hirdetés

Partnereink

Ismerd meg a hinduizmust! (1. rész)

hirdetés

Ismerd meg a hinduizmust! (1. rész)

Számos olyan spirituális nézet vagy vallás van, amelyekről már sokszor hallottunk, de lényegében semmit sem tudunk róla, csak a nevük ismerős. Nagyon sokaknak pontosan ilyen a hinduizmus is. Tudtad róla, hogy gyakorlatilag nem egy ember alapította és még istenük sincs? Valószínűleg nem. Sebaj, ugyanis cikkünkből még számos ilyen érdekes információt szerezhetsz a hinduizmusról!

Hogyan is lehetne megfogalmazni?

hirdetés

„A hinduizmus olyan vallás, amelyet nem egy meghatározott személy alapított, hanem önmagától jött létre. A hinduk ezért vallásukat „szanátana-dharmának", „örök törvénynek" nevezik. Azt tanítják, hogy időről-időre isteni inkarnációk jelennek meg, akik hirdetik az igazságot. Ilyen inkarnációk voltak: Ráma, Krisna, Manu, Sankara stb., akik nem új tanítást hoztak, hanem a kezdettől fogva ismert tanokat hirdették.”- fogalmazza meg Szabó Judit

A kereszténységben ugye beszélünk egy adott Istenről, valamint a vallást alapító személyről is. Nos, a hinduizmus egyáltalán nem ilyen, ugyanis nincsen egy ember kiemelve, mint alapító, hanem úgymond a közösség által alakult ki. Nem is tekintenek senkit vagy semmit istenüknek, hanem azt vallják, hogy időről időre isteni inkarnációk élnek a társadalomban, akik hirdetik az igazi nézeteket. Példának azért a kereszténységet neveztük meg, mert hazánkban ez a vallás a legelterjedtebb.

Mire tanítja az embereket?

„A hinduk nézete szerint a világegyetem rendezett egész, amely felett a természetben és az erkölcsi életben megnyilvánuló világtörvény (dharma) uralkodik. Ez a rend azt jelenti, hogy minden élőlénynek származása következtében, képességei és kötelességei tekintetében megvan a maga helye, joga és kötelessége. A tanítás szerint minden élőlénynek lehetősége van fokozatos tökéletesedésre és végleges megváltásra is.

A hinduizmus meglehetősen jól képezi le a szellemi hierarchiát a földre, hiszen felfogása szerint az élőlények szellemi rangsort alkotnak. Ebben a rangsorban mindenki helyzetét az határozza meg, hogy milyen közel van éppen a megváltáshoz. A hinduizmus nem alakított ki olyan általános érvényű dogmát, mint általában a nagy vallások. Szent irataik, amelyek megszabják a vallásos élet irányvonalát és a vallásos gondolkodást nem egy ember alkotásai, hanem olyan írások, amelyek időben egymástól távol keletkeztek. Az indiai ősi hagyománynak két fajtája van. Az egyik a kinyilatkoztatás - a shruti - amely a világgal együtt keletkezett. Ez a Veda. Brahman őrzi és tartja fenn.”- olvasható Szabó Judit könyvében

A világképük tehát egyértelműen az élőlényekre vonatkozik, jobban mondva, mi vagyunk a középpontban. Ami egyébként pozitívum az egészben az az, hogy nincsenek különösebb korlátok vagy akadályok, tehát nem fogják vissza az embert, hanem pont ellenkezőleg, azt szeretnék, hogy mindenki kiteljesedjen. Ezzel szemben, maradva a kereszténységnél, számos pontja, szabálya van, amely az embert beskatulyázza és korlátolja. Csak egy egyszerű példával élve, katolikus egyházban nők nem lehetnek papok. Ugyanakkor még számos ilyen szabály van, amelyet nők bátran kifogásolhatnának, hiszen csupán nemi identitásuk miatt korlátolva vannak. További elgondolkodtató tény a hinduizmussal kapcsolatban, hogy a szent írásaik és törvényeik általában bizonyos időközönként születtek és nem csak egy ember keze által lettek megalkotva. Ez is hangsúlyozza tehát azt, hogy a társadalmat nem elnyomni és beskatulyázni akarja, hanem átadni az eddig megszerzett hasznos tapasztalokat és segíteni, felemelni a hinduizmus követőit.

(folyt. köv.)

Forrás: Szabó Judit – Az ezotéria kézikönyve

Képek: wikipediaistenem.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés