hirdetés

Partnereink

Íme 2017 legjobb sörkorcsolyái!

hirdetés

Íme 2017 legjobb sörkorcsolyái!

Hogyan is csúszhatna jobban egy finom sör, mint ízletes falatkák társaságában? A tavalyi nagy siker után a Sör mi több 2017-ben is kereste Magyarország legjobb sörkorcsolyáit. A pályázatot újfent komoly érdeklődés övezte; idén ráadásul a HORECA szakemberek mellett amatőr konyhaművészek is megmutathatták, szerintük mivel csúszik legjobban egy jó láger, barna vagy búzasör.  Az előbbiek esetében a győztesekről szakmai zsűri döntött, míg utóbbikanál a közönség szavazhatott.   

A Magyar Sörgyártók Szövetségének kiemelt éves rendezvénysorozata, a Sör mi több célja, hogy erősítse a gasztronómia és a nemes ital kapcsolatát. Az innováció jegyében, a megszokott pogácsa-virsli-földimogyoró trión túllépve az idei szezonban is keresték hazánk legjobb sörkorcsolyáit. A Magyarország Legjobb Sörkorcsolyája 2017 elnevezésű pályázatot augusztus 6-án, a Sör Világnapján hirdették meg. A verseny a napokban zárult; az amatőr konyhaművészeknek kiírt pályázatra beérkezett ételekre a Sör mi több Facebook-oldalán többezer szavazat érkezett. Végül az első helyen holtverseny alakult ki: a voksok alapján egy szezámmagos füstölt sajtos sörkorcsolya, valamint egy töltött tarsoly lett a befutó.

hirdetés

A HORECA szakemberek által beküldött pályaműveket a Gulyás Dóra, a Sörszövetség titkára, az ötletgazda, Horváth Balázs, a Chef & Pincér magazin főszerkesztője, Kovács Gábor sörblogger, Sápi Róbert sörsommelier, valamint Vásárhelyi István sörgasztronómus alkotta zsűri bírálta el.

„Újfent bebizonyosodott, hogy van igény az ilyen típusú versenyekre, hiszen az amatőrök esetében is elég nagy volt az aktivitás. Számos izgalmas recept érkezett a profiknak kiírt pályázatra is, de a zsűri majdhogynem egyhangúlag hozta meg a döntést és szavazta meg a győzteseket. Láger kategóriában a Pizza Monkey, búzában a Krak'n Town Steampunk Saloon, míg a barnánál holtversenyben az Agóra Bisztró, illetve a Malter BeerStro kapta az elsőknek járó szakmai elismeréseket” – nyilatkozta dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Aki esetleg szívesen elkészítené és megkóstolná a győztes sörkorcsolyákat, azok számára itt az alkalom, hogy a recepteket átböngészve kipróbálja a különleges ízvilágú falatkákat, melléjük természetesen a kategóriának megfelelő sörökkel.

Láger sör kategória

Győztes: Pizza Monkey

Sörkorcsolya: Juhtúrós-sajtkrémes padron paprika - baconbe göngyölve

Hozzávalók: 8 db padron paprika (kb. 10 dkg), 13 dkg szeletelt bacon, 8 dkg natúr sajtkrém, 2 dkg reszelt cheddar sajt, 2 dkg reszelt parmezán, 4 dkg juhtúró, 1 tk petrezselyem, 1 tk édes paprika szósz, 0,5 tk kakukkfű, só, bors.

Elkészítés: A padronokat félbevágjuk, sózzuk. A krémsajtot a fűszerekkel összedolgozzuk. A felezett padronokat megtöltjük a sajtkrémmel, majd megszórjuk cheddar sajttal. A kész paprikákat baconbe göngyöljük, majd megszórjuk a reszelt parmezánnal. Forró rostlapon 2 percig sütjük, majd szalamanderben 4 percig pirítjuk. Pikáns paradicsomsalsával tálaljuk.

Búzasör kategória

Győztes: Krak'n Town Steampunk Saloon

Sörkorcsolya: Banánkenyér lime-os kecskesajt krémmel, korianderes paradicsom lekvárral és füstölt lazaccal 

Banánkenyér hozzávalók: 3 banán, 1 egész tojás, 190g liszt, 1 kk szódabikarbóna, 1 tasak sütőpor, 80g cukor, 100g vaj.

Elkészítés: A banánokat pürésítjük és összekeverjük a száraz anyagokkal. Hozzáadjuk a tojást és az olvasztott vajat. Kivajazott és cukrozott muffin formában 190 fokon 20 percig sütjük.

Lime-os kecskesajt krém hozzávalók: 200g lágy kecskesajt, 1 db lime, só, 1 dl 30 százalékos tejszín

Elkészítés: A kecskesajtot áttörjük szitán, majd kikeverjük a tejszínnel és a lime levével. A zöldcitrom héját a krémbe reszeljük.

Paradicsomlekvár hozzávalók: 2 db nagyobb vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 4 db paradicsom, 75 g cukor, 50 g só, olívaolaj, 2 g agar agar, 1 dl málna ecet

Elkészítés: A hagymát lepirítjuk a fokhagymával együtt. Az előre leforrázott paradicsommal tovább főzzük, majd meghintjük a cukorral, amit enyhén karamellizálunk. Mikor összefőtt, sózzuk és turmixoljuk. Szitán átnyomjuk a kész paradicsom lekvárt, majd agar agarral óvatosan összefőzzük, dermesztjük. Tálalásnál a zselékből csíkokat vágunk és a krémre helyezzük. Díszítéshez édesköménykaprot illetve karamellizált salottahagymát használtunk.

Barna sör kategória

Győztes holtversenyben: Agóra Bisztró, Malter BeerStro 

Sörkorcsolya (Agóra Bisztró): Sörrel karamellizált sertésoldalas, cékla chipsszel

Hozzávalók: 20 dkg cékla, 15 dkg oldalas, 2 dl barna sör, édes kömény, szecsuani bors, fahéj virág (szárított), só, olaj, ketchup

Elkészítés: Az oldalast sóval, édesköménnyel, szecsuani borssal, fahéjvirággal, és olajjal bedörzsöljük. Tepsiben alufóliával lefedve, a sört hozzáadva, puhára pároljuk sütőben. A megpárolt oldalast a bordacsontok mentén felszeleteljük, serpenyőbe helyezzük a pecsenye levéből és ketchuppal hozzáadva. Addig pirítjuk a serpenyőben, míg a ketchupos emulzió rá nem sül teljesen az oldalasra, rá nem karamellizálódik. A céklát hámozzuk és hajszálvékonyan felszeleteljük, bő forró olajban. Ropogósra sütjük, még melegen sózzuk.

Sörkorcsolya (Malter BeerStro): Malter Wellington – Véres hurka göngyölt tésztában, reszelt cékla salátával

Összetevők: Házi véres hurka, lilakáposzta, leveles tészta, reszelt cékla saláta (alma, torma, méz, hagyma, citrom, só, bors és persze cékla)

Elkészítés: A káposztát megpároljuk köménnyel, balzsamecettel, és ízlés szerinti fűszerekkel. A hurkát és a káposztát begöngyöljük a leveles tésztába. Az így göngyölt hurkát megsütjük és a friss céklasalátával tálaljuk.

Szöveg, kép: RedLemonMedia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés