hirdetés

Partnereink

Ismerd meg az egymásra erősebben ható házakat

hirdetés

Ismerd meg az egymásra erősebben ható házakat

Az égitestek a sarokházakban azonos körülmények között erősebben hatnak, mint egyéb házakban. Ezért a házakat az asztrológia 4 háromszögre osztja fel, egyenként három házzal, de ugyanakkor van egy másik felosztás is, ilyenkor 3 négyzetről beszélünk.

Mint azt már korábban egy egész cikksorozatban taglaltuk, minden csillagjegyhez egy ház is tartozik, azaz összesen 12 ház létezik az asztrológia szerint. A háromszögekre való szétosztásuk során négy kategória születik: az élet háromszöge (1, 5, 9), a tevékenység háromszöge (10, 2, 6), a kapcsolatok háromszöge (7, 11, 3), valamint a vég háromszöge (4, 8, 12).

hirdetés

Az élet háromszöge

Az 1. ház mutatja az élet elvét a személyiségben, a létért folytatott küzdelem lelki anyagát. Az 5. ház mutatja az alkotásra fordított életelvet. A 9. ház pedig mutatja meg az életelv felemelkedését a szellemiség legmagasabb ideáljához. Az 1. ház tehát felvilágosítást ad magáról az életről, az 5. az életről a műveiben, a 9. pedig a szellemben, az istenben való életről.

A tevékenység háromszöge

A 10. ház mutatja a megbecsülés, méltóság és világi állás eléréséért folytatott tevékenységet, a 2. ház jelzi a pénzbeli és értéktárgyakból álló vagyont, melyet ezzel a házzal összefüggő tevékenységből szerez, a 6. ház pedig a szolgaságot jelöli és a kényelmet, melyet ennek a háznak ügyeire irányuló tevékenységgel szerzett.

A kapcsolatok háromszöge

Ez magába foglalja a szülött kapcsolatait embertársaihoz, a házasság kötelékét és a 7. ház által jelzett egyéb egyesüléseket, a vérrokonság kötelékét, melyet a 3. ház mutat és a baráti, támogatói köteléket, melyet a 11. ház jelez.

A vég háromszöge

Ezt a befejezés háromszögének is szokták említeni. A 4. ház mutatja az élet végének körülményeit és viszonyait, a 8. a test életét befejező halált és a 12. ház a vizsgákat, szenvedést, valamint a lelki élet végét. Ezért nevezik a 12. házat az önelidegenedés házának is.

 

Ha a másik módszert tekintjük és négyzetekre osztjuk le a házakat, akkor három négyzetről beszélünk, egyenként 4 házzal:

Az első négyszög az élet fejlődésére vonatkozik, mindenre, ami külsőleg kifejezésre jut. Az 1. ház mutatja a létért folytatott harc kezdetének kilátásait. A 10. ház megmutatja a világi szerzeményekre irányuló tevékenységet és az ehhez tartozó erkölcsi felelősséget. A 7. ház a harcot tükrözi a világi erőfeszítések érdekében, a 4. ház pedig az egész versenyfutás végét.

A második négyszög magába foglalja az összes olyan házat, melyek fő jelentése a pénz, vagyis a földi vagyonra irányul. A 2. ház megmutatja a szülött pénzbeli vagyonát és kilátásait ennek megszerzésére. Az 5. ház a spekulációra irányuló tevékenységet és a szülők pénzét, a 8. ház a házastárs pénzét és a munkatársak által szerzett pénzt, a 11. ház a foglalkozás által szerzett pénzt mutatja.

A harmadik négyszög felvilágosítással szolgál minden olyan képességről és dologról, melyek a nyilvánosság előtt zajló élet szempontjából inkább rejtettek, azaz látensek. Mind a négy ház valamilyen kapcsolatban van a munkával. A 6. ház indikálja a mások szolgálatában végzett fizikai munkát, a 3. a szokásos intellektus munkáját, a 9. a magasabb szellemiség munkáját, a 12. ház pedig az úgynevezett kényszermunkát, melyre a szülöttet sorsszerűen ítélték.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés