hirdetés

Partnereink

Ismerd meg a legjobb körtefajtákat!

hirdetés

Ismerd meg a legjobb körtefajtákat!

Az emberiség legalább 3000 éve ismeri, termeszti és szereti a körtét. Cikkünket olvasva megtudhatod melyek a legfinomabbak!

Arabitka

hirdetés

Magyar származású fajta — főleg az Alföldön — több típusa is kialakult és elterjedt. Elsősorban házikertekben és szőlők között található, üzemi telepítésben nemigen fordul elő. Június végén július elején érik, kicsi, széles, kerekded, citromsárga színű gyümölcse. Húsa fehér, eléggé bőlevű, kevésbé „szotyósodik” mini az egyéb, apróbb gyümölcsű nyári fajták. Rendszeresen és bőven terem. Ellen­álló fajta; telepítése helyi ellátásra és saját fogyasztásra a házikertek­ben indokolt.

Clapp kedveltje

Az Egyesült Államokból származó nyárikörtefajta; az egész világon, így hazánkban is elterjedt. Augusztus első felében érik. Szedése körültekintést igényel, mert könnyen túlérik és akkor rosszul szállítható. A szedéstől augusztus végéig fogyasztható. Rend­szeresen és kielégítően terem, de mert önmeddő, más körtefajták ter­mékenyítésére szorul. Gyümölcse középnagy, szabályos körte alakú. Színe sárgászöld, a napos oldalon barnáspiros színeződéssel, párás foltokkal. Húsa sárgásfehér, olvadó, igen bőlevű. íze kiváló, édes, illatos, kissé fűszeres. Középerős növekedésű, fölfelé törekvő, ritka koronája jellegzetes. Jó alkalmazkodóképességű fajta, amely a viszony­lag kedvezőtlen körülmények között is eredményesen termeszthető. A legkorábban érő nagy gyümölcsű vajkörte, ezért termesztése feltét­lenül indokolt.

Vilmos körte

Népiesen császárkörtének is hívják. Az egész világon talán a legjobban elterjedt körtefajta. Augusztus második felében érleli nagy, szabályos, kissé megnyúlt körte alakú gyümölcseit. A gyümölcs színe narancssárga, húsa fehér, bőlevű, olvadékony. Íze nagyon kellemes, édes, sajátos illatú. Rendszeresen terem, és aránylag korán fordul termőre. Termékenyüléséhez idegen virágporra van szüksége. Növekedési erélye fiatalabb korban erős, később gyenge. Edzett, ellen­álló fajta, sem az éghajlat, sem a talaj iránt nem támaszt különleges igényeket Minden faalakra nevelhető. A nyári körték közül a legérté­kesebb fajtánk: telepítése indokolt.

Bosc kobakja

Más néven Alexander körtének is hívják. Régi fajta:a2 egész világon s hazánkban is széles körben elterjedt. Szeptember második felében szedik, amikor a gyümölcs barna, párás külseje sárgulni kezd. Későn szedve hamar túlérik, egyébként hűtőházban karácsonyig tárolható. Közepesen, de rendszeresen terem, viszonylag korán termőre fordul. Szintén idegen megporzásra szorul, a legtöbb termesztett fajta azonban jól termékenyíti. Gyümölcse nagy vagy középnagy, kissé megnyúlt körte alakú. Színe csaknem teljes felületén barnás para-bevonattal borított, érés közben megsárguló. Húsa sárgásfehér, tömött, bőlevű, kiváló fűszeres ízű, egyik legízletesebb körtefajta. Fiatal kor­ban erős növekedésű, később azonban növekedési ereje csökken. Edzett, viszonylag igénytelen, alkalmazkodóképes fajta, sem az éghaj­lati, sem a talajadottságok iránt nem érzékeny. Kiváló íze és alakja, valamint jó alkalmazkodóképessége folytán előreláthatólag a jövőben is az egyik legfontosabb körtefajta marad.

Téli esperes

Az egész világon ismert fajta. Gyümölcseit későn érleli, és általában lombhullás után, október második felében szedik. Hűtőház­ban márciusig jól tárolható. Gyümölcse középnagy vagy nagy, széles, szabálytalan hengeres alakú, kövecsesedésre hajlamos. Bőtermő fajta, a varasodásra igen fogékony, és a szélverésre érzékeny. A termőhely iránt is igényes. Érzékenysége következtében — jó tulajdonságai ellenére is — a telepítésekre csak korlátozott mértékben jöhet számí­tásba.

Forrás: kerteszetszolnok.eu

Képek: vitadeviealtoita.ro és faiskola.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés