hirdetés

Partnereink

Használd fel a kenyértésztát másképp

hirdetés

Használd fel a kenyértésztát másképp

Kenyértésztával könnyű dolgozni. A maga egyszerűségében igen gazdag matéria, könnyen variálható, és ha ügyesek vagyunk, akkor igen sokféle étel hozható létre belőle. Íme, a mi kedvenceink.

Köménymagos lepény

hirdetés

Két hagymát apróra vágunk, 2 kanál zsírban megpirítjuk és ráütünk 3 felvert tojást, kavarjuk míg a tojás megkeményedik, azután 1 kávéskanál tört köménymagot és 1 deci tejfölt keverünk hozzá. A kenyértésztából almanagyságú darabot egyenként vékonyra nyújtunk, erre a keverék 1/4 részét rátesszük, a tésztát ráhajtjuk és újból akkorára nyújtjuk, mint a serpenyő, villával megszurkáljuk és forró zsírban kisütjük egymás után. mind a négyet. Tejföllel kenve tálaljuk.

Juhtúrós lepény

A kenyértésztából almányi darabokat szakítunk, kinyújtjuk akkorára, mint a serpenyő, amiben sütni akarjuk, villával megszurkáljuk, forró zsírban egyik felét megsütjük, a megsült felére kenjük a tölteléket, kettéhajtjuk, két ilyen kettőbe hajtott palacsintát azután egyszerre sütünk a serpenyőben mindkét oldalon pirosra. Tölteléknek minden 10 deka juhtúróhoz 1 kanál vágott kaprot, 1 kanál tejfölt és 1 tojást keverünk.

Lángos

A tésztát kinyújtjuk, keveset megkelesztjük, azután zsírral megkenjük, villával végigszurkáljuk, hirtelen tűznél sütőben gyorsan kisütjük. Mikor kivettük, azonnal összehajtjuk, asztalkendőbe göngyöljük, hogy forró és puha maradjon.

Túróslepény

Kenyérsütéskor a jól megkelt kenyértésztából egy cipót leveszünk, a deszkán kigyúrjuk, 1/2 ujjnyi vastagra kinyújtjuk, olajjal vagy olvasztott vajjal megkenjük, tenyérnyi kockákra vágjuk, megtöltjük, a négy sarkot egymásra hajtjuk,,kikent tepsiben V4 óráig kelni hagyjuk, azután megkenjük zsírral vagy olajjal és pirossá sütjük. Tölteléknek ¼ kg juhtúrót összevegyítünk 1 tojással, 1/4 kg hideg, főtt és megreszelt burgonyával, 1 apróra vágott, zsírban pirított hagymával.

Palacsinta tésztája

Minden tojáshoz 3 kanál lisztet, kis sót és 1/2 deci folyadékot: tejet, vizet, szódavizet vagy bort számítunk. Előbb a lisztet 5 tojással és egy kevés folyadékkal simára keverjük, azután adjuk hozzá a többi folyadékot. Ha édesre akarjuk készíteni, minden tojásra 1/2 kávéskanál cukrot is számítunk. A serpenyőt, amiben sütni akarjuk, legelőször jó bőven kikenjük, a felesleges zsírt visszaszűrjük, azután a serpenyőt jól megforrósítjuk, egy tejmerőkanállal az anyagból a serpenyő közepére öntünk, és úgy forgatjuk, hogy a tészta az egész belsejét kitöltse. Mikor a tészta megkeményedett, lapos késsel megfordítjuk és ha megpirult, lapos porcelán tálra kiborítjuk. A második palacsintától kezdve a serpenyőt tollbekenővel kenjük, nagyon szűken bánjunk a zsírral, különben nem fapad a tészta, hanem összefolyik. A kisült palacsintákat azután megtöltjük vagy lerakjuk, vagy pedig metéltnek vágjuk és úgy készítjük tovább. Ha gyümölcs vágy főzelékféle burkolásához kell a palacsintatészta, ugyanígy készítjük, csak tojásonként 3 kanál liszt helyett 4 kanál lisztet veszünk.

Palacsintát és minden más tésztát csak olyan fakanállal keverhetünk, csak olyan deszkára boríthatunk, amelyeket nem használtunk hagymás, zsíros, húsos ételek készítésénél.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés