hirdetés

Partnereink

Töretlen a grilltermékek népszerűsége a SPAR-ban

hirdetés

Töretlen a grilltermékek népszerűsége a SPAR-ban

Az üzletlánc áruházai idén is kibővített idényválasztékkal várják a grillezőket. A SPAR saját húsüzemének sertés- és marhahús-termékei, illetve a tradicionális vastárcsák és gázgrill-gépek mellett a széles kínálatban megtalálhatóak a faszenes gömbgrillek, a zománcozott bográcsok és a kerti sütéshez szükséges kellékek.

„A SPAR Magyarország évről évre bőséges és minőségi húsalapanyag- és eszközkészlettel segíti a professzionális és házi grillséfeket. A félsertések 100%-ban magyar gazdáktól érkeznek, az azokból előállított itthoni áruk az üzletláncunk teljes sertés-szortimentjét felölelik." – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Hozzátette: „Tapasztalataink szerint a vevők választásában a húsok frissessége és minősége játssza a döntő szerepet. Másrészt fontosnak tekintik az ár-érték arányt, illetve az adott hús származási helyét. A grilltermékek, közöttük a húsáruk forgalma 2020-ban az azt  megelőző évi szezonhoz képest közel a duplájára emelkedett. Ebben szerepet játszott az is, hogy az átmeneti zárások és kijárási korlátozások hatására a kerti grillezés az embereknek a szabadság érzetet nyújtotta."

hirdetés

A grillidény az első, napsütötte meleg napoktól számítható, újabban már március közepén kezdetét veszi és ideális időjárási esetben szeptember végéig tart. A grillnyersanyagok és sütési eszközök, kellékek kereslete ilyenkor látványosan megnő, a húskészítményeknél, különösen a régóta piacvezető, hagyományosan magyaros ízvilágú – paprikás és fokhagymás – grilltermékek a leginkább kedveltek. Az idei kínálatban ezek mellett megjelennek a speciálisabb ízesítésű termékek is, a vásárlók egyre nyitottabbak például a sörös és juharszirupos fűszerezésű sütni valók iránt.

A SPAR online shop tavaly közel 150-féle élelmiszer és non-food jellegű grilltermékkel várta a vásárlókat, köztük a népszerű SPAR BBQ termékcsalád áruival. Ebben az évben még nagyobb teret kap a webshopos értékesítés: azért, hogy a vásárlók minél gyorsabban és egyszerűbben megtalálják a keresett grillterméket, a SPAR online shopban külön azonosítóval jelölik a grillkategória termékeit. Emellett pedig a vállalat bővíteni kívánja a webes felületen kínált nem élelmiszer választékát is.

A tapasztalatok alapján a non-food szortiment grillgépei közül idén is a kedvezőbb árú, alap, faszenes gömbgrillt viszi haza a legtöbb vásárló. Megélénkül a kereslet a zománcozott és a rozsdamentes acél bográcsok – és tartozékaik, állványaik – iránt is. Az egyéb grilleszközök tekintetében a húsok pácolásához, sütéséhez, forgatásához és préseléséhez használatos segédeszközök számíthatnak kiemeltebb érdeklődésre. Ezek a kellékek az áruházakban és az online shopban egyaránt széles választékban fellelhetőek, mind az alacsonyabb, mind a magasabb árkategóriákban. A tűzgyújtókat illetően pedig az alapvető eszközök a faszén és begyújtó folyadék mellett a szilárd alágyújtóst, valamint a petróleumkockát választják sokan.

A SPAR hálózatát a bicskei Regnum Húsüzem és Oktatóközpont, illetve 2020 novemberétől már az új termelőegység is, a Regnum Húsüzem Perbál látják el húsokkal és húskészítményekkel. A bicskei egység tavaly – többek között 1,34 millió kilogramm bontott marhahúst és 12,5 millió kilogramm bontott sertéshúst dolgozva fel – 45,7 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhetett el, illetve védjegyhasználati jogot is szerzett egyes saját márkás hústermékekre.

Forrás: KRQ, SPAR Magyarország

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés