hirdetés

Partnereink

Müller Péter – Benső mosoly

hirdetés

Müller Péter – Benső mosoly

Könyvet olvasni, mondhatni nem csak abból a célból lehet, hogy tanuljunk valamit, illetve, hogy műveljük magunkat...Ugyanakkor az olvasás során nem tudjuk azt kikerülni, hogy magunkba szívjuk az értékeket és óvhatatlan, hogy ez által műveljük is magunkat. Erre a célra pedig egy remek könyvet szeretnénk bemutatni nektek, egy zseniális és méltán elismert magyar írótól.

A könyv címe Benső mosoly, a szerzője pedig Müller Péter. A bookline.ro oldalon a következő szavakkal illetik: Olyan könyvet szeretnék írni, amely élni segít. A valódi segítség pedig nem az, ha útilámpást adok a kezedbe, hanem ha megmutatom, miként gyújtsd meg a lángot a saját szívedben, ezzel a mondattal indította el a szerző e művét, sok évvel ezelőtt. Ma már tudjuk: szándéka sikerült. Szavai kiléptek a könyv lapjairól, és az olvasók sorsában megelevenedtek. Az első kötet az Önismeretről szól. Hogyan találjuk meg isteni énünket? Miként győzzük le félelmeinket? Mit tehetünk annak érdekében, hogy helyesen neveljük önmagunkat és gyermekeinket? Hogyan találjuk meg nyugalmunkat, derűnket és bizonyosságunkat? A második kötet a Gyakorlat vagyis a megvalósítás. A szerző bemutatja azt a két meditációs utat, amelyen jár. Az első az Önmegismerés, a második a Szeretet útja. E két út egymástól elválaszthatatlan. Részletes beavatást nyerünk abba a meditációba is, amelynek segítségével rátalál lelkünk centrumára, igaz valónkra, aki sorsunk szemlélője és irányítója is innentől kezdve életünket nem a külső körülmények, hanem bensőnk vezérli.

hirdetés

A sokak által olyannyira kedvelt író ebben a könyvében nem csak támaszt tud nyújtani az olvasóknak, hanem utat mutatni is. A könyv tipikus példája annak, hogy az embereken nem úgy kell segíteni, hogy mankót adunk neki, hanem úgy, hogy megtanítjuk azzal járni.

Müller Péter nyilatkozata a könyvvel kapcsolatban: „Olyan könyvet szeretnék átadni Néked, amely élni segít. Hatvan esztendős vagyok, s szeretném itthagyni mindazokat a gondolatokat, amelyek engem éltettek, melegítettek és boldoggá tettek. Használd, mint örökölt ruhákat: dobd el, ha szűknek, s nőj beléjük, ha túlságosan bőnek érzed azokat. Az első könyvben az ÖNISMERETRŐL beszéltem. Hogyan találjuk meg isteni Énünket? Hogyan győzzük le félelmeinket? Hogyan neveljük önmagunkat, gyermekeinket? Hogyan találhatjuk meg nyugalmunkat, derűnket s bizonyosságunkat? A második kötet a GYAKORLATRÓL szól. Részletesen leírom benne azt a két meditációs utat, amelyen évtizedek óta járok. Az első az önmegismerés, a második a szeretet útja. E két út egymástól elválaszthatatlan. Célom nem a tanítás – hiszen magam is tanítvány vagyok –, hanem, hogy együtt érezz, s gondolkodj velem. Nincs nagyobb kaland, mint a szeretet s a gondolkodás.”

A gondolkodás és a meditáció hazánkban egy meglehetősen alulértékelt tevékenység, ennek következtében nem is szentelünk erre kellő időt. Ha viszont egy picit mélyebben belegondolunk, akkor rengeteg mindennek ez lehet az alapja, hiszen fejben dől el minden. Ha zavarosak a gondolataink, a szerint cselekszünk, ami először eszünkbe jut, akkor azt később könnyedén megbánhatjuk. Ennek pedig úgy egy ellenpéldája az, amikor pánikhelyzet tör ki rajtunk és egyáltalán nem látunk egyetlen utat sem előre. Egész egyszerűen nem tudjuk, hogy mit és hogyan kellene cselekedjünk és nem teszünk semmit, hanem állunk egy helyben. Nem merünk kilépni, nem merjük elhagyni az adott pontot, élethelyzetet. Ezen a téren is sokat tanulhatunk ebből a könyvből!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés