Lélek: az anyagtalan lényeg

Azt tartják, hogy az álom a lélek tükre. Thomas Mann szerint viszont „az ember nemcsak a maga lelkéből álmodik, hanem névtelenül és közösen, még ha a maga módján is". Hogy mi az álom, és ml az üzenete, az kiderül e rovat cikkeiből. De vajon mi a lélek? Íme, egy rendhagyó vélemény.

Az emberek első látásra szigeteknek tűnnek: egyéni és különálló személyeknek, akik ugyan képesek kommunikálni egymással, mégsincs köztük belső összefüggés. Az igazság ezzel szemben az, hogy a különböző személyek mélyén az egyének éppúgy összefüggnek, mint a tenger aljzatán egyetlen földrészt alkotó talaj, melynek csupán hegyei nyúlnak a víz felszíne fölé, különálló szigetek illúzióit keltve. Az összefüggő kontinens tengerből kinyúló hegycsúcsai a különálló személyiségek, a víz alatti régiók a számtalan egyéni tudattalan, a mélyben összefüggő szárazföld pedig az egyetlen isteni lélek, mely immár nem ehhez vagy ahhoz a szigethez tartozik: közös alapja valamennyinek. Ha az egyén valakit szenvedni lát, az neki is fáj. E jelenség kapcsán a lélektan együttérzésről, az ideggyógyászat tükör neuronokról beszél. Az emberben jelen lévő Isteni működés, a lélek munkája ez: a szenvedő fájdalma a másiknak a vele való közösség helyén, lelki síkon fáj.

A lélek egy Istennel, akárcsak csepp a tengerrel vagy homokszem a sivataggal. Az egyén mélyén elterülő isteni lényeg mindenkiben azonos, ezért pontatlan kifejezés, hogy az embernek lelke van. Épp az egyén tartozik az egyetlen és Összefüggő lélekhez, nem pedig a félek a számtalan és különböző egyénhez. A lélekre rétegződnek az egyéni személyiség különböző jegyei, s ezt zárja egyedi foglalatba az emberi test, akárcsak vizet az edény. Amint a test edénye széttörik, a belőle kiömlő határtalan isteni lényeg elveszti addigi formáját: a személyiség illúziója eloszlik. Az én burkából kiszabaduló töredék-isten egyesül a Mindenség alapját képező Egy-istennel.

A lélek; minden egyéni létezőt fenntartó létezés-szövet, isteni anyagtalan lényeg, mely a fizikai világ nézőpontjából nem érzékelhető. E köré épülnek az ember szellemi és testi rétegei. S ahogy az embernek, úgy minden létezőnek lelke van.  A ház téglákból áll, de lelkét, a szobát épp annak hiánya képezi. Bár a szoba teste tégla, lelke megnevezhetetlen, melyről csak annyit tudunk, hogy nem tégla. A kerék küllői közt lévő tér része vagy hiánya a keréknek? Mindkettő, és egyik sem: lényege. Bármely létező isteni valója; misztérium. A pohárból kiemelek egy csepp vizet, és az asztal lapjára cseppentem, majd egy másikat is mellé helyezek. Ugyanaz a víz, vagy különböző vizek? Jól láthatóan két csepp van az asztalon, mégsem beszélünk vizekről, legfeljebb arról, hogy az asztallap vizes. A víz összefüggő, akár valamennyi elem, s akár közös alapjuk: a lét.

Ha két égő gyufaszálat közelitek, a lángok egymásra ismernek, és egyesülnek, akárcsak az egymásba folyó vízcseppek. Két emberi lélek éppígy ismer egymásra, és válik eggyé a kegyelem pillanataiban. Az én feladása; aktus, melynek során az egyén felismeri környezetével való belső azonosságát, s ennek nyomán saját lelkéhez már nem kötődik jobban, mint bárki máséhoz, különléte szertefoszlik, már éleiében egyesíti az énhez tartozó istent a Mindenséghez tartozó Istennel. Az egyén az, amivel önmagát azonosítja. A fizikai valójával azonos ember halandó, testével együtt porlik el. A szellemével azonos ember vonásai, gondolatai vagy művei a közös szellem áramlataiban kavarogva akár évszázadokig is fennmaradhatnak. A lelkével azonos ember létezésének romolhatatlan helyet talált; lénye fókuszál az Örökkévaló anyagtalan lényegbe helyezte.

Forrás: esemenyhorizont.uw.hu

Képek: kisbabanaplo.com és lelekportal.webnode.hu