hirdetés

Partnereink

Péter Szabó Szilvia grafikusnak tanul

hirdetés

Péter Szabó Szilvia grafikusnak tanul

A népszerű énekesnő, Péter Szabó Szilvia egy teljesen új területen próbálja ki magát. Igen, visszaült az iskolapadba és grafikusként is szeretné megállni a helyét.

„Tavaly sokat gondolkoztam azon, hogy mit csinálnék még szívesen az éneklés mellett. Úgy éreztem, ki kell magam próbálnom egy másik szakmában is. Először beiratkoztam egy spanyol nyelvtanfolyamra, amit aztán nem folytattam, végül a számítógépek világában keresgéltem, hiszen a social media már hozzátartozik az életünkhöz"- árulta el Szilvi, aki azt is hozzátette, hogy amatőr szinten már évek óta foglalkozik divattervezéssel, így beiratkozott egy grafikus tanfolyamra.

hirdetés

Eleinte fura volt visszaülnie az iskolapadba – vallotta be Szilvi. „Eddig csak szabad kézzel rajzoltam, de mindig irigyeltem azokat az embereket, akik a neten gyönyörű, géppel rajzolt divatterveket készítenek. A grafikus egy olyan szakma, ahol kiélhetem a kreativitásomat és szakmába is vág. Próbáltam egy olyan képzést keresni, amelynek már a weboldala is megfog, így találtam meg a Focus Oktatóközpontot." A népszerű énekesnő elárulta eleinte furcsa volt újra iskolapadba ülnie, de később már nagyon élvezte a rengeteg tanulást, gyakorlást és persze a házi feladatokat. „Szeretném a későbbiekben grafikusként is kipróbálni magam, bedolgozni a pályatársaknak, vagy a managementemnél. Szerintem, nagyon fontos, hogy a mai világban valaki több lábon álljon, merjen új dolgokat tanulni és képezni magát."

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés