hirdetés

Partnereink

Szexualitás és pszichológia – Ezek a nemi nevelés alapjai!

hirdetés

Szexualitás és pszichológia – Ezek a nemi nevelés alapjai!

A nemi nevelésnek tartalmi és módszertani alapelvei vannak. Éles határ ugyan nincs a két csoport között, mégis viszonylag jól elkülöníthetők. Tartalmi, szemléleti alapelv, hogy a nemiséget nem állatias dolognak vagy pusztán biológiai illetve ösztön-megnyilvánulásnak tekintjük, hanem az élet természetes és értékes velejárójának, amit megfelelően értékelni és fejleszteni kell.

A szexualitást igenlő és pozitívan értékelő alap-beállítottságon kívül, illetve abból kifolyólag fontos alapelv, hogy a szexuális viselkedés plasztikus és alakítható, tehát tanulható és tanítandó, s a nemi nevelés lényeges alkotórésze a nevelési folyamatnak. Ez azért fontos, mert napjainkban szembetűnővé vált az értékrendszerek sokfélesége, pluralitása, ami a fiatalok számára megnehezíti a választást a felkínált értékek (szkriptek) közül. A szexuális viselkedés terén is többféle értékrendszert különböztetünk meg; így pl. a hagyományos, represszív „aszketizmus” mellett a felvilágosultabb puritanizmust, vagy a humanista liberalizmust, amely a szexuális kapcsolat körülményeit és minőségét tekinti a megítélés kritériumának stb. Elég nyilvánvaló, hogy a nemi nevelés erkölcsi normáit a humanizmus értékrendjéből kell merítenünk. Ez mindenekelőtt az erőszak- és visszaélésmentes emberi viszonyok követelményét jelenti, amely a nemek kapcsolatára is érvényes. Másik alapkövetelmény a közösség érdekeinek tudatos figyelembe vétele és szolgálata. Ami ugyan bizonyos mértékig korlátozza az egy az egyén szabadságát, de cserében biztonságot és védelmet nyújt.

hirdetés

A korlátozások természetesen a személyes és társadalmi fejlődéssel párhuzamosan csökkenő tendenciát mutatnak. A szexuáletikai normák vonatkozásában ez azt jelenti, hogy – a WHO által elfogadott szexuális jogoknak megfelelően. Mindenkinek joga van szexuális igényeinek kielégítéséhez, amennyiben felelőssége tudatában figyelembe veszi önmaga és mások (főként pedig a társadalom) valódi, lényeges érdekeit. A humanista szexuáletika persze nem kívánja saját normatíváit sem természetfölötti, sem más tekintélyekre hivatkozva szentesíteni vagy abszolút jellegűeknek feltűntetni, hanem igyekszik azokat a társadalom lényeges (bár változó) érdekeire alapozni.

Egy ilyen alapvető érdek ma is a fajfenntartás, pontosabban a népesedés stabilitásának biztosítása. Az, hogy se túl kevés, se túl sok gyermek ne szülessen. Az optimális gyermeklétszám ma családonként 2-3 gyermek lenne. Szükség van tehát ésszerű családtervezésre és születésszabályozásra, s arra, hogy a gyermekek egészséges fejlődése, felnevelése biztosított legyen. Ez legnagyobbrészt a korszerű nemi nevelés széleskörű alkalmazásával; nem is a nemi kapcsolatok minél további késleltetése, hanem annak biztosítása, hogy optimális felkészültséggel kezdjék a partnerkapcsolatok különböző formáit és fokozatait. Ez nem képzelhető el a gyakorlás, a kipróbálás lehetősége nélkül. Ahogyan H. Kentler (1970-ben) hangsúlyozza: amit nevelni kell, azt gyakoroltatni is kell.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés