hirdetés

Partnereink

Ananásszal a kilók ellen

hirdetés

Ananásszal a kilók ellen

A fogyókúrások körében már régen közismert és nélkülözhetetlen gyümölcs, amit elsősorban a bromelin nevű enzimjének köszönhet. Ez az enzim az anyagcserét gyorsítja, de emellett hozzájárul a zsírok lebontásához is, miközben a gyümölcs telítettségérzetet ad, így dupla erővel hozzájárul ahhoz, hogy te szabadulj a felesleges kilóktól.

Az ananász finom édes-savanyú gyümölcs, melynek vásárlásánál arra ügyeljünk, hogy a levele könnyen eltávolítható legyen, ebben az esetben biztosak lehetünk abban, hogy friss. Színe enyhén sárgás legyen és kissé puha állaga. Tisztítása sem olyan bonyolult, a leveleket eltávolítottuk, vágjuk le a tetejét, majd az alját, így „talpra” állítható valamint az oldalait is egyszerűen megpucolhatjuk. Ezt követően már csak hosszában négyfelé kell vágni, eltávolítani a fásabb részeket, felkarikázni. A trópusokon a magházat nem vágják ki, hiszen ebben sok a ballasztanyag, ami szintén remek hatással van az emésztésre, de ez már ízlés dolga. E cikkünkben néhány szuper ananászos recepttel ismertetünk meg, amelyeket te is bármikor el tudsz készíteni.

hirdetés

Csőben sült ananász

A csőben sült ananászt még a kezdő háziasszonyok is meg tudják valósítani, a hozzávalók 4 személyre: 1 nagy doboz darabolt ananászkonzerv, 1 citrom, 10 dkg liszt, 1 csipet sütőpor, 3 dl tej, 5 tojás, 7,5 dkg porcukor, 1 kávéskanál vaníliás cukor ,2 dl tejszín, 1 evőkanál cukor, fél kávéskanál, őrölt fahéj, vaj a tálhoz.

Az ananászt lecsepegtetjük, ezt követően a citromot megmossuk, megtöröljük, kb. a negyedéről a héjat lereszeljük. Alaposan kivajazunk egy lapos, tűzálló tálat, és az ananászkockákat elrendezzük benne. A lisztben elkeverjük a sütőport, egy csipet sót valamint a tejet. A tojásokat szétválasztjuk. A tésztába beledolgozzuk a tojássárgákat, a citromhéjat, a porcukrot és a vaníliás cukrot. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és a tésztába forgatjuk. A tésztát az ananászra simítjuk, ezt követően a tálat a hideg sütő alsó rácsára rakjuk, és kétszáz fokon - gázsütő 3. Fokozat - kb. ötven percig sütjük. A tejszínt a cukorral felverjük, majd belekeverjük a fahéjat, az ananászhoz fahéjas tejszínt kínálunk.

Párolt ananász

Az ananászt a létől megtöröljük, kicsit szárítjuk, ezt követően egy serpenyőben, a margarint megmelegítjük és a szerecsendiót beletesszük. Az ananász kockákat, a margarinban lassan pároljuk. Hozzádobjuk a fűszereket és a narancshéjat. Sült csirkéhez, pulykához, jó melegen, köretnek adjuk.

Kókuszos ananász-licsi muffin cukoröntettel

Ez az ananászos recept nem a fogyókúrázók figyelmébe ajánlott, de ők is nyugodtan kipróbálhatják a mértékletességet betartva. Kezdetnek a vajat vegyük ki a hűtőből, hogy megpuhulhasson, s könnyebb legyen a tésztába bedolgozni. Szűrjük le az ananászt valamint a licsit, a levüket fogjuk fel. Vágjuk apróra a licsit és az ananászt. Ezt követően a lisztet szitáljuk egy nagy tálba. Kavarjuk el benne a sütőport, nátriumkarbonátot, 50 g kókuszreszeléket és egy csipet sót. Adjuk hozzá a tojást, 125g cukrot, aludttejet, 2-3 ek licsis ananászlevet és a vajat. Az egészet kavarjuk el - amennyiben tehetjük, egy konyhagép segítségével - míg egy homogén masszát nem kapunk. Szórjuk bele a felaprított licsi- valamint ananászdarabkákat, majd óvatosan kavarjuk el benne. Egy 12-es muffin-sütőformába tegyük muffinnak való, sütésre alkalmas papír sütőformákat (vagy kenjük ki jól vajjal). Osszuk el egyenletesen a tésztát, majd kb. 180°C-on süssük húsz-húszonöt percig. Vegyük ki a sütőből, hagyjuk kb. tizenöt percen át a muffinformában kihűlni, majd a papírral együtt vegyük ki belőle. A porcukrot jól kavarjuk el két-háromek licsis ananászlével, hogy egy sűrű cukormasszát kapjunk. Ezt követően mártsuk bele a lehűlt muffinok tetejét, majd szórjuk meg a maradék kókuszreszelékkel.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés