hirdetés

Partnereink

Több szempontból is fontos a reggelizés!

hirdetés

Több szempontból is fontos a reggelizés!

Egyrészt, a vacsora és a reggeli ébredés között legalább 8-10 óra eltelik, mialatt szervezetünk sem folyadékhoz, sem ennivalóhoz nem jut. Azt gondolnánk, hogy nincs is szükségünk az éjszaka folyamán energiára, hiszen alvás közben úgysem csinálunk semmit, de ez nem így van.

Szervezetünk folyamatosan, így éjszaka is dolgozik. A létfontosságú funkciók, mint például a légzés, vérkeringés, éppúgy energiát igénylő folyamatok, mint mondjuk egy délutáni séta. Természetesen nem akkora mennyiségű energiát emésztenek fel a létfenntartáshoz szükséges folyamatok, mint a napközben végzett tevékenységeink, de ez nem jelenti azt, hogy az éjszaka folyamán felhasznált energia pótlására ne lenne szükségünk.

hirdetés

Miért kell reggelizni?

A reggeli célja azon kívül, hogy megtöri a több órás éhezési fázist, hogy energiával lássa el szervezetünket. "Ha rendesen reggelizünk, jobb lesz a koncentráló képességünk és a teljesítményünk, nem fog el minket a farkaséhség a délelőtti órákban. Egy általános iskolás gyermekek részvételével végzett kísérlet alapján a nem reggelizők kognitív tevékenysége jóval rosszabbnak bizonyult reggeliző társaikénál. Az is biztos, hogy délelőtt a munkahelyünkön - legyen szó akár fizikai vagy szellemi munkáról - sokkal jobban tudunk teljesíteni úgy, ha reggelizünk" - mondja Györki Niké, dietetikus.

A megfelelő reggeli elfogyasztásával egész nap sokkal jobban tudjuk kontrollálni az egyes étkezések alkalmával elfogyasztott étel mennyiségét, ezáltal a testsúlyunkat is. De egyáltalán nem mindegy, hogy mit reggelizünk.

Milyen is az ideális reggeli?

Az ideális reggeli tartalmazza a szervezetünk számára szükséges összes tápanyagot, azaz a megfelelő mennyiségű fehérjét, zsírt és szénhidrátot is. Ezenkívül vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban is gazdag. Reggelinknek tartalmaznia kell gabonafélét, jó esetben gabonapelyhet vagy -csírát, teljes kiőrlésű vagy rozskenyeret, pékárut. Állati eredetű fehérjét, ami származhat tejből, tejtermékből, tojásból, húsból, halból. Továbbá friss, lehetőleg idényjellegű, zöldséget, gyümölcsöt és természetesen valamilyen folyadékot. Ez lehet például ásványvíz, víz, frissen facsart gyümölcslé. A magas C-vitamin-tartalmú reggeli juice-ok, turmixok, smoothie-k fogyasztása például reggelink mellé kifejezetten előnyös téli, tavaszi időszakban, a meghűléses betegségek elkerülése és az elegendő rostbevitel érdekében.

Kerüljük a túl zsíros, feldolgozott hústermékeket, mint például a felvágott, szafaládé vagy a szalonna és a magas cukortartalmú ételeket. Ezek gyakori fogyasztása magas energia- és zsírbevitelt eredményezhet, megterhelik a gyomrunkat, és ahelyett, hogy energikusnak éreznénk magunkat, lomhává tesznek minket. Figyeljünk oda a sófogyasztásra is, ne sózzuk meg a zöldségeket, élvezzük az ételek természetes ízét. A teljes kiőrlésű gabonafélék, a friss zöldségek rosttartalmuknál fogva elhúzódóbbá teszik a tápanyagok felszívódását, ezáltal hosszabb távon szolgáltatnak energiát a szervezetünk számára, megakadályozva azt, hogy a délelőtti órákban leessen a vércukorszintünk. Jó, ha tudjuk, hogy a rostok csak folyadék jelenlétében képesek kifejteni ezeket a jótékony tulajdonságaikat - ezért is fontos, hogy már reggel eleget igyunk.

A férfiak energiaszükséglete magasabb mint a nőké, ezért reggelijük mennyiségben eltér egymástól, ám összetételét tekintve azonos. Különbség van még a fizikai- és ülőmunkát végzők reggelije között is.

Kép: femcafe.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés