hirdetés

Partnereink

Mit mond rólad az ital, amit rendelsz?

hirdetés

Mit mond rólad az ital, amit rendelsz?

Senkinek ne legyen illúziója, a bartender attól a pillanattól figyel minket, hogy belépünk az ajtón. Nagyjából meg is tudja mondani, mire számíthat tőlünk, hiszen nap, mint nap ezt csinálja: megpróbálja a rendelkezésre álló legkevesebb információ alapján megismerni és kiszolgálni a vendéget. Az előzetes felmérés konzekvenciái általában igazolást is nyernek abban a pillanatban, amikor leadjuk a rendelésünket. Lássuk, milyennek lát a bartender annak függvényében, hogy mit és miként rendelünk!

„Fontos leszögezni rögtön az elején, hogy mi senkit nem ítélünk el azért, amit rendel, vagy ha nem tudja, pontosan mit akar. Az olyan lenne, mintha a szerelő furán nézne a tulajdonosra, mert az nem tudja pontosan megmondani, miért hozta be az autóját” – kezdi Szombati Zsolt, a The Famous Grouse skót whisky hazai márkanagykövete. – „Sőt, az sem gond, ha a vendég tudja, hogy mit akar, de nem ismeri az összetevőket és az ital nevére sem emlékszik. Éppen azért vagyunk, hogy segítsünk, és kitaláljuk, mitől fogja jól érezni magát.”

hirdetés

Az pedig, hogy végül mi kerül a pultra, sok mindent enged sejtetni a vendégről, ami jó alap lehet egy beszélgetéshez – persze csak akkor, ha az illető nem magányra vágyik, mert a jó mixer ilyenkor természetesen magára hagyja a vendéget.

„A világ leggyakrabban kért itala a ’Csinálj nekem valamit’, ami arra utal, hogy a legtöbb embernek elképzelése sincs arról, mit szeret. Mi ilyenkor örülünk a kínálkozó alkalomnak, és igyekszünk egy olyan italt készíteni, amivel meg tudjuk mutatni, mennyire színes és izgalmas a gasztronómiának ez az ága” – meséli a szakember.

Az alkoholok népszerűsége ugyanolyan divathullámként ível fel és le, mint a ruhák szabása és színe. A Moscow Mule és James Bond előtt ember nem ismerte a vodkát a vasfüggönyön kívül, ma meg mindenki vodkaszódázik a világban. A közelmúltban energiaitallal itták a töményeket, miközben ma már a kidobók is felfigyelnek arra, ha valaki ezt a veszélyes kombinációt választja. De a bartenderek összesített tapasztalatai alapján az éjfél után sört ivók már részegek és inkább pizzázniuk kellene, a „csak egy felest” felkiáltással rendelők sosem állnak meg egynél, a Cosmopolitant kortyolók pedig valószínűleg még kiskorúak voltak, amikor a Szex és New York futott a tévében. Mindezeken túl pedig ott vannak a nagy klasszikusok, mint például a whisky, amelyek arról árulkodnak, hogy a fogyasztójuk tudja, mi a különbség egy ital kortyolgatása és ledöntése között.

Szöveg, kép: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés