hirdetés

Partnereink

Néhány ufómorzsa a nagyvilágból

hirdetés

Néhány ufómorzsa a nagyvilágból

Lássunk neki a kalandozásnak térben és időben! A téli hidegben üdítőül szolgálhat, ha szemezgetünk egy keveset a korábbi ufóesetek között. Lássunk hát néhány észlelési beszámolót az egész világból!

Kanadai észlelések

hirdetés

Kanadában 2001-ben összesen 374 bejelentés érkezett azonosítatlan repülő objektumokról, ami 42 százalékkal volt több, mint előző évben. „Ezeket az eseteket az ország több területén meglehetősen alaposan kivizsgálták a kutatók" - nyilatkozta Chris Rutkowski, az ufóbejelentések kanadai évkönyvének egyik szerzője. „Körülbelül 15 százalékot nem tudtak felderíteni. A többi esetben vagy volt magyarázatunk, vagy pedig elég információnk, amit kiértékelhettünk."

Kanada gyéren lakott északi részén mégis ilyen jelentések futottak be. „Whitehorse fölött egy szivar alakú objektum repült inkább ugrálva, mint egyenletesen" - mesélte Rutkowski, a kanadai ufószolgálat tagja, akit csak Kanada Fox Muldereként ismernek. Délelőtt fél 11-kor észlelték, kondenzcsíkot húzott maga után, míg a pályáján egy hegy mögött eltűnt, majd újra visszatért. „Egy lakatlan országrészben, Nunavutban egy ellátó repülőgép pilótái fényt láttak a föld felett lebegni, mely nem mozdult a helyéről, és amelyet nem tudtak megmagyarázni. "

További észlelések is érkeztek: Manitobában, Portage la Prairie fölött hat narancsszínű objektumot láttak V alakzatban Quebecben, Hull fölött két éjjel egymás után egy ragyogó objektum lebegett, mely utóbb felrobbanni látszott. Saskatchewanban Craicnál, egy repülőjárat pilótái fényekkel találkoztak, amelyekről azt hitték, egy repülőgéptől származik, amíg a légi irányítók nem közölték velük, hogy semmiféle repülőgép nem látható a radaron. Brit Kolumbiában Richmond fölött három fehér fénypont „játszott fogócskát" egymással.

Nagy-Britannia

Két bejelentés szerint 2001. július 17-én éjfélkor Manchester felett nagy sebességgel haladó fényeket figyeltek meg. Az egyik jelentés két ragyogó, fényszórószerű fényről szólt Crump-sall fölött, a másik Óldham fölött számolt be több fényről, melyek aztán nagy tempóban lőttek ki.

Német ufófotó

Olaf Schultz a délnyugati esti égen egy szokatlanul világos, kerek fényt fedezett fel: „A fák csúcsa felett állt a horizonton Domsdorf irányában." Még éppen időben ki tudta hozni a kameráját és az állványát, hogy felállíthassa. „Mikor először elsütöttem a gépet, a fénypont váratlanul kilőtt észak felé álló helyzetéből, és egy csóvát hagyott maga után az égen, azután eltűnt."

Három órával később újra felfedezett egy pontot az égen, ami rövid ideig mozdulatlan maradt, aztán megfordult a helyén, majd nagy sebességgel elrepült észak felé. A Berliner Zeitung által megkérdezett Doberlug Kirchhain-i és a herbergi csillagvizsgáló vezetői nem tudtak magyarázatot adni a dologra, mert az ügynevezett hullócsillagok nem állnak, hanem hullanak, mozognának az égen. A Bundeswehr egy ezredese szerint ezúttal a radaron sem volt semmi megfigyelhető. „Mindenesetre egy olyan jelenségünk volt, amit szokványosán nem lehetett megmagyarázni" - nyilatkozta később. Olaf Schultz azonban biztos abban, hogy ufókkal volt dolga, másképp nem tudja megmagyarázni találkozásait: „nem lehetett sem repülőgép, sem meteorológiai ballon, sem pedig természetes égitest, és egy helikopter sem hagyna ilyen fehér csóvát maga után manőverezése közben."

Forrás

paranormal.hu

Képek: collective-evolution.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés