hirdetés

Partnereink

Vegán gasztrómaffia foglalja el májusban a WestEnd tetejét

hirdetés

Vegán gasztrómaffia foglalja el májusban a WestEnd tetejét

Május 10 és 13 között rendezik meg az V. Vegan Food Festet a WestEnd Millennium Tetőkerten, ahol olyan növényi ételkülönlegességeket kóstolhatnak látogatók amilyeneket máshol nem.

Immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Vegan Food Fest, Magyarország legmenőbb és 100%-ban növényi gasztrofesztiválja.  A WestEnd Millennium Tetőkerten kitelepülő éttermek, cukrászdák, street food-osok és kiállítók olyan ételekkel és italokkal készülnek, amelyeket a rendezvényen kívül nem lesz lehetősége máshol megkóstolni a látogatóknak.

hirdetés

A négynapos eszekiszokon túl, tudás és információ éhségüket is csillapíthatják az érdeklődők, hiszen a rendezvény négy napján folyamatosan tartanak majd az előadások és kisebb koncertek a rendezvény színpadán. Nyers és növényi ételes workshopok, egészségügyi és növényi étrenddel kapcsolatos előadások, valamint olyan zenészek lépnek majd fel, akik otthon mozognak a növényi étrend háza táján, így nem csak hangulatos zenéket, de rövidebb előadásokat is hallhatunk majd tőlük.

Tehát ha érdekel, mi lehet egy vegán hamburgerben, milyen íze lehet egy fermentált növényi sajtnak, hogy készülhet a vegán döner, milyen feltét van fatüzelésű kemencés nápolyi vegán pizzán, vagy édesszájú vagy és tejmentes fagyira, csokira, palacsintára és gófrira vágysz, de ha csak szimplán ennél egy bitang jót, akkor nincs más tennivalód mint ellátogatni május második hétvégéjén a WestEnd tetejére és felfalni a vegán Budapestet.

További információk a rendezvényről, illetve a kiállítókról ide kattintva megtekinthetők.

Helyszín: 1062. Budapest, Váci út 3. (WestEnd Millenium Tetőkert)
Dátum:
2018.09.10-13.
Nyitvatartás: 10:00 - 22:00
Belépő: A rendezvény ingyenes!

 

Szöveg, fotó: PressPresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 09.20.

Ma Friderika napja van.

Nőtt, de még mindig nem elégséges a gyermekek tejtermékfogyasztása

Javultak a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismeretei, 10-ből 8 gyermek már ismeri a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának élettani hasznosságát,...

  • 2018-09-16 15:40
Sneakermánia és plogging

Sneaker-rajongók és környezetvédők - egy különleges programsorozat hozza össze ezt a két, valószínűleg egymástól kicsit távolabb álló csoportot. Az ap...

  • 2018-09-16 11:17
Mire elég 42 másodperc?

kiélvezni a kávéfőzés minden pillanatát, de nem akarják, hogy ez a folyamat sok időt vegyen igénybe” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor te...

  • 2018-09-16 09:32
Egymillió forintba is kerülhet a fővárosi életkezdés

Jelentős kompromisszumokra kényszerül, aki most ősszel költözne a fővárosba – köztük elsősorban a friss egyetemisták ütközhetnek nehézségekbe.

  • 2018-09-12 21:54
Folytatódik a SPAR Életmód Program

Fejlődik a SPAR Életmód Programja: az egészségtudatos termékek választékának bővítésén túl a SPAR egy praktikus receptkönyvvel is segíti a vásárlókat....

  • 2018-09-12 17:59

hirdetés

Egészséget az uzsonnáscsomagba!

Becsöngettek. Ez ugyebár elsősorban az iskolás gyerekeknek szól, de voltaképpen a szülőknek is. Leginkább az anyukáknak, akik ilyenkor újra kezdhetik ...

  • 2018-09-12 14:53
Csobot Adél: „Bencéből ösztönösen jön minden apai gondolat”

Egy harmonikus családban elengedhetetlen, hogy az anyuka mellett az édesapa is partner legyen a gyermeknevelésben. Majoros Hajnalka és Csobot Adél osz...

  • 2018-09-12 12:29
Összefogás a biztonságos közlekedés érdekében

A Continental szakmai partnere a Safety-Hungary a motorosok vezetéstechnikai képzésében és a fiatalok biztonságos közlekedésre nevelésében. Évente köz...

  • 2018-09-12 10:14
Így gyógyulnak a sztárok

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a sztároknak milyen könnyű, hiszen szépek, gazdagok és általában sugárzóan boldogok is. De az igazság az, hogy b...

  • 2018-09-12 08:27
Nagy Adri: „Eltűntek a legnagyobb félelmeim”

Az anyaság minden pillanatát ajándékként éli meg Nagy Adri, aki alig néhány hete adott életet első gyermekének, Benedeknek. Az énekesnő várandósága al...

  • 2018-09-11 14:47

Minden cikk

hirdetés

hirdetés