hirdetés

Partnereink

9. Millenáris Ásványbörze és Geológiai Napok

hirdetés

9. Millenáris Ásványbörze és Geológiai Napok

2016. június 11-12-én ismét megrendezésre kerül a Millenáris Ásványbörze, azonban ezúttal Geológiai Napokkal együtt.  A kiállítás két napon keresztül, hazai és külföldi kiállítókkal, kicsiket és nagyokat is megmozgató programokkal, valamint drágakövekkel várja a látogatókat.

A Lelkes Ásványbörzéket több mint fél évtizede rendezik meg az ország különböző pontjain. Évi hét börzét látogathatunk meg Soprontól, Győrig, és persze Budapesten is. A rendezvények alkalmanként csaknem 8000 fős, évről évre növekvő látogatottsággal zajlanak. A kilátogatók nemcsak megcsodálhatják, hanem meg is vásárolhatják a bemutatott ásványokat, ősmaradványokat, drágaköveket, meteoritokat, valamint az ezekből készült ékszereket és dísztárgyakat. Az érdeklődők olyan kiállítók kincsei közül is válogathatnak, akik saját maguk is gyűjtik a bemutatott ásványokat.

hirdetés

A Geológiai Napok a börze szakmai profilját hivatottak képviselni. Ennek során a geológiát és a földtant szeretnék közelebb hozni a gyerekekhez és a felnőttekhez, különböző programokkal. A programsorozat partnerei közt többek között megtalálhatjuk az ELTE Ásványtani Tanszékét,  a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetet, a Magyar Természettudományi Múzeumot, a Magyarhoni Földtani Társulatot, a Miskolci Egyetemet és az MTA ATK TAKI-t is.

A szakmai programok mellett, természetesen a laikusok számára is sok érdekességgel kedveznek a börze szervezői. Kitelepített mobilplanetárium, földtudományos játszóház, 3D vetítés, aranymosás, kreatív játszóház, kisállat- és kígyósimogató, egészségsziget, bonsai kiállítás valamint ezoterikus szolgáltatások is várják a kíváncsiskodókat.

A szórakoztató programok, a nézelődés és a vásárlás mellett idén sem maradnak otthon azok a szakemberek, akik drágakő-határozással foglalkoznak, így mindenképpen érdemes magunkkal vinni kétséges eredetű és fajtájú drágaköveinket, ékszereinket is.

A program helyszíne és időpontja:

Budapest, 1024 Kis Rókus utca 16-20. (Millenáris, B épület)

2016.június 11-12 (szombat, vasárnap) 10.00-19.00

 

Kép, szöveg: Arvalicom

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés