hirdetés

Partnereink

Gyógyító emberek

hirdetés

Gyógyító emberek

A kereszténység első kézrátétellel gyógyító embere maga Jézus Krisztus volt, aki módszereivel hagyományt teremtett. Képességeivel a középkorban a legtöbb királyi is felruházták, akik a közhiedelem szerint el tudták mulasztani az egyszerűbb betegségeket, úgy tartották, az uralkodó a beteg megérintésekor közbenjár Istennél a gyógyulás érdekében.

Napjaink vallásos gyógyítói hatalmas tömegek előtt arénákban, sportcsarnokokban Istentisztelettel egybekötve tesznek „csodát". Az Egyesült Államokban valóságos utazó cirkuszokat üzemeltetnek óriási haszonnal. Tevékenységük lényegében üzleti jellegű kevés köze van a gyógyításból. Kivételek persze, mint mindenütt, itt is akadhatnék. Az amerikai William Fuller baptista lelkész gyógyításainak sok ezer tanúja van. Fuller specialitása a fogak rendbetétele volt. Működése nyomán lyukas fogak tömődtek be percek alatt porcelánnal, ezüsttel és arannyal, sőt egy középkorú asszonynak mindössze tizenhét nap alatt a teljes fogsora is újra kinőtt.

hirdetés

Az 1960-as évek legelejéit az ötéves kordban elhunyt Linda Martelt csodálatos gyógyításairól beszélni világ. A kislány családja nem volt igazán vallásos, o mégis sokat beszélt Krisztusról, jóval értelmesebben, mint egy hasonló korú gyermek. Saját bevallása szerint Jézus erejét használta, s betegeinek gyakran az is elegendő volt, ha a ruháját megérinthették. Nyílt sebekre és szervi bajokra egyaránt hatással bírt, csupán önmagán nem tudott segíteni. A XX. század talán leghíresebb gyógyítója az indiai SathyaSai Baba, akit hívei egyszerűen csak isteni megtestesülésként emlegettek. Feljegyezlek róla, hogy Puttapartiban, egy hindu közösségben feltámasztott egy, az orvosok áltat három napja halottnak nyilvánított öregembert. Krisztusi tettével mégis inkább a teológusokat rázta meg; az orvasok egyszerűen csalásról beszéltek. Vallási vezetők viszont véget nem érő vitába keveredtek arról, hogy Jézus erejét használhatja-e vajon egy nem keresztény gyógyító?

Aki visszatért a halálból

1992-93 leién régi hidegrekord dőlt meg az Egyesült Államok középső részén. 1993. január 19-ének reggelén a hőmérők -51 Celsius-fokot mutattak. Aznap, amikor a kétéves John Wolfe, miközben a szülei aludtak, könnyű pizsamájában kisétált a hóba. Mire kétségbeesett apja órák múlva rátalált, a kis Johnny valósággal jéggé fagyott. Nem lélegzett; jégkristályok képződtek a testén és a bőre alatt; a végtagjai merevek voltak, akár a bot. Az apa a houstoni gyermekkórházba sietett, ahol öt orvos vette kezelésbe a kisfiút, köztük HelenDevlin, a hipotermia szakértője. Egyikük sem hitte azonban, hogy van még remény. Az orvosok hallották, ahogy a szerencsétlenkis test recsegett, miközben a műtőasztalra lelték. Johnny testhőmérséklete tizenhat fokosra csökkeni: még senki nem tért vissza élve ilyen állapotból. A csapat azonnal munkához látott. John szívét és tüdejét gépre kapcsolták, hogy fölmelegítsék a vérét. Injekciókat adtak neki, hegy meggátolják az agy bedagadását, és elősegítsék a test felengedéséi. Végtagjaiba bemetszetlek, hogy kiengedjék a megfagyott sejtekből a vizet, nehogy felrobbanjanak. A kisfiú három napig lebegett élet és halál között. Ezután csodával határos módon szinte ugyanolyan hirtelen tért magához, ahogy megfagyott. Az egyik kezén kisebb izomkárosodást szenvedett, és bőrátültetést kellett végezni, hogy eltüntessék a bemetszéseket, egyébként sértetlenül megúszta a kalandot. A hírek szerint nem jelentkeztek nála a rettegett agykárosodás tünetei, amelyek következtében csak vegetált volna. Különös módon az orvosok szerint éppen azért maradt életben, mert olyan kicsi és fiatal volt. A szél és a hideg szó szerint lefagyasztotta. De apró agyának és egyszerű anyagcseréjének kevés oxigén is elegendő volt a működéshez.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés