hirdetés

Partnereink

Egy szép kert a lelkünkre is hat!

hirdetés

Egy szép kert a lelkünkre is hat!

Kínában, valamint Japánban a kertek kialakításában több mint 3000 éve alkalmazzák a feng shui alapelveit. A kert itt szent helynek számít, amelynek békés környezetében kipihenhetjük a nyugtalan mindennapokat és lelkünk megnyugodhat benne.

A feng shui segítségével harmóniát igyekszünk teremteni. Ez a kertre éppúgy érvényes, mint a lakásra. Ebben a cikkben megtudhatjuk, mire kell ügyelnünk, amikor kertünket a feng shui elvei alapján szeretnénk kialakítani.

hirdetés

A telek kiválasztása

Sajnos nálunk ritka az olyan ház, amelyhez egy nagyméretű kert is tartozik, ahol szabadon tevékenykedhetünk a pozitív energiaáramlás megerősítése érdekében, vagy ha van is ilyen, megfizethetetlen. Az emeletes és sorházak korában a legtöbb esetben csak egy zsebkendőnyi terület jut, néhány négyzetméter. A feng shui azonban a legkisebb kert esetében is segít minket abban, hogy harmóniában élhessünk környezetünkkel. Ha azonban azon szerencsések közé tartozunk, akik egy nagyméretű, tágas kertet mondhatnak magukénak, akkor még több lehetőségünk van arra, hogy a feng shui eszköztárából válogassunk. Egy kerti pavilon például csak ritkán fér el egy átlagos sorház kertjében, nagyobb kert esetében azonban a párkapcsolat területének megerősítése céljából igenis alkalmazható.

Remek ötlet

Ha éppen házvásárláson törjük a fejünket, a telkek megtekintésekor a kertet is vegyük szemügyre hosszasan. Alkalmazhatók-e rá - legalább nagy vonalakban - a feng shui elvei, vagy minden kísérlet hiábavaló? Ha az a bizonyos belső hang azt súgja nekünk, hogy a kert idegen, akkor soha nem fogjuk otthonosan érezni magunkat benne, s sohasem tudunk harmóniát teremteni, akkor a feng shui szempontjait követve inkább tekintsünk el a kert megvásárlásától. Ha már sikerült megtalálni az igazit, semmi esetre se zsúfoljuk tele kertünket mindenféle dolgokkal, ez a tanács különösen a kisebb kertek esetében szívlelendő meg. Vannak kertek, ahol helyszűke folytán egyszerűen képtelenség egyszerre virágágyásokat, veteményest, medencét, játszó- és pihenősarkot létesíteni. Olyan dolgokra koncentráljunk, amelyek igazán fontosak számunkra, s alkalmazzunk olyan feng shui segédeszközöket, amelyek a kedvezőtlen csi-áramlást pozitívvá alakítják. Kertünk tervezésekor első helyen a nyitottság és a nagyvonalúság szerepeljen. Ügyeljünk arra, hogy a kertben alkalmazott elemek harmonikus összhangot alkossanak. Egy túlzottan nagyméretű tó vagy medence éppúgy kedvezőtlen az energiaáramlás szempontjából, mint egy túl kicsi centrum.

Elhatárolódás

Ha el kívánunk határolódni a szomszédos telektől, vagy ki szeretnénk védeni - például egy nagyobb szomszédos épület felől érkező - kedvezőtlen energiaáramlásokat, akkor telepítsünk sövényt vagy kisebb bokrokat. Válasszuk el egymástól a házat és a kertet. Bár mind a kert, mind a ház közvetlen környezetünk része, ugyanakkor a kert mégis egy saját terület. Fontos, hogy a ház és a kert között ne legyenek folytatólagos átjárások: például a gyep ne érjen el a ház faláig. Egy kavicsos út vagy alacsony sövény révén megteremthetjük a kert és a ház szétválasztását. Ugyanezt tegyük meg a terasz és a kert vonatkozásában is. Nehéz eset a szomszéd telektől való elhatárolódás kérdése. Egyrészt szívesen mozognánk szabadon, kísérő pillantások nélkül a saját kertünkben. Másfelől nincs ellenünkre a szomszéddal folytatott csevej sem, aminek természetesen nem tesznek túl jót a telkeket elválasztó magas falak. Biztosan fel lennénk háborodva, ha az új szomszéd falat emelne a telkek közé. Fontoljuk meg tehát, mi jöhet számításba, ami a magas falak és a teljesen nyitott tér között kínál megoldást. Megfelelő például, ha nem túl magas sövényt telepítünk ide. Így megmarad a kommunikáció lehetősége, mégis tiszta, jól látható határvonal húzódik a telkek között.

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés