hirdetés

Partnereink

Bendzsó – a déli hegyvidék szimbóluma

hirdetés

Bendzsó  – a déli hegyvidék szimbóluma

Észak USA-ban a bendzsót gyakran a déli hegyvidék szimbólumának tekintették, igaz csak a XVIII-ik században érkezett erre a területre az afrikai feketéknek köszönhetően, így beépülhetett a délen élő fehérek zenéjébe, még a XIX-ik előtt.

A XX-ik században, Afrikában a wolofok valamint a mande származású népek még e hangszer ősén játszanak. A korai írásos feljegyzések alapján a rabszolgák, és a wolofokat is, magukkal vitték a lopótökből létrehozott hangszert, vagy az adott anyagokból rekonstruálták azt az 1740-es években. Az e korból származó régi festményeken valamint rajzokon szépen látható a hangszer rövid mély, zengőhúrja. Csak egy évszázadon keresztül játszottak a bendzsón afroamerikaiak, hogy megtartsák a hagyományos hangzásvilágot, és így érték el azt, hogy a dalokon és táncokon keresztül életben tartották a tradíció bizonyos részét. A dob-bendzsó együttesek voltak jelen túlnyomó részben Louisiana vidékén, de a déli hegyekben létezett egy régebbi, erősebb hagyomány, ebben egyetlen bendzsójátékost kísértek tapssal, kopogással. Ez XVIII-ik század végén volt jellemző, akkoriban ugyanis északon törvény tiltotta a dobot. A XIX-ik század közepén a fehér amerikaiakat magával ragadta a fekete bendzsó. A déli hegyes vidékeken táncok valamint ünnepek során a nyilvánosság elől elrejtve, az afroamerikai bendzsó és a csapkodós vagy leütés játékstílus terjedt futótűzszerűen. Az 1850-es évek előtt és a polgárháború alatt, elkezdték az afrikai bendzsót az európai hegedűvel társítani. Ekkortól a hangszer egyre inkább sima nyakkal valamint fával szegélyezett, nyitott háttal volt elkészítve.

hirdetés

A XIX-ik századot követően, a bendzsó terjedése nem állt meg a XX-ik század amerikai folklórjában is. Az ujjal pengetős tenorbendzsó valamint a bluegrass bendzsó akkor jött létre, amikor a II. világháború alatt a Dél iparosodásnak indult. Noha kezdetben az afroamerikai ízlés hatotta, alakította e műfajt, a dalok állandó cseréje miatt mindkét (fekete és fehér) hagyomány hatott rá. A korábbi afroamerikai bendzsójáték elkezdett visszaszorulni a XX-ik század első évtizedeiben, nem sokkal azután, hogy az olcsó gitárok egyszerűen beszerezhetővé váltak és jelentős szerepet játszott az is, hogy Jim Crow törvénye korlátozni kezdte a feketék jogait. A bendzsó-dal műfaját, a bluest is ihlette, amikor az ipari túlkapások hatására az afroamerikai közösség ellenállása a bluesban nyilvánult meg. A hangszer maga – a bundok nélküli, rövidhúros/nyakú bendzsó és ütős, alulütős játékstílusa, karakteres hangolása, valamint a lírikus bendzsó énekek még mindig megtalálhatók a déli fehéreknél illetve egy kevés déli feketénél is. Igaz más európaiak úgy, mint a németek is készítettek öthúros bendzsókat, hozzájárulva a hangszer XIX-ik századi fejlődéséhez valamint terjedéséhez, a bendzsózene térhódítása leginkább két délvidéki csoportra jellemző: az afroamerikaiakra, és az amerikai „keltákra”, akik túlnyomó részt skótok és írek. Úgy gondolják, hogy az öthúros bendzsót Joel Sweeney találta fel, a déli hegyekből való, ír származású férfit, aki fekete rabszolgáktól tanult zenélni. Kicsit odébb a legkorábbi valamint a leghatásosabb néger epigonná vált. Lehetséges, hogy Sweeney találta föl az 5-ik húrt valamint a hangszer fa keretét, ahhoz viszont nem fér kétség, hogy ő tette kedveltté a hangszer újabb változatát.

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés