hirdetés

Partnereink

Hogyan lett egy csődbe ment állami gazdaság helyén az ország legnagyobb pincészete?

hirdetés

Hogyan lett egy csődbe ment állami gazdaság helyén az ország legnagyobb pincészete?

A Varga Pincészet története 1993-ban kezdődött, amikor a Varga család Badacsonyörsön megvásárolta egy állami gazdaság 5,6 hektáros ipari területen fekvő csődbe ment pincészetét 180 millió forint plusz áfáért. A pincészettel elavult épületeket és korszerűtlen technikát, de egy csodálatos panorámával rendelkező, a Balaton mellett fekvő ingatlant vásároltak. Már az első évben megduplázták a pincészet teljesítményét, több mint 800 ezer palackot értékesítettek.

2017-ben pedig a közel 15 millió belföldön értékesített palackos borral messze ők a piacvezetők. Mindezt úgy, hogy termékeik a közepes árszegmens felső szintjébe, illetve a prémium kategóriába tartoznak. Fontos innovációjuk volt a kannás bor felszámolásában a 1,5 literes betétdíjas csavarzáras palack bevezetése, amely az első csavarzáras palack volt Magyarországon. Környezetünk védelméért is sokat tesznek, a saját betétdíjas palack bevezetéséért 2016-ban Greennovációs díjat nyertek. Prémium boraikkal az elmúlt évtizedben a hazai és nemzetközi borversenyeken értékes díjakat tudhatnak a magukénak; többek között 2012-ben az olasz Vinitalyn, 2017-ben pedig a nem hivatalos világbajnokságnak számító bordeaux-i nemzetközi Challenge du Vin borversenyen a legjobb magyar pincészetként szerepeltek, 2018-ban az Aranymetszés Friss Badacsonyi Olaszrizlingjüket az ország legjobb fehérborának választották. A Varga Pincészet borait immár 25 éve fogyasztjuk.

hirdetés

A Varga Pincészet 25 éves fennállásának alkalmából Budapesten az Olaszrizling Október Nagykóstolón tartott sajtóeseményen a borász szakma két nagy alakja is felszólalt. Dr. Kállay Miklós emeritus professzor a Magyar Bor Akadémia örökös elnöke Senecát idézve arról beszélt, hogy „nem létezik könnyű út a Földről a csillagokig, de a Varga Pincészet elindult ezen az úton.” Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára Schumpetert, a híres közgazdászt idézte, aki többek között az innováció fogalmát is megalkotta, miszerint „csak azok a vállalatok tudnak fennmaradni, amelyek innovatívak a piacon”.

„Pincészetünk felemelkedése összefügg a primőr borok divatjával. A rozé borok több mint 20 éve tartó előretörése és az illatos fehérborok néhány éve indult divatja új piacot nyitott, ahol a fejlesztésre fogékony, innovatív pincészetek számára lehetőség nyílt a kiugrásra. Elsőként mi készítettünk úgynevezett „nulla érlelésű” borokat, amelyeket már a szüretelést követő néhány héten belül palackozni lehet, és egyedüliként alkalmazunk csavarzárat 0,75 literes betétdíjas palackokra. Ezek a borok értékesítésünknek több mint 40 százalékát képviselik, de ha ide számítjuk a nem kifejezetten primőr borokon kívül a friss jellegű termékeinket is, akkor az értékesítésünknek több mint 80 százalékáról beszélünk.

A kannás borforgalmazás visszaszorítását is fontosnak tartottuk, amire a magyar borászat két választ adott: az egyik a 2 literes PET csomagolás, amihez pincészetünknek soha nem volt köze, a másik a 1,5 literes, betétdíjas üvegpalackban való forgalmazás, ami viszont a saját innovációnk, és ezzel egyben mi voltunk az első csavarzárral forgalmazó pincészet is. A balatoni vendéglátásban jelentünk meg először ezzel a kiszereléssel, a vendéglátóipar olyan jól fogadta a kezdeményezésünket, hogy ma már országosan elterjedt. Pincészetünk fejlődésében nagy szerepet játszik ez a történet, hiszen a tavalyi évben a Ház Bora név alatt forgalmazott termékcsaládunkból 3,2 millió palackot adtunk el.

2006-ban az Aranymetszés termékcsalád bevezetésének apropóját az adta, hogy termőre fordultak a 2000-ben és 2001-ben telepített szőlőink, és ezek közül 5 fajtából nagyon ígéretes bort tudtunk készíteni. Az új borcsalád nevét úgy találtuk meg, hogy internetes pályázatot írtunk ki és a döntésre szakmai zsűrit kértünk fel, hogy a beérkezett több mint kétezer névből válasszon. Hogy a névmágia okozta, vagy hogy saját szőlőből jobb bort lehet készíteni, mint a vásároltból, azt nem tudom, de a termékcsalád igen hamar népszerű lett. Többen azt is tanácsolták, hogy hozzunk létre külön pincészetet Aranymetszés néven, a nagy pincészetek megszokott gyakorlata szerint. A módszer nem tetszett, és az eredményét is kétesnek tartottuk, ma már egyértelmű, hogy jól döntöttünk” – mesél a múltról és a jelenről Varga Péter alapító-tulajdonos.

A pincészet az elmúlt évtizedben prémium boraival a hazai és nemzetközi borversenyeken számos értékes díjat kapott. Ezek közül a legjelentősebb talán 2012-ben az olasz Vinitaly, 2017-ben pedig a nem hivatalos világbajnokságnak számító bordeaux-i nemzetközi, Challenge du Vin borverseny, ahol az induló 40-50 magyar pincészetből a Varga szerepelt a legjobban. De kiemelkedik a 2015-ben és 2017-ben a Vinagora magyar nemzetközi borversenyen elért legjobb magyar fajtabor cím, illetve idén az Országos Borverseny zsűrije az Aranymetszés Friss Badacsonyi Olaszrizlinget választotta a legjobb fehérbornak.

A 2013-at követő 4 évben bekövetkezett 50 százalékos forgalomnövekedésre reagálva a pincészet 8,5 millió literrel növelte a badacsonyörsi és feldebrői tárolótereit, 1 800 négyzetméterrel a raktárkapacitását. 2019-ben pedig 40 százalékkal, 10 ezerről 14 ezer palack/órára fog emelkedni a palackozókapacitás.

„Az új palackozó létszámigénye mintegy harmadával csökken, a minőségbiztonság emelkedik, az átállási idők csökkenése miatt is nő a termelőkapacitásunk. 2019-ben megszüntetjük az olaszliszkai pincészetünket, illetve a szerencsi palackozót, és nem forgalmazunk a jövőben tokaji borokat, a tartályokat pedig Feldebrőre telepítjük. Úgy látjuk, a fejlődés fő iránya a prémiumborok felé mutat, ahol az elkövetkező években hasonló meghatározó szerepre törekszünk, mint a közepes árszegmensben. A Varga Pincészet jelentős eszközvagyonnal rendelkezik; 25 millió liter tárolótérrel, 10 ezer palack/órás töltősorral, 200 hektár szőlőültetvénnyel. De a cég igazi értéke nem ez! Az igazi érték a magyar emberek fejében van: az, hogy ismernek és szeretnek minket, és az igazi siker, hogy felismernek minket és mosolyognak” – mondta el Varga Máté tulajdonos.

Szöveg: B&D Kommunikáció

Fotó: Varga Pincészet

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 07.19.

Ma Emília napja van.

Bontsuk le együtt az apa-mítoszokat!

Az anyaság, nőiség megélése kapcsán szinte naponta látnak napvilágot hasznos tippek, érdekességek. Míg az apák még mindig kevesebb figyelmet kapnak, v...

  • 2019-07-17 21:29
London fényei

A Disney Channel izgalmas, vadiúj sorozatának, a Dalmata utca 101-nek ikonikus helyszíne nem más, mint London.

  • 2019-07-17 17:47
Mit együnk a strandon?

Nyári kánikula ide, nyári kánikula oda, sokszor a strandon is hajlamosak vagyunk nehéz ételeket enni. Pedig a melegben lassabb az emésztésünk, és ezek...

  • 2019-07-17 15:24
Tuti tippek fesztiválozóknak!

Még javában dübörög a fesztiválszezon, és ilyenkor, a hosszú nyári estéken azok életében is helyet kapnak a bulik és a lazítás, akik profi sportolók, ...

  • 2019-07-17 11:50
Bemutatták az Extreme E elektromos széria versenyjárművét

Az angliai Goodwood Sebesség Fesztiválon mutatkozott be a nagyközönség számára az Extreme E sorozat első versenyjárműve és vele együtt a szériához kif...

  • 2019-07-17 10:35

hirdetés

Továbbra is szárnyal a kártyás fizetés a Balatonnál

A Mastercard legfrissebb adatai szerint tovább növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon és jegypénztárakban. A kártyabirtoko...

  • 2019-07-17 07:43
Megválasztották a 2019-es év Egri Bortermelőjét

Július 11-ével elkezdődött a régió legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye, az Egri Bikavér Ünnep, ahol hagyományosan minden évben átadják az Év Egri ...

  • 2019-07-15 18:38
Figyelem! Windows sérülékenységet kihasználó kártevő!

Az ESET szakemberei nemrégiben fedeztek fel és elemeztek egy új 0-day sebezhetőséget kihasználó programot (exploit), amely kelet-európai célpontok ell...

  • 2019-07-15 15:05
A L’Oréal Magyarországra is elhozza a jövő szépségét

A hazai szépségápolásban is bevezette a mesterséges intelligenciával (AI) és kiterjesztett valósággal (AR) működő technológiai fejlesztéseket a L’Oréa...

  • 2019-07-15 13:56
Új Fish! klip: Iskolába jársz (Aurora cover)

1989 után harminc évvel itt egy poppunkosabb verzió tiszteletünk jeléül: amikor még iskolába jártunk, ez volt a kedvenc dalunk a zenekartól, csak Dáci...

  • 2019-07-12 21:41

Minden cikk

hirdetés

hirdetés