hirdetés

Partnereink

Legyőzheted a rákot – Az új életforma

hirdetés

Legyőzheted a rákot – Az új életforma

Egyesek kizárólag korunk civilizációs betegségének tartják, mások szerint mindig is jelen volt az emberiség történelmében. Manapság évente több millió embernél diagnosztizálnak rákos megbetegedést, számukra és hozzátartozóik számára nyújthat segítséget dr. Ian Gawler könyve.

Az ausztrál szerző maga is megküzdött a rákkal, először 1975-ben diagnosztizáltak nála oszteoszarkómát. Számos orvosi beavatkozáson átesett, mire elhatározta: saját terápiába kezd. A világ számos országát beutazta, tapasztalatokat gyűjtött és elszántan küzdött a kór ellen egészen addig, amíg a betegség minden látható nyoma eltűnt a szervezetéből. Tapasztalatait megírta a Legyőzheted a rákot című könyvben, ami először 1984-ben jelent meg, mára pedig a rákbetegség gyógyításának egyik alapművévé vált szerte a világon. Ez a gyakorlati útmutató arra koncentrál, hogy mit tehetünk betegként önmagunkért, vagyis hogyan tudjuk legyőzni a rákot az úgynevezett életmódgyógyászat eszközeivel.

hirdetés

Az életmódterápiák eszköztárába beletartozik a táplálkozás, a testmozgás, a napozás és a kreatív tevékenységek. Hasznosítják a test-lélek orvoslás eszközeit, a csoportterápiát, az elme tréningjét, a meditációt, a jógát, a csikungot, a tajcsit, az egészséges érzéseket és a személyiségfejlesztést, valamint a spirituális tevékenységeket. Annak a rengeteg embernek a közös tudása, akivel a szerző valaha együtt dolgozott, itt van összegyűjtve ebben a könyvben, amely nagyon sok időt takaríthat meg egy rákbeteg számára. Talán még az életét is megmenti... „Az elmúlt húsz évben több ezer ember vett részt az általam szervezett segítő csoportokban. Nagyon sok módszert kipróbáltunk. Tapasztalatból tudjuk, hogy mi az, ami működik. Ezeket a tapasztalatokat gyűjtöttem össze és adom közre könyvem új kiadásában” – írja könyvéről a szerző. A Legyőzheted a rákot című könyv Zsuppán András fordításában jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Kép, szöveg: Európa Könyvkiadó

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés