hirdetés

Partnereink

Kiszínezik az országot

hirdetés

Kiszínezik az országot

Helyi közösségek, civil szervezetek, iskolák és önkormányzatok, óvodák is pályázhatnak arra az országos pályázatra, melyet a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idén is útjára indított. 800 négyzetméternyi fal kifestéséhez elég festéket nyerhetnek a jelentkezők, a közösségi terek megújítására.

A győztesek emellett egyedi designt is kapnak, valamint az élményt, amit a közös festés jelent. „A nyílt felhívásra civil közösségek, civil szervezetek, óvodák, iskolák és önkormányzatok is jelentkezhetnek, a kategóriánkénti nyerteseket pedig szakmai zsűri választja ki”-mondta el Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület alelnöke.

hirdetés

A pályázat célkitűzése, hogy megszépítse azokat az élettereket, ahol a közösségek napi rendszerességgel megfordulnak. A felhívás nyílt megszólítása az elhanyagolt városházáknak, az óvodáknak, falusi orvosi rendelőknek, vagy lehet szó akár egy betonplaccról is, amely unott egyhangúságával rondítja a környezetet. „Az Egyesület az elmúlt években tapasztalt töretlen érdeklődésre és lelkesedésre való tekintettel döntött úgy, hogy idén is meghirdeti pályázatát. Külön öröm számunkra, hogy idén már ötödik alkalommal vihetünk színt az emberek mindennapi életébe”-tette hozzá Nagy Gergely.

2014-ben összesen 41 pályázat érkezett az Egyesülethez, a résztvevők pedig több tízezer szavazatot gyűjtöttek be. Az internetes szavazás alapján tavaly 1-1 győztest hirdettek ki a 10 000 fő alatti, illetve 10 000 fő feletti települések kategóriában. Ennek eredményeképpen összesen 1500 négyzetméternyi fal újulhatott meg. Köszönet a szervezőknek. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület amellett, hogy megvalósította a nyertes pályázatokat, a Fővárosi Állat- és Növénykert Dózsa György úti betonfalának egy részét is kifestette a tavalyi évben.

A korábbi évek gyakorlata szerint az idei pályázatra bármilyen magyarországi társadalmi szervezet, önkormányzatok, valamint kisebb csoportok, ilyenek a lakóközösségek, polgárjogi társaságok, baráti csoportosulások, szülői munkaközösség is jelentkezhetnek. Várjuk szeretettel a jelentkezőket. A feltételek a következőek: a jelentkezőknek biztosítani kell a falfelületet, amely az adott közösség életében fontos szerepet tölt be, valamint a közösséget, amely önkéntes alapon elvégzi a festést.

A felület nem lehet négy méternél magasabb. Ez azért fontos, hogy különösebb speciális felszerelés nélkül, a hétköznapi emberek is meg tudják oldani a festést. A nyertesek a szürkeség ellen folytatott harcban 800 négyzetméternyi falra elegendő falfestéket kapnak, ehhez designterveket, műszaki szakértőt, és a teljes festést levezénylik a szakemberek, és ehhez járul hozzá az élmény, amely a közös színesítéssel jár. A részletekről érdeklődj ezen a címen: www.letscolour.hu.

A pályázók két, egymástól független kategóriában küzdenek meg a szavazatokért. A kategóriák a településen lakók száma szerint határozódnak meg.

  • I. kategória: legfeljebb 10 000 lakosú települések
  • II. kategória: 10 000 lakos feletti települések

A pályázatok határideje: 2015. április 20. 0:00-tól – május 17. 24:00 – ig (a megadott határidő alkalmas a pályázatok feltöltésére, beérkezési sorrend nem számít).

Szavazási időszak: 2015. május 18. 0:00-tól – június 7. 24:00-ig.

Eredményhirdetés: 2015. június 8., 16:00

Nyertes pályázatok megvalósítása: 2015. augusztus 31-ig. 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés