hirdetés

Partnereink

2017 az "évszázad" évjárata

hirdetés

2017 az "évszázad" évjárata

Bár a naptár még csak október elejét mutatja, a hétvégén a borvidékek többségénél, így a Varga Pincészetnél is véget ér a „nagy szüret”. A termés a mennyiségét tekintve jó közepes, ám minőségében kiemelkedő. Esőt és napot pont annyit és pont úgy kapott a növény, ahogy szereti, és ezt nagyon meghálálta: az egészséges és a megszokottnál illatosabb, ízesebb szőlőkből tiszta, gazdag, vibráló borok születhetnek.

A Varga Pincészet által feldolgozott szőlőmennyiség évről évre nő, idén mintegy 30 százalékkal meghaladja a tavalyi 16 millió kilót. A borászat hazánk egyik legnagyobb felvásárlójának számít. Itthon a legtöbb palack tőlük kerül a polcokra tavaly 14,6 milliót, idén pedig várhatóan 16 milliót értékesítenek. A jó minőségű, közepes árkategóriájú boraik mellett a prémium termékeik is egyre ismertebbek, szakmai munkájukat rangos külföldi és hazai díjakkal tüntették már ki. Az idei évben például a 2015-ös száraz Aranymetszés Olaszrizlingjük elnyerte a Vinagora magyar nemzetközi borverseny legjobb fajta bora címet. Továbbá a borok világbajnokságának számító bordeaux-i nemzetközi borversenyen aranyérmet nyertek az Irsai Olivérjükkel, a fent említett Olaszrizlinggel és a késői szüretelésű Aranymetszés Szürkebaráttal. Ezzel a teljesítménnyel a Varga Pincészet szerepelt a legjobban a magyar indulók között, 5 éve nem fordult elő, hogy egy magyar pincészet három aranyérmet nyer.

hirdetés

„Fantasztikusak lesznek az idei borok! Idén mindent megkapott a szőlő, amit szeret és mindent akkor kapott, amikor az szükséges volt. Néhány órás eső után mindig kisütött a nap, és a zivataros időre jellemző erős széllel együtt fölszárította az ültetvényeket, így a gombás fertőzések is kevesebb gondot okoztak – összegzi az idei évet Varga Péter, a Varga Pincészet egyik tulajdonosa, vezetője, majd hozzátette: „A három pincészetünk különböző mértékben veszi ki részét a szüreti munkából, a legnagyobb mennyiséget, 12 millió kilót még mindig Badacsony képviseli, de jelentős az új egri pincészetünk 8 millió kiló teljesítménye is, Tokajban viszont a feldolgozás idén csak 1 millió kiló. A hazai trendet követve, a rozék miatt borkészítésünkben folyamatosan nő a kékszőlő aránya, így idén is meghaladja az 50 százalékot. A nagy szüretnek ugyan vége, tőkén vannak még azonban azok a szőlők – a legjobb dűlők olaszrizlingjei, hárslevelűi, kéknyelűi vagy cabernet-i –, amelyektől a kiugró minőséget, hazai és nemzetközi borversenyek aranyérmeit várjuk, illetve amelyekért érdemes hozzánk betérni a prémium borok kedvelőinek.”

A Varga Pincészet az idei évben mintegy 21 millió kiló szőlőt dolgoz fel, amelyből 1,8 millió kg származik saját ültetvényeikről – ebből készülnek a kiváló minőségű, díjnyertes boraik –, a többit hosszú távú együttműködés keretében vásárolják fel dunántúli és észak-magyarországi borvidékekről. A feldolgozás növekedése idén meghaladja az értékesítés jövő évre várható 10-12 százalékos bővülését. Ennek oka részben szerződéses kötelezettségeikből származik, vagyis partnereik többlet-termését kötelesek átvenni, de Varga Péter úgy véli: az idei jó minőségből érdemes a taktikai készleteiket is növelni.

Szöveg, kép: commedia.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés