hirdetés

Partnereink

Itt ragadt szellemek

hirdetés

Itt ragadt szellemek

Így vagy úgy, de mindannyian hiszünk a másvilágban, mindannyian abban reménykedünk, hogy, amikor fizikai életünk elmúlik, egy olyan helyre, egy olyan világba kerülünk, ahol újra láthatjuk szeretteinket, családunkat, barátainkat, akik éltünkben már nem lehettek velünk.  A fizikai halál csupán egy állomása az életnek, ami után van még folytatás.

„Az entitások élő félelem-gondolatformák, a valóságban nem léteznek. Olyan időszakban, amikor valamitől nagyon félünk, entitás kötődhet hozzánk. A földhöz ragadt szellemek olyan halottak, akik még nem távoztak el a fénybe.”

hirdetés

Ezek a szellemek a legtöbb esetben nem is sejtik azt, hogy ők már nem tartoznak az élők közé, ezért nem jutnak át a másvilágra s oda, ahol minden rejtőzik a halál után. Mivel nem tudják, hogy ők már halottak és csak lelkek, szellemek, éppen ezért nagyon kötődnek a még fizikai világhoz, a fölhöz. Lehet, hogy amikor meghaltak erős szenvedélyfüggők voltak, vagy olyan káros szenvedélyeknek hódoltak, mint a drogok, az alkohol, a szex, vagy játékok. Nagyon gyakori jelenség, hogy az ilyen itt maradt szellemek, azokon a helyeken találhatóak meg, ahol még élő ként is élték szenvedélybeteg életüket. Ez lehet a kedvenc kocsma, bárok, játék termek, vagy egyenesen otthonuk. Ők a még élő alkohol és drogfüggőkön keresztül élik meg szenvedélyüket, mint egy az élők energiáját elvéve. Sok olyan lélek, aki itt maradt, azért fél tovább lépni egy másik dimenzióba, síkba, mert félnek attól, hogy a pokol tüzére kerülnek, vagy elkárhoztam és örökké a Purgatórium foglyai maradnak, bűnös életük mintegy megtorlása ként.

„Más földhöz ragadt szellemek erősen kötődnek otthonukhoz, és pontosan ezért nem akarnak távozni innen. Mivel az ilyen szellemek azt hiszik, hogy még mindig életben vannak, csak is az élő emberekre hallgatnak, nem pedig az angyalokra és a felemelkedett mesterekre.”

Vannak jelek, amik bizonyítják azt, hogy egy földhöz és az élő világhoz ragadt szellem van a közelünkben, de az sem kizárt, hogy egyszerűen ránk tapadt. Ezek a szellemek legtöbb esetben kihatással vannak a lényünkre és az életünkre, illetve amennyiben ránk tapadt szellemről van s tönkre is teheti az életünk. Árulkodó jelek a kezelhetetlen depresszió, folyton ismétlődő balesetek, nem tudunk semmire koncentrálni, szenvedélyfüggőség, személyiségünk hirtelen megváltozása. Ezeket a jelek nagyon is árulkodnak és mindenképp hozzá értő segítségre van szükségünk, mivel a szellem egy idő után olyanná formál, mint amilyen ő volt még élő ként.

Ha szeretnénk végérvényesen ezektől a jelenségektől megszabadulni, segítséget kell kérnünk. Ez történhet hangosan, amikor fennhangon kérjük, hogy az eltávozott szellemek közül jöjjön valaki, aki segíteni fog. Ezek a jövevények közel kell álljanak fölhöz ragadt szellemünkhöz. Akár szülő, akár nagyszülő, vagy szerettei is lehetnek, fontos, hogy megbízzon bennük. Meg kell kérnünk, hogy jöjjön le érte, és segítsen neki megtalálni a fényhez vezető utat, magyarul: kísérje őt fel. Erre a kérdésre többnyire a földhöz ragadt szellem nagyanyja, vagy nagyapja jelentkezik majd, és azonnal elkíséri a szellemet a túlvilági síkra, ahol fejlődni, és növekedni tud majd. 

Forrás: noiportal.hu

Képek: paranormal.hu és noiportal.hu

 

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés