hirdetés

Partnereink

Az év legcoolabb enteriőrtervezője

hirdetés

Az év legcoolabb enteriőrtervezője

Októberben osztották ki a Gastro Design Award elismeréseket, mellyel magyar éttermeket, bárokat, kávézókat és hoteleket értékel a nemzetközi zsűri design, belsőépítészeti megoldások és arculat szempontjából. A díj történetében második alkalommal ítélték oda a „COOL – Az Év Enteriőrtervezője” díjat, melyet Vági Oszkár kapott Huszár Krisztián éttermének, a Fámának tervezése miatt. Étterem tekintetében a másik fontos díjat a Deák St. Kitchen kapta. A Ritz Hotelben található étterem egy angol stúdió, a B3 Designers csapatának munkája.

A Fáma tervezője az év legcoolabb enteriőrtervezője

hirdetés

A Gastro Design Award zsűrijének elnöke, Varró Zoltán szerint a COOL díjat most már hagyományosan annak a tervezőnek adják, aki az adott évben nemzetközi szinten is kiemelkedő designnal gazdagította a magyar gasztrodizájnt. A belsőépítészeti elismerést idén Vági Oszkár tervező kapta meg a Fáma étterem megtervezéséért. „A Fáma erősen szembemegy a mai Magyarországon mindenhol látható romkocsma, vagy bisztro dizájnnal.” – magyarázza a zsűri döntését Varró Zoltán, majd folytatja: „Erősen kozmopolita a hangulata, de mégis valahol érezhető a régi, magyar kávéházi enteriőrök hangulata is. Egy tér, amiben még az 50-es évek Riojának, San Paolo-i glamourjának hangulata is megjelenik. Ez sajátos és semmivel nem összetéveszthető. Nem elcsépelt. Ezt értékeltük.”

A Fáma étterem alapfilozófiájához illeszkedő tereket Vági Oszkár nem egyedül, hanem a Roomba teljes tervezőcsapatával álmodta meg. Nevükhöz olyan helyek fűződnek még, mint a Beszálló Foodbar (Huszár Krisztián streetfood helye), a Mr. Funk Donut Shop, vagy a Pizza Forte éttermek. A tervező szerint a tér viszonylag jó adottságokkal rendelkezett. Világos, egy légtér, az egész egy szinten. Ez ugyanakkor hátránya is volt, mert egy viszonylag nagy térben nagy belmagassággal nehéz intimitást belevinni egy helybe. „A megrendelő skandináv minimalizmust szeretett volna.” – kezd mesélni a stílusról az év legcoolabb tervezője, Vági Oszkár – „De úgy gondoltuk, hogy ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat ebben a térben egy kicsit melegebb részletgazdagabb enteriőrre volt szükség, ami közelebb áll az itt élők, a budapestiek ízlésvilágához. Rengeteg olyan külföldi étterem van, ami etalon számunkra és inspirálóan hat, de nincs olyan, amihez hasonlítani szerettünk volna. Szerettünk volna valami egyedit létrehozni mi is, ami hanyag eleganciájával idomul a konyhához, amit Huszár Krisztián visz. Fine dining, de nincs túl bonyolítva. Nem feszélyezi az embert, de mégis meglepő új ízvariációkat kínál.” A költségvetést szem előtt tartva a legtöbb bútort egyedileg terveztek és kiviteleztettek. Csak néhány klasszikus dán széket vettek készen, Az összes karosszék, asztal, bárpult, polcok és kanapé egyedi gyártás, de még a legtöbb lámpa is. „Az utóbbi években sok jó hangulatú és kreatív hely nyílt Budapesten, ami nemzetközi szinten is megállja a helyét. Nálunk a költségvetés legtöbbször egészen más kereteket szab a projekteknek, mint külföldön, de ez talán még izgalmasabbá teszi a kihívást és valódi kreativitásra ösztönzi a tervezőket.” – mondja Vági Oszkár.

Melyik a legdizájnosabb étterem? A Deák St. Kitchen!

„A Deák St. Kitchenben az fogta meg leginkább a zsűrit, hogy nem tipikusan szállodai étterem hangulatot adott az étteremnek a tervező.” – indokolja a zsűri döntését Varró Zoltán – „Szerintem nagyon jól ötvözték a budapesti századfordulós kávéházak hangulatát egy mai luxushotel igényeivel. A hagyományos kávéházi térformálás és anyaghasználat mind-mind megjelenik az étteremben. A mintás tapéta otthonosságot ad a térnek. Nagyon tetszik, hogy a térszervezése nem unalmas, egy tér az egész, mégis négy hangulatra osztható. Van egy kanapés-boxos kicsit bensőségesebb hangulat, középen egy hagyományosabb bisztrós-kis asztalos rész, centrálisan elhelyezve egy nagy bár rész, és bal oldalt, a konyha felé chef table jelleggel egy nagyobb terület társaságoknak.”

Az étterem tervezése egy angol stúdióhoz, a B3 Designers csapatához kötődik, akik alapvetően szabad kezet kaptak. Nagy kihívást jelentett számukra, hogyan lehet olyan dizájnt létrehozni, ami elrugaszkodik a megszokott szállodai éttermektől, minőségében tökéletesen illeszkedik a The Ritz-Carlton, Budapest színvonalához, ezzel együtt szerethető, otthonos, és az embernek mindennap van kedve betérni, akár nagy vacsoráról, üzleti ebédről vagy csak pár koktélról legyen szó. Hitvallásuk szerint a tervezés minden szakaszában azt tartják szem előtt, hogy a vendég a lehető legjobban érezze magát. Ez vonatkozik a fényekre, bútorokra, de arra is, hogy hogyan segíti a design és az építészet az ott dolgozók gördülékeny munkáját – ezzel pedig a vendégek maradéktalan elégedettségét. Az étterem belső terében megjelennek a magyar gasztronómia emblematikus pillérei a dekorációban, mégis sikerült egy mindenki számára élhető és szerethető teret létrehozni.

Gastro Design Award jövőre is lesz

A tervek szerint jövőre a Design Hét programjához is kapcsolódik majd a Gastro Design Award verseny, melyet a Turizmus Trend /Vendég & Hotel, a PPH Media szaklapja rendez. A versenyre továbbra is két főkategóriában nevezhetnek majd tradicionális és modern stílusú kisebb-nagyobb éttermek, kávéházak, bárok, bisztrók, sörözők, csárdák és szállodák vendéglátóegységei.

Szöveg, kép: Arterego.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés