hirdetés

Partnereink

Autópálya az épületben

hirdetés

Autópálya az épületben

Japánról tudjuk, hogy meglehetősen fejlett a technológiájuk, illetve a gazdaságuk is. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy egyre kevesebb kihasználatlan kapacitásuk marad, így nagyon meg kell fontolniuk, hogy mit hova építenek és persze, hogyan. Nemes egyszerűséggel úgy gondolták, hogy miért ne lehetne egy autópályát átvezetni egy épületen. Nem látták akadályát, hát megvalósították!

Az épület a Gate Tower Building nevet kapta. A 16 emeletes irodaház ötödik, hatodik és hetedik emeletén halad keresztül az a bizonyos autópálya. Ezeket az emeleteket azonban a Hanshin Autópálya bérli ki. A lift kérdést pedig úgy oldották meg, hogy a negyedik emeletről egyenesen a nyolcadikra viszi fel az utasait, így az autópályán végülis nem szállhat ki senki. A Gate Torony egy szokatlankompromisszum eredménye, amely a japán kormány és a terület tulajdonosa között született meg. Ez a telek régebben még egy faszenet feldolgozó cég tulajdonában volt, de a 80-as évek elején irodaházat szerettek volna építeni oda. 1983-ban viszont döntés született a terület fejlesztéséről, átépítéséről. Az irodaház építési engedélytét azonban elutasították, mivel a kormány ezen a területen keresztül akart gyorsforgalmi utat kiépíteni. A tulajdonosok azonban nem igazán hagyták ennyiben a dolgot és megpróbáltak egyezségre jutni a kormánnyal. 5 éven keresztül tárgyaltak és egyezkedtek a Hanshin Expressway vállalattal, végül pedig úgy döntöttek, hogy mindkét fél jól fog járni és közvetlenül az épületbe építik az autópályát. Egy picivel később, 1983-ban áttervezték, ennek köszönhetően pedig az első olyan épület lett Japánban, amelyen egy autóút halad keresztül. Egész pontosan az Osakát, Kobet és Kyotót összekötő 300 kilométer hosszú Hanshin autópálya egy kivezető szakasza megy keresztül rajta. Az épület negyedik és nyolcadik emelete közé egy hidat ékeltek a tervezők, amely szerkezetileg teljesen független az irodaháztól. Igenám, viszont a többi emeleten lévő házakat kiadták irodáknak, ahol szükség lenne némi csendre. Sebaj, erre is gondoltak! Annak érdekében, hogy megvédjék az irodaházban dolgozókat az állandó zajtól és rázkódástól, dupla szigetelőréteggel látták el az egész épületet, így pedig máris komfortosabb ott dolgozni. Lényegében annyira le tudták csökkenteni a zajt, hogy az nem hangosabb, mintha hazánkban az ablakunk alatt haladna el egy autó. Az ottani viszonyokhoz képest pedig semmilyen szokatlan zajt nem tapasztalhat az, aki az épületben dolgozik. A város ugyanis annyira be van építve, hogy lényegében lévő épületek is hasonló közelségből csodálhatják a mellettük elsuhanó autókat. Maga az épület a mai koncepciójában, teljes egészében 1992-ben lett készen. A kivitelezők tehát más színvonalon tevékenykednek, mint mondjuk hazánkban, illetve egyéb európai országokban. Igen, bármennyire Európának is vannak fejlett országai, Japánhoz képest ők is le vannak maradva. Sok esetben még azt sem tudják megoldani, hogy az úthoz közel lévő házak falai idővel ne repedezzenek meg. Ja és persze a kátyúk is örök gondot szoktak eredményezni. Japánban egyébként természetesen büszkék erre, hiszen a világon nem sok autópályáról lehet elmondani, hogy egy házon halad keresztül.

hirdetés

Egyébként Kína is büszkélkedhet valami hasonlóval, ugyanis a chongqingi vasútvonal ugyancsak egy lakótömbön halad keresztül, ahogyan japánban az említett autópálya. Ezt 2004 óta használják, illetve szállítják az utasokat. Ázsiai szomszédjainknak, leleményességből 5-ös!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés