hirdetés

Partnereink

A nyilasok hithez ragaszkodó emberek

hirdetés

A nyilasok hithez ragaszkodó emberek

A vallás, az emberek vezetését megkönnyítő vallásos hit, a hagyományokon alapuló világnézet kérdései foglalkoztatják legmélyebben. A Nyilas olyan hitet fejleszt ki magának, amelyhez legmesszebbmenőkig ragaszkodik. Nehéz elképzelnie, hogy ne adja teljes hévvel és misszionárius meggyőződéssel azt, amit helyesnek ismert meg. Rendkívüli szellemi és intuíciós képessége révén a dolgokat nagy áttekintéssel tudja szemlélni, fel tudja fogni a mögöttes összefüggéseket is.

 Az élet apró nehézségein is könnyen átsiklik, mivel csak a nagy dolgok érdeklik, az apró részleteket szinte figyelembe sem veszi. Ez abban jelenthet problémát, hogy nem foglalkozik a részletekkel, így a siker akadályokba ütközhet. Ezért szüksége van olyan társakra, akik az apró kivitelezési módszerek kidolgozásában segítik, megvalósítják ötleteit. Fontos, hogy milyen társaságba kerül, hiszen szüksége van az ösztönzésre, ugyanakkor az elismerés megtapasztalására is.

hirdetés

A rutindolgok és az unalom a két legnagyobb ellensége. Az örök mozgalmasság jellemzi, ahol mindig a magasabb cél elérése hajtja. Számára az élet kaland, utazás, kutatás. A világnézet is központi fontosságú. Kihívások nélkül nem tudja elképzelni életét, mindig a jövőt kutatja. Lelkesedése másokat is magával ragad, reményt és hitet ébresztve bennük, ezáltal közismertségre és elismerésre tesz szert. A Nyilasra jellemző: fogjuk meg, és vigyétek! Ő az eszmét, Ötletet adja, és máris más dolgokon töri a fejét. Neki az a lényeg, olyan élethelyzetbe kell kerülnie, ahol másoknak tud célokat adni, másokat tud lelkesíteni. Ö kijelöli a célt, a Bak megvalósítja. Amikor a Nyilas látja a célját, a legkisebb reménysugarat is biztosra veszi, ez az Ö hite. Vagy elfogadjuk, vagy nem. Amíg a Nyilasnak 1% lehetőség maga a bizonyosság, addig a Baknál fordítva, ott csak a 99%. Egy Nyilas bármit kockára tesz, ez a dolga, ezért sikeres politikus. Mindig képes azzal azonosulni, amivel a környezete akarja. Bármit megígér, hiszen azt ígéri, amit elvárnak tőle, mert tetszeni akar. Tanácsadóként ragyogó, tele van optimizmussal, hittel. Nincs jó tanács, csak tanács van. Ha rosszat tanácsol, az is jó. A Nyilas hisz benne, azonosul azzal, amit mond.

A Nyilas Jupiter a mester-tanítvány kapcsolatot jelzi, a tudás magas szellemi szintű megszerzését és az ismeretek továbbadását jelenti. Megpróbálja átadni a tanítást, mely szerint minden létező mögött törvényszerű összefüggés van. A Jupiter a hitvallásunkat, a személyes értékrendünket, valamint egyéni érzékenységünket, befogadóképességünket mutatja. A Jupiter a nagy szerencse bolygója, a nagy dolgokért felelős. Az igazságosság és az igazságtalanság szintén a Nyilas Jupiter jellemzői. Ugyanígy az értelmesség és az értelmetlenség kérdése is. Ha valamit értelmetlennek talál, nem hajlandó megcsinálni, illetve egy lépést sem tenni azért, ami értékrendjével ütközik. Ha a környezete kényszeríti, hogy olyan dolgokat műveljen, melyeknek semmi értelme, szinte képes belebetegedni a haszontalan tevékenységbe. Megbénítja energiáját, depresszióssá válhat.

Egyéni érzékenységét az is mutatja, hogyan tud a környezete hatásaira, üzeneteire reagálni, mennyire tudja önmagát felvállalni bizonyos helyzetekben. Ha nem kapta meg gyerekkorában a megfelelő erősítést, hogy jó helyen van, nem rakta le önbizalma alapjait, akkor felnőttkorban nagyobb erőbedobással kell azért küzdenie, hogy megtalálja önbecsülését. Ezért is társul a Nyilas emberhez az önbizalomhiány és az Önbecsülés problémája, melyet azon a területen kell megoldani, ahol a Jupiter áll.

Forrás: jellemrajzok.com

Képek: twice.hu és wikipedia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés