hirdetés

Partnereink

Nemzetközi taxisvállalat áll az UBER helyére Pesten

hirdetés

Nemzetközi taxisvállalat áll az UBER helyére Pesten

A múlt hétvégi tüntetéssel az UBER befejezte magyarországi működését. Nem maradunk azonban modern technológiára épülő, utas központú taxisszolgáltatás nélkül: augusztus elején indulnak a Taxify sárga autói. 

A három éve Észtországból indult vállalkozás tavaly hárommilliónál is több fuvart bonyolított. Befektetői között olyan gigacéget is találunk, mint a Skype, amelynek idejekorán tűnt fel, hogy a startup hónapról hónapra 15-20%-os növekedést produkál, és rendületlenül terjeszkedik. Prága, Amszterdam, Helsinki és megannyi európai nagyváros után Budapesten is debütál a Taxify, amely úgy tartja be az úgynevezett taxisrendelet minden pontját, hogy közben technológiában és életérzésben hozza mindazt, amit az UBER-ben szeretett a felhasználó. A szolgáltatás eléréséhez szükséges mobilalkalmazás Android és iOS telefonokra is letölthető.

hirdetés

Hivatalos, ráadásul megbízható is

Nemcsak az utasok, de az „überes” sofőrök is örülnek az új nemzetközi multi érkezésének, mert azoknak a közösségi fuvarozóknak továbbra is lesz munkája, akik időközben megszerezték a személyszállítói vizsgát, a pályaalkalmasságit és a taxiengedélyt. Az UBER-t megkedvelő felhasználók sem maradnak az utasok érdekeit és kényelmét szem előtt tartó szolgáltató nélkül, és a magasabb, kötelezően előírt, fix tarifáért cserébe mindent megkapnak, amit egy hagyományos taxis szolgáltató tud adni. Így például adott lesz a készpénzes fizetés lehetősége is, és a fuvar után kapott e-mailből gombnyomásra igényelhető e-számla mellett megjelenik a taxióra által kinyomott bizonylat is, mert ahogy minden más hivatalos taxiban, a Taxify autókban is hitelesített óra működik majd. Ez a kettős kontroll – vagyis hogy az utas és a társaság is össze tudja vetni az alkalmazás által,  GPS alapon rögzített utat az óra által mért kilométerekkel – minden szempontból megbízható személyfuvarozóvá teszi a Taxifyt. Az, hogy az autó mozgása visszakövethető, azoknak is biztonságérzetet ad, akik egy fiatalkorút, egy egyedül utazó hölgyet vagy idős utast bíznak a számukra ismeretlen sofőrre.

Nem taxistársaság, csak amennyire muszáj

A Taxify inkább tech-startup cégnek tartja magát, és nem titkoltan azokat célozza meg, akik megszerették az UBER-t, és megszokták, hogy sosincs foglalt jelzés, sem fölösleges várakozás, hogy a szolgáltatás nem a sofőrökért, hanem az utasokért működik. A Taxify egyébként olyan mértékig írja elő a sofőrök helyes viselkedését, hogy még azt is rögzíti számukra, miként kell üdvözölni az autóba beszálló vendéget. Az utas elégedettsége ugyanis mindennél fontosabb: ahogy a közösségi szállásfoglalás és használtcikk kereskedelem esetében, itt is fontos szerepet játszik az értékelés, és az utasok fele él is az utazás végén felkínált digitális osztályzás lehetőségével. A szolgáltató a megfelelő magatartás mellett a jogkövető adófizetést is előírja alvállalkozóinak.

A Taxifyról

600.000 felhasználójával a Taxify a leggyorsabban növekvő technológia alapú személyszállítási vállalat a Baltikumban és a kelet-európai régióban. A Taxify olyan okostelefon applikációt fejleszt, amely az utasokat köti össze a helyi taxikkal. A 2013 augusztusában, Észtországban alakult szolgáltatás a következő 12 országban működik: Magyarország, Észtország, Litvánia, Lettország, Finnország, Fehéroroszország, Csehország, Szerbia, Örményország, Mexikó, Hollandia és Dél-Afrika, de további európai terjeszkedés előtt áll idén. Skype, Pipedrive, Adcash, Rubylight, TMT Investments – néhány azon cégek közül, amik összesen másfél millió dollárt fektettek a startup vállalkozásba.

Szöveg, fotó: Momentum Mundi

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés