rendkívül fájdalmas lehet, ha a köröm beszakad rágás közben! Nem beszélve az esztétikáról. Az emberről rengeteget elárul a keze, és az ápolatlan köröm negatív benyomást kelt az emberekben. Éppen ezért fontos, hogy megtaláljuk a kiváltó problémát, így elkerülve a további kellemetlenségek elkerülését!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés