hirdetés

Partnereink

Mással randizgat miközben azt mondja, hogy még szeret. Érdemes várni rá?

hirdetés

Mással randizgat miközben azt mondja, hogy még szeret. Érdemes várni rá?

A pasik azt tartják a lányokról, hogy kiszámíthatatlanok és nehezen lehet őket megérteni, mikor mit akarnak valójában. Ezt szerintünk róluk is ugyanúgy el lehet mondani, sőt még gyakran rosszabbak is egy fokkal. Néha tudják nagyon is, hogy mit akarnak vagy nem, csak valamiért nincs merszük őszintén kiállni és közölni a szándékukat. Ebből adódik sokszor az, hogy a lányok félreértik őket és a szakítás után is reménykednek, illúziókat ringatnak. 

Jó példa erre Ági esete, akivel 3 év együttjárás után közölte a barátja, hogy jó lenne egy kis szünet. Először még ez valóban csak némi külön töltött időt jelentett, s talán inkább a megszokás miatt folytatódott a kapcsolatuk. Egyre több lett viszont köztük a veszekedés és egyre inkább talált a fiú kifogásokat a közös programok ellen. Végül szakított Ágival olyan címszó alatt, hogy most tartsanak egy hosszabb szünetet, s ha hiányozni fog neki a lány, akkor mégiscsak szereti őt és jöhet a folytatás.

hirdetés

Csakhogy amig Ági reménykedett, a fiúnak esze ágában sem volt helyrehozni és átgondolni semmit, élvezni kezdte a szabadságát. Pár nap múlva máris más lánynak csapta a szelet. Áginak ez rosszul esett és kérdőre vonta a fiút, aki azt felelte, hogy ő még Ágit szereti, csak bizonytalan és ezért próbálgat úgymond másokat, hogy mennyire érzi magát jól velük. S azt is közölte, hogy nagyon rosszul érintené, ha Ágit mással látná.

Ági pedig ismerősei segítségét kérte, hogy szerintük most várnia kellene, vagy mi van? Azt a tanácsot kapta, hogy semmiképp nem érdemes várnia már erre a fiúra. Ha bizonytalan, nem szereti Ágit igazán, csak nem őszinte. Vagy két vasat akar tartani a tűzben, hogy legyen mindig valakihez visszatérni. Az meg óriási önzőség, hogy ne randizzon mással, míg ő meg azt teszi. S mennyire igazuk van ezeknek az ismerősöknek. Mindig gondoljátok át reálisan a dolgokat, ne legyetek naívak! S bármennyire is nehéz új életet kezdeni egy hosszú kapcsolat után, lépjetek túl, ne engedjétek magatokat félrevezetni, mert csak egyre több szenvedésnek teszitek ki magatokat! Ezekben az esetekben már hatalmas különbség van a két fél érzelmei között. Találni fogtok olyat, aki nem fog gondolkodni azon, hogy veletek akar-e lenni,  a fentihez hasonló fiúkat pedig töröljétek ki az életetekből, nem érdemelnek meg benneteket!

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés