hirdetés

Partnereink

Védőbástyánk, az immunrendszer

hirdetés

Védőbástyánk, az immunrendszer

Életünk minden másodpercében heves harc folyik bennünk. Szervezetünk ugyanis nagyon sok különböző élősködő számára jelent ideális életkörnyezetet. A nem kívánt betolakodók rohama ellen mindenekelőtt bonyolult immunrendszerének köszönhetően tud védekezni. Ennek kutatása áll ma a tudósok figyelmének középpontjában, többek között az olyan fenyegetések miatt, mint az AIDS vagy az autoimmun megbetegedések.

A szövetek nagyon sok sejt és sejten kívüli szervezet számára nemcsak tápanyagforrásként szolgálnak, hanem az egyetlen helyet jelentik, ahol élhetnek és szaporodhatnak. Ezeknek a kártevőknek a seregei folyamatosan meg akarják hódítani az emberi testet, fő szükségletük és vágyuk, hogy úgy uraljak, mintha egy láthatatlan, hatalmas bábos kezével irányítanák. Szerencsére azonban nem vagyunk lehetetlenek velük szemben. A több millió eves evolúció során vérünkben (főleg ott) specializált sejteknek és azok termékeinek csodálatos rendszere alakult ki a betolakodók ellen. Természetesen az immunrendszerről van szó. A szisztematikus orvosi ellátás kialakulása előtt, amely segédkezet nyújt ellenük, lestünk gyakran nagyon hamar elvesztette a kórokozók elleni harcot.

hirdetés

Tökéletes felszereltség

A kulcs a „fegyver" helyes megválasztása, amellyel a harc folyik. De az immunrendszer is „összezavarodhat", és nem megfelelő reakciói küldhet. Ilyen esetekben keletkeznek például az autoimmun megbetegedések, ide tartozik az allergia, a bórproblémák vagy akár a sclerosis multiplex. Az immunrendszer munkájába kellemetlenül beavatkozhatnak egyes vírusok (pl. HIV-vírus), ezért az immunműködés törvényszerűségeinek tanulmányozása ma az orvosi és a biológiai kutatás legfontosabb és legnehezebb területéhez tartozik. Milyen fegyverek állnak az immunrendszer rendelkezésére. A legtöbb lehetőségek az idegen részecskék elnyelése vagy fagocitózisa, gyulladásos reakciók kialakítása, amelyek képesek elpusztítani az élősködőket a sejt belsejében, vagy olyan ellenanyagokat alakítanak ki. amelyek elpusztítják vagy ártalmatlanítják az idegen testet.

Hatalmas számú ellenség

Az ilyen bonyolult feladatok elvégzése tökéletes munkamegosztást követel meg. És nemcsak azt! A legnagyobb probléma, hogy hatalmas mennyiségű potenciális ellenség vár ránk „odakint a világban". Ráadásul annyira kiszámíthatatlanok, és olyan szinten képesek átalakulni, hogy semmiféle esetben nem lehetséges megbirkózni velük olyan felszereléssel, amit minden immunsejt az „anyukától" vagy az ”apukától" hoz, vagyis tisztán genetikai úton. Tehát az immunrendszert úgy kell kiépíteni, hogy képes legyen tanulni és rugalmasan reagálni a/ ellenség stratégiaváltásaira. Hogyan képesek erre a sejtek, ha úgy tudjuk, hogy azok genetikai felszerelése nem változik az élet során? Az immunsejtek, főleg a B-limfociták és a T-limfociták egy nagyon hatékony trükk segítségével oldották meg ezt a feladatot.

Rafinált ellenanyagok

Az ellenanyagok (az immunológiában antigénnek nevezik őket) létrehozása az egyik legalapvetőbb eljárás az idegen testek és anyagok elleni harcban. Ezt a funkciót a szervezetben az immunoglobulinoknak nevezett glikoproteinek látják el, amelyek érett (differenciált) B-limfocilákat választanak ki a véráramba. A B-sejtek felismerik az idegen sejteket és anyagokat. Amikor találkoznak egy idegen fehérjével (pl. a baktérium felszínén), antitesteket termelnek, amelyek az idegen sejt felszínére tapadnak és elpusztítják azt. Ehhez különböző módszerek állnak rendelkezésükre, például hatástalanítják azt a részüket, amely a toxikus hatáshoz szükséges, nagyobb egységekbe rendezik őket. hogy ebben a formában már ne tudjanak kárt okozni, vagy magukhoz csalogatják a Falósejteket. Nagyon fontos, hogy ha az érett B-limfocita találkozik saját antigénjével, a többi sejt jelzést kap. hogy éppen ezt a típusú ellenanyagot kell létrehozniuk. Ez a jelzés más sejtektől. A T-limfocitáktól érkezik.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés