hirdetés

Partnereink

10 évet várt szerelmére a gyönyörű modell

hirdetés

10 évet várt szerelmére a gyönyörű modell

Peller Mariann „Utazás a lelked körül” című műsorában minden héten egy-egy híres embert ismerhetünk meg rejtett oldaláról. A tegnapelőtti epizódban Epres Panni mesélt spirituális énjéről és családjáról. A LifeTv ezoterikus műsorában a modell többek között arról is mesélt, hogyan hozta őt újra össze a sors szerelmével, Benedek Tiborral.

A gyönyörű modell és anya, Epres Panni édesapjától katolikus neveltetést kapott és keresztény vallású, így hisz a túlvilágban, habár a reinkarnáció gondolata is foglalkoztatja.

hirdetés

A modell számára családja a legfontosabb, imádja gyermekeit. „A szeretetem Mór felé szerelem, ő egy kicsi férfi, Barka lányom pedig a szövetségesem, benne teljesen magamat látom” – avatta be Panni gyermekeivel való kapcsolatába a műsorvezetőt.

Gyermekei apjával, a legendás vízilabdázó Benedek Tiborral már 16 éves korában megismerkedett, és rögtön tudta, hogy egymásnak teremtette őket a sors. „Tibor találkozásunk pillanatától minden mozdulatomban benne volt, tudtam, hogy lesz dolgunk egymással az életben” - osztja meg érzéseit a modell. Azonban úgy alakult, hogy Tibor 2000 kilométerrel arrébb, Olaszországba költözött, ráadásul megházasodott és egy gyermeke is született, mialatt Panni is párkapcsolatban élt. Első találkozásuk után 10 évvel szerelmük végül beteljesedett, összeházasodtak és két gyermekük is született.

A szerencsés szerelmi fordulat miatt Panni hisz a megérzésekben, és abban, hogy ha egy munkáról vagy egy találkozásról azt érezzük, hogy még közünk lesz hozzá, az be is fog következni.

Szöveg, fotó: Good PR Solution

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés