hirdetés

Partnereink

Hófehér kádat szeretnél?

hirdetés

Hófehér kádat szeretnél?

Napjainkban a higiénia, illetve a tisztálkodás is szerencsére fontos szerepet játszik az emberek életében. Ugyanakkor természetesen vannak kényes pontok, amelyek esetében eléggé nehéz fenntartani rendszeresen a megfelelő higiéniai állapotot. Ilyen lehet egyértelműen a konyha, illetve a fürdőszoba is.

Általában a konyhában nap, mint nap kotyvasztunk valamit, vagy ha mást nem, akkor étkezünk és óvhatatlanul is hagyunk ott morzsákat, illetve a mosogatás során pedig keletkezhet vízkő is. Nagyjából ez az utóbbi szokott gondot okozni a fürdőben is, a vízkőről pedig köztudott, hogy igencsak ártalmas tud lenni. Na meg persze esztétikai szempontból sem mindegy, hogy a kád, csapok tisztának látszanak és tiszták is vagy elhanyagoltnak tűnik. Pedig sajnos egy idő után, hiába rendszeresen használunk tisztítószereket a fürdőben a kádnak megváltozhat a színe. Erre azonban van egy-két remek praktika, amely által a fehér kádunk ismét ténylegesen fehér lehet. Nem kell nagy ördöngösségre számítanunk, ugyanis a csodaszerek valószínűleg mindenkinek az otthonában megtalálhatóak.

hirdetés

A csodaszerek pedig a következőek: ecet, citrom, só. Először is érdemes az egészet áztatással kezdened. Engedj forró vizet a kádba, úgy, hogy több mint félig tele legyen vízzel, majd önts bele egy üveg ecetet. Fontos, hogy ez után ne zárd be a fürdő ajtót, hanem hagyd nyitva. Természetesen ennek a szaga nem éppen kellemes, viszont inkább majd utána szellőztesd át a lakást, ugyanis, ha bezárod az ajtót, akkor túl töményen lesz majd jelen az ecet gőze a fürdőben. Ennek pedig káros hatása lehet rád nézve, miközben bent tartózkodsz. Miután hagytad a vizet állni 30-45 percen keresztül, engedd le, utána pedig öblítsd át alaposan hideg vízzel a kádat. Miután tehát megvolt az áztatás, illetve az öblítés is, jöhet a súrolás. Ehhez szükséged lesz finom szemcséjű sóra. Jobb, ha minél finomabb a szemcséje, mivel a durva só könnyedén megkarcolhatja a kád felületét. Ha megvan a só, akkor tegyél hozzá citromlevet, ebből pedig kapsz egy sűrűbb pasztát. Ezzel elkezdheted a kád felületének a súrolását. Még a súrolás előtt, beleöntheted a kádba és hagyhatod egy picit állni, de ez nem szükséges. Miután ezzel is megvagy, csak annyi a dolgod, hogy leöblíted bőségesen tiszta és hideg vízzel. Hidd el, megannyi tisztítószernél jóval kevesebb pénzből tudod ezt megtenni, az eredmény pedig magáért beszél. Egyetlen hátránya van, mégpedig az ecet szaga, viszont ahogyan már fentebb kifejtettem erre remek megoldás a szellőztetés.

Miért ajánljuk ezt bizonyos tisztítószerek helyett? Ennek több oka is van. Először is az alacsonyabb ár, hiszen egy-egy tisztítószerért viszonylag sok pénzt is elkérhetnek. Ugyanakkor, ami ennél is lényegesebb az a végeredmény. Ez által a fehér kádad valóban fehér lesz újra és el lesz távolítva az összes lerakódott szennyeződés. Hiába vannak nagyon mutatós üvegcsébe, csomagolásba elbújtatva bizonyos szerek, a legtöbbjük nem képes ilyen hatékony eredményre. A harmadik ok, amiért ezt ajánljuk pedig biztosan meglepetést fog okozni a számodra. Meglehetősen sok tisztítószerben, sőt samponban is megtalálható az ecet, mint egyik alapanyag. A kémikusok azonban igyekeznek különböző aromákkal, illatokkal elnyomni a szagát, amely általában maradéktalanul sikerülni is szokott. Lényegében tehát nem kell sokkal többre számítanunk egy tisztítószer esetében, mint amit elvárhatunk az ecet által. Komment formájában bátran lehet jelezni, hogy milyen lett az eredmény, ha valaki kipróbálta.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés