Szerelmek, melyek nem csak a mesékben léteznek

A legtöbb nő úgy gondolja, a romantikus filmekben látott történetek csupán a képzelet szüleményei. Ilyen szép szerelmes sztorik nem lehetnek az életben. Pedig minden forgatókönyv alapját az élet ihlette. Ezt bizonyítja az a két hölgy története is, akik mesébe illő módon találkoztak szívűk választottjával.

Varázslatos nyárzáró

„2010. nyarán barátnőim unszolására részt vettem egy közeli szórakozóhelyen tartott nyárzáró partin. Mivel aznap érkeztem meg két hetes nyaralásomból és másnap tudtam, hogy munkába kell állnom a kedvem szinte a nullával egyenlő volt. A buli az egység szabadtéri részén került megrendezésre. Mikor letelepedtünk egy üres asztalhoz, az egyik barátnőmmel elmentünk valamilyen harapni való után nézni. A büfénél természetesen rengetegen voltak, ám szerencsénkre hamar sorra kerültünk. Éppen fizettem a hamburgerem és üdítőm árát, mikor valaki hátulról nekem jött. Kissé ingerülten megfordultam, hogy elmondjam a véleményemet a lökdöső személynek. Ám ahogy találkozott a tekintetem azzal a férfiéval soha nem felejtem el. Egyszerűen ledermedtem és csak álltam ott, mint egy villanyoszlop, miközben a heves bocsánat kérését hallgattam. Talán nem is válaszoltam neki úgy tértem vissza a helyemre teljesen elvarázsolva. Utána természetesen rögtön elmondtam a barátnőimnek, hogy mi történt ám akkor még nem gondoltam volna, hogy nem ez lesz az első és utolsó találkozásunk. Az este további része számomra azzal telt, hogy kerestem az ismeretlen lovag társaságát. Mindhiába. Aztán mikor hazafelé készülődtünk hirtelen megpillantottam. Ott állt a bejáratnál szintén két barátjával. Tétován figyeltem és arra gondoltam, hogy lehetséges többé soha nem találkozunk, ha most nem megyek oda hozzá. Elindultunk a társaságommal feléjük, majd egy fél mosolyt eleresztve rá néztem. A férfi ekkor széles mosoly kíséretében felém fordult és kicsit esetlenül bemutatkozott majd elkérte a számom. Egy percig nem gondolkoztam azon, hogy megadjam neki, pedig idegennek soha nem mondtam el az elérhetőségemet. Ezt követően napokig nem jelentkezett. Már azt hittem talán csak udvariasságból volt szüksége a számomra. Aztán körülbelül egy hétre rá megcsörrent a mobilom. Ő volt az. Mint egy tini lány, aki az első randira készül úgy örültem és izgultam. Először csak sétáltunk egyet, majd vacsoráztunk. A végén azt vettük észre, hogy mindennap találkozunk és az estéket is együtt töltjük. Másfél évre rá megkérte a kezem. Jelenleg öt éve boldog házasságban élünk. A múltkor elmentünk arra a szórakozóhelyre ahol először találkoztunk. Hozzáteszem: azóta egyszer sem jártunk ott. Mikor beléptünk hirtelen ismét, azaz izgalom fogott el, mint öt éve. Megöleltem. Megcsókoltam. Soha nem akarom elveszíteni.”

 Mágikus Balaton

„15 éves voltam, mikor 2005 nyarán szüleimmel elmentünk a Balatonra kikapcsolódni. Délutánonként mindig a parton feküdtem és napoztam, amikor egyik szerdai nap megszólított egy fiú. Azt kérdezte nem akarok-e főtt kukoricát venni tőle. Rögtön rávágtam, hogy köszönöm most nem kérek, és különösebben nem is foglalkoztam tovább a történettel. Ám a srác elég kitartónak bizonyult, hiszen azon a délután még négyszer oda jött hozzám. Az első pár alkalommal még viccesnek, sőt kedvesnek gondoltam a Don Juant ám a negyedik próbálkozásnál már feszültebben reagáltam a közeledésére. Próbáltam finoman tudtára adni, hogy igazából egyáltalán nincs kedvem ismerkedni, főleg azért mert néhány hónappal előtte szakítottam a párommal. A srác azonban ennek ellenére sem adta fel: a kezembe nyomott egy szalvétát rajta fekete filccel felírva a telefonszámát. Megköszöntem, majd egyre nyugtalanabb hangnemben elküldtem. Magam sem tudom milyen indíttatásból, de automatikusan a táskámba raktam a szalvétát. A nap folyamán többé nem is találkoztam a fiúval. Elérkezett aztán az utolsó előtti nap nyaralásunkból, mikor két-károm ismerősömmel együtt elmentünk egy éjszakai bárba egy utolsó pörgős estére. Nagyban táncoltunk a társaimmal, mikor a pultnál kiszúrtam a kukoricát áruló fiút. Mivel már jó pár koktélt elfogyasztottam így felbátorodva és kissé még mogorván a múltkori nyomulás miatt odamentem hozzá. A diskurzus első pár momentuma még arról szólt, hogy mennyire kiábrándultam a pasikból és, hogy mekkora vesztesnek tartom őt is. Szerencsére Tomi (mint ahogy akkor megtudtam a nevét) nagyon nyugodtan viselte a kirohanásomat, és csak mosolyogva annyit mondott: meghívhatlak egy italra? Annyira meglepődtem a kérdésen, hogy végül igent mondtam. Azóta együtt vagyunk. Már az összeköltözésen gondolkodunk. Jellememből fakadóan persze vannak vitáink, de hát istenem. Hol nincsenek? Tamás annyira nyugodt, hogy egyszerűen mindent megtudunk oldani. Vele mindennap egy csoda. Egy film, amit nem lehet leállítani…”