hirdetés

Partnereink

Egy kis kedvcsináló az olvasáshoz

hirdetés

Egy kis kedvcsináló az olvasáshoz

Rengetegen napjainkban vágynak mindig valami különlegesre, valami újra. Legtöbbször ezt a televízióban, illetve interneten keresik. Természetesen, ennek van más módja is, mégpedig az olvasás. Érdemes belegondolnunk abba, hogy az emberek nem véletlenül írják meg a remekműveket, valamint az olvasók pedig nem véletlenül olvassák el, hiszen ezzel rengeteget tud nyerni a saját személyiségük. Ja, és nem utolsó sorban pedig szórakoztató is lehet.

Az első ajánlásunknak a szerzője egy olyan írónő, aki nem kevesebb, mint 19 bestsellernek a szerzője. Akiről szó van nem más, mint Diane Chamberlain. Eredeti végzettségét tekintve pszichológus és már 12 éves korától kezdve ír. A könyvnek a címe pedig Titkok örvénye. „Fordulatokkal és meglepetésekkel teli regényeket írok, amelyek – remélem – az érzelmekre is hatnak. A könyveim középpontjában minden esetben emberi kapcsolatok állnak – férfiak és nők, szülők és gyermekeik, nővérek és fivérek egymáshoz való viszonya. Nem tudok elképzelni érdekesebbet annál, mint ahogy az emberek megküzdenek az élet kihívásaival és csapásaival, együtt és egyedül is. Számomra az az igazi öröm, hogy a szavaimmal hatást gyakorolhatok az olvasókra.” – olvasható az írónő szavai a könyvnek a hátoldalán. Továbbá a könyv borítójáról szeretnénk idézni egy elgondolkodtató részletet: Kedves Anna! Annyiszor nekiálltam már ennek a levélnek, és most tessék, újra nekiveselkedtem, de fogalmam sincs, hogy mondjam el Önnek…

hirdetés

Ez a félbeszakadt levél az egyetlen nyom, amelyből Tara és Emerson kiindulhat legjobb barátnőjük, Noelle öngyilkosságának okait kutatva. Minden, amit tudtak róla – szülésznői hivatása, bátor kiállása az igaz ügyek mellett, családja és barátai iránt érzett szeretete -, olyan ember benyomását keltette, aki ragaszkodik az élethez. Miért választotta mégis a halált?

Túl sok mindenről nem tudtak.

A levél és egy szívszaggató titok felfedésével a két nő lassan rájön, hogy valójában mégsem ismerték jól Noelle-t, s miközben egyre inkább kirajzolódik előttük személyisége, szerelemmel, árulással, részvéttel és csalással is szembesülniük kell.

A Titkok örvénye izgalmas regény, amely mindannyiunk számára felteszi a kérdést: mi az, amit már nem lehet megbocsátani?” Aki tehát szeret olvasni az emberei érzelmekről, kapcsolatokról, akkor annak mindenképpen ajánlott, hiszen esetünkben az írónőnek még a hivatása is szorosan kapcsolódik ehhez.

 

Azonban igyekeztünk gondolni azokra az emberekre is, akik szeretik az izgalmas, pörgős, eseményekkel teli történeteket olvasni. Második ajánlásunk e miatt Tom Higgins Időzítés című könyve lett. „Clive Garvey felügyelő egyedül neveli hatéves kislányát, Natalie-t. Feleségét és fiát fél évvel ezelőtt vesztette el egy üzletközpont ellen elkövetett terrorista merénylet során. Apa és lánya azóta sem tudták feldolgozni a tragédiát. Garvey a munkába menekül, és fokozatosan elveszíti a kapcsolatot lányával, aki ennek hatására teljesen magába zárkózik. A felügyelő épp egy szerteágazó fegyvercsempész ügy felgöngyölítésén dolgozik, amikor egy terrorista csoport elfoglal egy magánóvodát, túszul ejtve a bent tartózkodókat. És Garvey felügyelő lánya is köztük van…

Lebilincselően izgalmas túszdráma veszi kezdetét, melynek egyik kulcsfigurája Donkey, a kutya.” – olvasható a könyv borítóján. Filmekben láthattunk már hasonló eseteket, úgy hogy, aki szeretne hasonlót olvasni is, annak mindenképpen ajánlott ez a könyv. Sőt, az elolvasása után érdemes elgondolkozni azon is, hogy melyik lett végül jobb szórakozás, a történet olvasása vagy a megnézése.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés