hirdetés

Partnereink

Veszélyben a német spárgaszezon

hirdetés

Veszélyben a német spárgaszezon

Késő tavasszal dübörög a spárgaszezon Németországban. A piacokat ellepik a spárgára éhes németek, a termőföldeket pedig a spárgát a földből kihúzó kelet-európai vendégmunkások. Idén azonban az ország legnagyobb spárgatermelőjénél 1000 dolgozóból 130 koronavírusos lett. Az észak-németországi Diepholzban található gazdaságban csak a negatív teszttel rendelkezők dolgozhatnak, de nekik is karanténban kell maradniuk.

„A helyzet a következő: mi mindannyian szeretnénk spárgát venni, a termelők szeretnének spárgát termelni, a Romániából, Bulgáriából és Lengyelországból érkezők pedig kemény munkával pénzt akarnak keresni. Ez egy nagyon nehéz szituáció mindenkinek.” – mondta Cord Bockhop, diepholzi önkormányzati képviselő.

hirdetés

A kelet-európai idénymunkások a spárgaszezonban sokszor nagyon zsúfolt körülmények között laknak, és már az odautazás idején sokáig össze vannak zárva, ami segíti a fertőzés terjedését, mondta egy vendégmunkásokkal foglalkozó tanácsadó, Katarzyna Zentner:

„Ha megnézzük az érkezőket, akkor jól látszik, hogy nem egyedül jönnek, hanem buszokkal, és nem mindig hordanak maszkot, és gyanítom, hogy indulás előtt sem tesztelték őket”

Az új fertőzöttek miatt a diepholzi járásban automatikusan életbe lépett az éjszakai kijárási tilalom, megnehezítve a helyiek életét.

A spárgaszedő vendégmunkások általában 9,5 eurót kapnak óránként, és a spárgaszezon júniusi végéig rendszerint szabadnap nélkül görnyednek a földeken.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés