Hogyan lesz valaki űrhajós?

Egyórás utazás - de függőlegesen fölfelé - elvisz az emberiség által valaha kutatott legellenségesebb környezetnek, az űrnek a küszöbéig.

Fejünk fölött 100 km-rel a Föld légköre semmivé enyészik: mit sem véd már a Napból jövő halálos sugárzás, a becsapódó mikrometeoritok és más végzetes veszedelmek ellen. Ebbe az idegen világba merészkednek be az űrhajósok, miután fölkészültek az összes effajta veszélyre. Az űrhajózás hőskorában az űrhajóskiképzés olyan volt, mint valami gonoszul kiagyalt tortúra. A centrifuga, valamint más, hasonló „kínzóeszközök" mind a felszállás és a földet érés roppant gyorsulásait és lassulásait szimulálták.

A kiképzésen résztvevőknek kegyetlen próbatételeket kellett kiállniuk az orvosi vizsgálatok kapcsán is: bezárták őket egy helyiségbe, és ott heves hőhatásnak, hangnak, rezgéseknek, Őrülten villódzó fényeknek, a földinél jóval kisebb légnyomás hatásainak tették ki őket.Manapság a személyzetet is szállító űr-vállalkozásokra, például az űrrepülőgépes utakra már korántsem ilyen kimerítő a felkészülés. Az űrhajósoknak legfeljebb akkora gyorsítási erőket kell elszenvedniük, amennyi a hullámvasútra felülőt éri, az átlagosan edzett ember tehát alkalmas az űrutazásra.Van azonban más emberpróbáló tényező is, amelyre a személyzetnek készen kell állnia: például a súlytalanság.

Le a súllyal!

A súlytalanság érzékletes megtapasztalásához a kiképzés résztvevőit egy nagy teherszállító repülőgépen, a K-135-ösön utaztatják; ezt egyszerűen csak „hánytatógépnek" nevezik. Előbb nagy magasságba emelkedik föl, azután gondosan kiválasztott parabolapályán alább száll. A gép belsejében levők vagy 30 másodpercig súlytalanságot élnek át, mindaddig, ameddig a gép le nem tér erről a parabolapályáról. Ez idő alatt a levegőben úsznak, gyakorolják a kísérleteket vagy megpróbálnak űrruhát magukra venni. A leendő űrhajósok hatalmas súlytalansági medencékben vagy tartályokban is lebeghetnek, s űrruhájukat búvárruhaként használhatják benne. A víz felhajtóerejekiegyenlíti a nehézségi erőt, így az űrhajósok ezekben a tartályokban gyakorolhatják az eszközök szerelését vagy a javítások fortélyait, mintha valóságos űrúton lennének.

A személyzet összetétele

Az űrrepülőgép személyzete hét emberből állhat: a parancsnokból, az űrpilótából, a program-, illetve a műszerszakértőkből. Parancsnok vagy űrpilóta csak az lehet, akinek mérnöki, fizikusi vagy matematikusi képzettsége van, és legalább 1000 órát repült ' már, lehetőség szerint nagy teljesítményű sugárhajtóműves repülőgéppel. A berepülőpilótái gyakorlat még jobb ajánlólevél. A kutatási programszakértő elég, ha egészséges és megfelelő tudományos fokozata van - bár ezekért a posztokért láthatólag nagy a versengés. Az Ő feladata az űrrepülőgép napi működtetése a pályáján való keringés idején: neki kell gondoskodnia arról, hogy minden az előre megszabott időben történjék, és hogy a hasznos terhet pályára állítsák. A parancsnokok, az űrpilóták és a programszakértők mind a NASA alkalmazottai.

A műszerszakértő viszont azoknak a berendezéseknek a felelőse, amelyeket az űrrepülőgépnek magával kell vinnie éppen soros útjára. Őt rendszerint az adott műszer vagy a felvitt mesterséges hold tulajdonosa alkalmazza, vagy az, aki az űrrepülőgépen elvégezteti a tervbe vett kísérletet. A műszerszakértők között vannak tudományos kutatók és ún. laikus űrhajósok is, az utóbbiak egyike az Egyesük Államok szenátora volt, de választottak e vendégek közé egy tanárnőt is, Christa McAuliffe-t. Ő azonban a Challenger űrrepülőgép 1986. januári felrobbanásakor meghalt. Azóta nem repül laikus űrhajós űrrepülőgéppel.