hirdetés

Partnereink

Húsos ételt ennél? Tessék 3 recept!

hirdetés

Húsos ételt ennél? Tessék 3 recept!

Statisztikailag kimutatták, hogy 10-ből 7 magyar rendszeresen fogyaszt húst valamilyen formában, ebből 3 szinte minden nap húsos ételt fogyaszt. Ha te is ebbe a kategóriába tartozol, akkor érdemes újabb húsos receptjeink közül választanod egyet, például mára vagy épp holnapra.

Hosszan készült malackaraj recept

hirdetés

Hozzávalók: 1.2 kg csontos sertéskaraj (malac), 1 ek napraforgó olaj, 1 ek vaj, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 2 db babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, 1 csipet szerecsendió, 0.5 kávéskanál egész , szegfűbors, 0.5 kávéskanál egész rózsabors, 1 szál rozmaring (kisebb).

Elkészítés: A karaj bőrét éles pengével beirdaljuk. Kívülről sózzuk, frissen őrölt borssal szórjuk meg, és egy kanál forró olajon egy serpenyőben, erős tűzön körbesütjük, míg mindenütt nem keletkezik rajta pirult kéreg. A megsütött húst vákuumfóliába tesszük, mellé teszünk egyben 2 gerezd fokhagymát, 2 babérlevelet, néhány szem szegfűborsot és rózsaborsot, esetleg egy ágacska rozmaringot és a vajat. Reszelünk rá szerecsendiót, és levákuumozzuk. Az így elkészített csomagot 80 fokos vízben 4 órán keresztül hőkezeljük. A négy óra elteltével a húst kiemeljük a zacskóból, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, grillen 4-5 perc alatt 200 fokon kívülről megpirítjuk.

Kisfejű lepényhal Erős Pista szósszal recept

Hozzávalók : 90 dkg kisfejű lepény hal (2 db), 1 csipet só, 1 csipet bors, 1 ek vaj, 75 g madársaláta, 1 közepes szár halványító zeller, 8 db olajbogyó, 12 db koktélparadicsom.

Szószhoz: 1 teáskanál csípős paprikakrém (Erős Pista), 3 ek olívaolaj, 3 ek fehérborecet, 1 ek szárított petrezselyem, 1 csipet só, 1 csipet bors.

Elkészítés:A madársalátát megmossuk, átnézzük, gyökereit, ha van, levágjuk. Két tálon elrendezzük. A zellerszárat megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk, a salátára szórjuk. Az olívabogyókat félbevágjuk, és a salátára szórjuk. A vajat serpenyőben felolvasztjuk. Az egyik kisfejű lepényhalat a serpenyőben közepes lángon megsütjük, 3 perc alatt oldalanként. Az egyik salátára tesszük, és leveses tállal beborítjuk, hogy ne hűljön ki. A másik kisfejű lepényhalat is kisütjük, 3 percig oldalanként. Közben elkészítjük a szószt.

Az Erős Pistát, olajat és fehérborecetet összekeverjük. Beleszórjuk a petrezselymet, és elkeverjük. A salátára helyezett kisfejű lepényhalakra csurgatjuk. Melegen tálaljuk.

Érdemes egy tálat helyezni az asztalra a szálkáknak. A fejet és az uszonyokat eltávolíthatjuk. A hal húsát óvatosan, mintha puha vajat vágnánk, lekaparjuk. A gerinc a hal közepén húzódik. A gerinctől a hal körvonala felé kaparjuk le a húsát. Ha a hal egyik oldalát letisztítottuk, fordítsuk meg, és a másik felével is hasonlóképpen járjunk el. Nem ördöngösség.

Tűzdelt karaj hideg mártással recept

Hozzávalók: 1 kg sertés rövidkaraj, 10 dkg kolozsvári szalonna, 10 dkg kolbász, 2 közepes db vöröshagyma, 2 teáskanál só, 1 kávéskanál fekete bors, 1 kávéskanál őrölt fűszerkömény, 1 kávéskanál fokhagymapor, 1 teáskanál napraforgó olaj, 3 dl tejföl, 1 dl kefir, 1 ek mustár, 1 csipet fehérbors.

Elkészítés: A húst fűszerezzük és bekenjük olajjal. Egy napra hűtőbe tesszük. Mély zsebeket vágunk a húsba, és a kolbászt, a szalonnát és a hagymát a zsebekbe helyezzük. Fólia alatt 1,5-2 órára a sütőbe tesszük. Fóliát levéve megpirítjuk. A mártáshoz a tejfölt, a mustárt és a kefirt összekeverjük, és egy csipet fehérborssal fűszerezzük. Kis ideig a hűtőben pihentetjük.

Képek: nemvagyokmesterszakacs.blogspot.ro és nosalty

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés