hirdetés

Partnereink

Így készíts gusztusos gasztro-fotókat!

hirdetés

Így készíts gusztusos gasztro-fotókat!

Ahhoz, hogy jó ételfotót sikerüljön megvalósítani, a legalapvetőbb dolog az, hogy szenvedélyesen szeressük az ételeket. Akkor jó egy ételfotó, ha az ember azonnal bele szeretne harapni az ételbe, az érzékekre, a vágyakra kell hatni, ez volna a lényege az egésznek.

Úgy kell elkészíteni a képet, hogy az felkeltse annak érdeklődését, aki épp nézi. Természetesen ehhez kell némi technikai tudás is, de ha egy kevés időt, odafigyelést biztosítunk a dolognak, akárhol és akármikor szép ételfotókat készíthetünk. Nem szükséges órákig variálni, állítgatni az ételt vagy a fényeket, de lényeges, hogy odafigyeljünk egy pár apró, viszont annál fontosabb részletre!

hirdetés

Először is inaktiváljuk a dátumot azon az eszközön, amellyel a képet készítjük, legyen az fényképezőgép vagy okostelefon, hiszen nem lesz rá szükség. Ezt általában a menüben, a beállítások pontban, a dátum és idő alatt tehetjük meg. Ezt követően a tálalásé kell, hogy a főszerep legyen, járjunk utána a neten az aktuális tálalási trendeknek, nagyon sok hasznos tippet kaphatunk. Ügyeljünk arra, hogy az étel friss legyen, hiszen csak így lesz igazán gusztusos a fotón.adjunk a terítésre is, törekedjünk arra, hogy minél letisztultabb legyen a környezet, ne zsúfolt asztalon fotózzuk az ételt. Terítsünk az asztalra egy klasssz, de ugyanakkor egyszerű terítőt, tegyünk mellé hozzá illő evőeszközöket, textil szalvétát, és még egy boros poharat is elhelyezhetünk mellette. Ezt követően figyeljünk oda arra, hogy az élességet az ételre, és ne az étel elé vagy mögé állítsuk, mert úgy pont a lényeg nem lesz jól kivehető, és igen zavaró is, ha mondjuk, az asztal hátsó sarkán van az élesség. Ne féljünk ráközelíteni az ételre, nem kell az egész asztalnak látszódnia, de a digitális zoom használatát nem javasljuk, mert az minőségromlást von maga után. Ha fényekről kéne néhány szót ejteni, el kell mondani, hogy a legjobb, ha természetes fényt használunk, mivel a kompakt gépek beépített vakuja nem alkalmas arra, hogy ételeket világítsunk meg vele. Kapcsoljuk ki a gépen a vakut, engedjünk be a szobába minél több fényt, vigyük ablak közelébe a tányért, vagy még jobb vigyük ki a szabadba azt. Tűző napon azonban ne kíséreljük meg a fényképezést, mert nem fogunk minőségi képet lőni. A legjobb, ha árnyékos, de világos helyre tesszük az ételt. A derítéssel is megéri foglalkozni, ennek lényege, hogy az árnyékos oldalra is juttassunk némi fényt. Ezt úgy valósíthatjuk meg, hogy ha például jobb oldalról jön a fény, akkor a bal oldalra valamilyen világos felületet teszünk, ami visszaveri a fényt. Lehet ez egy fehér lap, textil vagy akár tükör is. Utómunkálatokra is szánjunk időt! Ha elkészült a fotó és letöltöttük a PC-re, megéri egy kis időt szánni arra, hogy utómunkázzunk a nyers képet. Ma már számos képszerkesztő program elérhető úgy mint PhotoFiltre, Microsoft PhotoEditor, a profibbaknak Photoshop, Lightroom, és általában a fényképezőgépekhez is adnak saját képszerkesztő szoftvert, de az okostelefonunkon is biztosan van. Néhány alapvető beállítást gyorsan és különösebb erőfeszítés nélkül elvégezhetünk, amelyek nagyban hozzájárulnak a csodálatos végeredményhez. Állítsunk a képek kontrasztján, szaturációján, világosságán, vágjuk meg a képet, esetleg radírozzuk ki a nem odaillő részleteket.

Reméljük, hogy ezekkel a tippekkel hozzájárulok ahhoz, hogy “házilag” is gusztusos, szép ételfotókat valósíts meg és így büszkén posztolhatod is őket!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés